Építészet 10_20

Az Építészet 10_20 egy kétség kívül hiánypótló sorozat nyitódarabja. Jelen esetben tíz évet felölelve, valamennyi épülettípusra kiterjedően igyekszik átfogó képet adni − határon innen és túl − a kortárs magyar építészeti alkotásokról és alkotókról. Nem értékel, csupán a laikusok által is jól átlátható formában rendszerez, és egy-egy jellemző fotóval, rövid szöveggel bemutat, egy kötetbe rendezve tíz év eredményét, mely még a szerkesztőbizottságot is meglepte, oly erővel bír.

„A Magyar Építész Kamara alapvető, bár igen szerteágazó a tagok ügyeivel, a kapcsolattartással és az építészeti kultúrával összefüggő – feladatain túl, kiemelt célja közé emelte az épített környezet értékeinek feldolgozását és bemutatását. Meggyőződésünk, hogy a magas színvonalon megalkotott építészeti alkotások példát mutatnak, és az utókor számára a legmaradandóbb és legnyilvánosabb módon őrzik egy kor adott pillanatának minőségét. Az épület és az ember életideje különböző, de ez az, ami az építészet egyik szépségét és sajátosságát adja.”– olvasható a Kamara elnöke, dr. Hajnóczi Péter előszavában.

A szerkesztés egy ilyen gyűjteményes kötetnél nem hálás feladat. A válogatás értelemszerűen nem lehet teljes körű. A terjedelmi korlátokat is figyelembe véve a tartalom, amelyet egy szerkesztőbizottság felügyelt, elsősorban a meghatározó szakmai elismeréseken alapult. A könyvhöz gyűjtött adatbázisra alapozva azonban a Magyar Építészeti Múzeum és Dokumentációs Központtal együttműködve egy, a kortárs magyar építészetet bemutató, szintén kétnyelvű, folyamatosan bővülő honlap létrehozását is tervezi a Kamara, amely lehetőséget nyújt a részletesebb megjelenésre, kiegészülve olyan alkotásokkal, amelyek a terjedelmi korlátokhoz kötött kiadványból kimaradtak. Ez a virtuális katalógus felépítésénél fogva különböző kutatások adatbázisát is szolgálja majd, mindemellett egy kereshető, a legújabb dokumentációs elveknek megfelelő, példa nélküli és egyedülálló archívuma lesz a magyar építészetnek.

Nem kérdés, hogy e grafikailag is egyedi megjelenésű könyv a mai magyar építészet hírét viszi a világba. Mindannyiunk büszkeségévé válik majd, és hasznos, egyben meggyőző gyűjtemény lesz minden, az építészet iránt érdeklődő hazai és külföldi olvasó számára, bemutatva mindazt a munkát és az abban testet öltő tehetséget, innovációt, amely Magyarországot és a külhonban élő magyar közösségeket gyarapítja.

A könyvet kiadó Magyar Építész Kamara ezzel csatlakozott azokhoz a – szakmában jól ismert – külföldi sorozatokhoz, melyek egy-egy ország építészetéről adnak látleletet meghatározott időszakonként. A kamara célja, hogy a következő kiadvány már ne tíz – egészen pontosan tizenegy – évet, hanem egy rövidebb időszakot öleljen át. Fontos, hogy továbbra is a hazai és a határon túli magyar építészek munkái, valamint a Magyarországon megépült, külföldi építészek alkotásai is szerepeljenek a következő kötetekben. A szerkesztők remélik, hogy a könyv még a médiából tájékozott kollégák számára is tartogat újdonságokat, és meggyőző képet tud adni a magyar építészet utóbbi évtizedéről. A kiadvány online formában is elérhető a MÉK honlapján.

A kötetet ezen az űrlapon lehet megrendelni.

Kiadó: Magyar Építész Kamara
Felelős kiadó: dr. Hajnóczi Péter

Szerkesztő bizottság: Hajnóczi Péter, Szalay Tihamér, Turi Attila, Tutervai Mátyás

Felelős szerkesztő: Dénes Eszter
Könyvterv, grafika: Vizvárdi András
Nyelv: magyar-angol
Terjedelem: 500 oldal
Megjelenés: 2021