Talán már találkozhattak a kedves olvasók azzal, ami Budajenőn Kuli László építész (egyben helyi lakos!) aktív jelenlétének köszönhetően történik. Az Udvarház és a Hagyományőrzők Háza két gyümölcse ennek a jelenlétnek.
Már az egyetemen arra hangoltak minket, építész hallgatókat, hogyan valósítsuk meg önmagunkat. Arra, hogy hogyan legyünk a háttérben szolgáló építészei egy településnek, már kevesebb támpontot kaptunk. Pedig vidéken inkább ez az, ami igazán gyümölcsöt hozna. Mivel a beruházásoknál jellemzően nem áll nagy költségvetés a rendelkezésre, nem lehet a tervezés során különleges anyagokban gondolkozni. Így értékelődik fel az építész hozzáállása, hogy miként használja a kevés rendelkezésre álló eszközt egy alacsony költségvetésű felújítás során, hogy mégis minőségi, szép végeredménynek örvendhessen a település. Budajenő alábbi két épületfelújítása jó példája az ilyen jellegű tervezői hozzállásnak.
Az alacsony költségvetés pedig e kérdéshez vezet: Bontsuk vagy megmaradjon? Egy, az egymást követő felújítások során elmaszkírozott, elcsúfított, pattogzó vakolatú régi házat meglátva, minden laikus a bontásra szavazna. Itt kezdődik a gondolkodó építész szerepe. Aki nem a felszínt látja, hanem hogy mit lehetne megtartani, hogy mire lehet építeni az adott ház esetében. Ha organikus beállítottságú az építész, még talán arra is törekszik, hogy éppen hajdani fényét kapja vissza az épület.
„Ezek az értékek sokszor itt hevernek az orrunk előtt, csak le kell porolni őket, kicsit alakítgatni, szépítgetni és lesz belőle egy közösségi épület, amit mindenki szeretni tud… Egyszerű ez, nem kell hozzá semmi nagyképű építészes okoskodás.” – fogalmazza meg a tervező.
A bemutatott két épület mindegyike a századforduló körül épült, a közelmúltban újították fel Kuli László közreműködésével, és mindkettő közösségi funkciókat kapott.
A Jeine udvarház (Jeine a falu eredeti sváb neve) XIX. század végi, iskolának épült, majd az óvoda költözött bele. A templom mellett méltó szomszédja lett a vele szemben álló új óvodaépületnek, ez utóbbi megépülésének köszönheti az Udvarház, hogy közösségi funkciót kaphatott. Az óvoda udvarának helyére egy szép, nyitott park került, ezzel kapcsolódik a templom épületéhez a ház. A lapostetős toldalék helyén fedett-nyitott vásárteret alakítottak ki, az épületben pedig büfét. Az Udvarház számos funkciónak ad új otthont: német nemzetiségi önkormányzati iroda, helytörténeti kiállítás, mosdóblokk az itt dolgozóknak, posta, polgárőrség, nemzetiségi termékeket árusító üzlet, a hajdani főzőkonyha és csoportszoba területén pedig egy kézműves pékség és tanműhely kapott helyet.
Erhardt Gábor az építészt a szőlészhez hasonlította Wesselényi-Garay Andornak adott interjújában. A szőlész térdre ereszkedik a 100 éves tőke előtt, hosszan nézegeti, gondosan méregeti, és aztán itt csíp egyet a metszőollóval, ott még egyet, és ebben az idényben is kifaragja belőle azt a formát, azt az arcot, ami majd bő termést hoz.
Kuli László építész éppen így alkot. Eredeti fényét hozza elő és ami az idők során ráragadt, de idegen tőle, azt kicseréli egy olyanra, ami „lehetett volna”, ha „organikusan”, saját rendje szerint, szervesen fejlődik. Ő maga ezt így fogalmazza meg az Udvarház kapcsán: „Az jutott eszembe erről a roppant egyszerű tervezési feladatról, hogy az építésznek nem az a feladata, hogy magának építsen emlékművet, hanem az, hogy begyógyítsa a sebeket, amiket az esztelen ideológiák ütöttek a közösségen, ami éltet minket. Ehhez pedig nem kellenek nagy gesztusok és jelszavak, csak világos észjárás és szeretet.”
A Hagyományőrzők Házát eredetileg kocsmának és vegyesboltnak építette egy házaspár 1928-ban. A 70-es években a hátsó részt kiszélesítették, és egy színpaddal ellátott Kultúrházat csináltak belőle. A rendszerváltás után az utcai részbe beépítettek egy wc blokkot, és hozzáraktak egy fa tornácot. Az egész együttes meglehetősen lepusztult állapotba került, de alapvetően használta a falu a házat (közös disznótora, bálokra… stb).
A tervező alig néhány változtatással formálta át az épületet. Hátul megbővítette tároló részekkel, ahol a disznóölést lehet tartani és helyet kaptak benne a fellépők öltözői. Elől áttette a mosdót alkalmasabb helyre, így kialakult egy utcai díszterem. Az átalakítás meghozta gyümölcsét, már a bő termés is mutatkozik, hiszen ide már be is költözött a községi könyvtár.
Mint Kuli László minden alkotása, ez a ház is nyugodt harmóniát sugároz: színes, változatos egyféleséget, egy tőről fakadást. A faragott ablakok és ablakkeretek helyreállítása, a téglaburkolatos pillérekkel kialakított széles tornác, a faburkolatú, faszerkezetű hátsó tárolók, a díszkapu, mind egységben maradtak az épület eredeti arcával. Sokféleképp megfogalmazták már az „organikus” építészetet. Számomra többek között ezt jelenti; építészként alázattal szolgálni egy közösséget szakmánkkal, és közben helyreállítani valami megsejtett harmóniát, egységet. Valamit, ami nem csak rólunk és nekünk, építészeknek beszél, de a falu gyökereiről, a mindenkori falközösségről és mindenkori faluközösségnek is szól.
A végére egy továbbgondolásra késztető kérdés Kuli László gyümölcsöző építészeti munkássága kapcsán: Szerb Antal ezt írja: „A londoni templomok csodálatos módon megőrzik az igaz hit falusiasságát az automobilok között.” Vajon mi az, ami megőrzi a Kárpát-medencei arculatot, ha úgy tetszik terroir-t, a drónok között is?
szöveg: Boór Bernadett, fotó: Bozzai Attila, Jandó Zsuzsa, Kuli László
