Legyen szó háborúról, földrengésről, árvízről vagy egyéb katasztrófáról, megmozdul a világ. A maga területén és lehetőségeihez mérten mindenki igyekszik segíteni a bajba jutottakon, ha szeretnénk, sem tudnák elkerülni figyelmünket a világban és a természetben történő változások.
Sok szemszögből meg lehet vizsgálni a történéseket, mi most mindezt építészeti szemmel szeretnénk feltárni a kerekasztal-beszélgetés alkalmával.
Az “Építészet a katasztrófák idején” címmel meghirdetett találkozó nemzetközi és hazai résztvevői saját tapasztalataikat is beemelve mondják el, hogy szerintük mi lehet a feladata az építésznek, illetve mit tehetnek az építészek a különböző, ember és természet okozta tragédiák esetén.
A világ legnagyobb, szakmailag elismert építészei ülnek le egy asztalhoz, hogy ismertessék eddigi munkásságukat, illetve terveiket a jelenre és a jövőnkre vonatkozóan.
Hogyan gondolkodnak minderről a világ vezető építészei Európában, illetve Ázsiában? Hogyan lehet építészetileg felkészülni a váratlan tragédiákra?
A beszélgetés során ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat. Megnyitja Krizsán András, a Magyar Építőművészek Szövetségének Elnöke.
A beszélgetés résztvevői:
Jahangir Khan (Pakisztán), az EAROPH alelnöke, az ARCASIA korábbi elnöke
Yui és Takaharu Tezuka (Japán), a “Tezuka Architects” tokiói építészetiroda alapítója
Kálmán Ernő DLA, a V4 Építészeti Alapítvány kuratóriumi elnöke
Prof. Jerzy Grochulski, lengyel építész, a V4 Építészeti Alapítvány megbízottja
Az esemény moderátora: Istenes József, a V4 Építészeti Alapítvány megbízottja
Az esemény időpontja: 2023. március 11., 18 óra
Az esemény helyszíne: Scruton MCC, Budapest XI., Tas vezér utca 3.
A beszélgetés angol nyelven zajlik.
Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
További részletek: https://www.scruton.hu/esemeny/352-architecture-in-times-of-disasters