A megmaradás szimbóluma, Nagygéc – Csernyus Lőrinc

1970. május elején nagy mennyiségű, 30-40 milliméternyi csapadék hullott a Tisza és a Szamos hegyvidéki vízgyűjtő területén. Pár napra rá újabb, szokatlanul nagy mennyiségű csapadék zúdult a területre. A Szamos 1970. május 14-én Csengernél 902 centiméteres vízállással tetőzött. Ez 10-50 centiméterrel magasabb vízszint volt, mint maga a töltés. 23 kilométer hosszan épült nyúlgát, az áradó folyó azonban másnap hajnalban előbb Nábrád határában, majd Tunyogmatolcsnál győzte le a gátat. Mindeközben a Szamos romániai szakaszán több mint egy kilométer hosszan szakadt ki a töltés, a víz a két folyó közét borította el. Az ár este 11 órakor érte el Nagygécet.
A tragédia után a Minisztertanács 3325/1973. sz. határozatában építési tilalmat rendelt el Nagyhódos, Kishódos, Garbolc, Nagygéc és Komlódtótfalu községekben. Nagygéc ma Csengersima külterületeként van jelölve, lekötötték a közműveket is. Elköltöztek az emberek, két ember maradt meg a faluban.
Nagygécnek van egy nagyon szép Árpád-kori műemlék temploma. A 90-es évek elején felmerült, hogy a templomot elbontják, és újjáépítik a nyíregyházi skanzenben. És ekkor megmozdult valami. Megőrzésében jelentős részt vállalt Czagány Kálmán építész, művészettörténész, aki az Örökségünk Őrei ifjúsági műemlékes szervezet segítségével kísérletet tett egy emlékhely kialakítására. Mindezek eredményeképpen nem vitték el a templomot, és a 2010-es évek elején Bayer Zsolt vetette fel, hogy fel kéne újítani azt. Legyen a magyarság megmaradásának temploma. Szerzett rá pénzt is. Tulajdonképpen én itt kapcsolódom a történetbe, mint csengeri főépítész és Farkas Miklós barátja, aki az elejétől kezdve részt vett a pályázat előkészítésében. (Farkas Miklós csengeri építész, tervező és kivitelező, a Kós Károly Egyesülés tagja.)
Amikor elkezdtem a tervezést, azt gondoltam, hogy nem szabad egy épületben gondolkodni. A látogatóközpont legyen egy kis múzeumszerűség, az emlékezőhely legyen egy másik épület, és legyen egy kilátótorony is. Lehessen sétálni, barangolni a területen. Ha már valaki odamegy, ne csak egy házba kelljen bemennie. Így alakult ki, hogy van egy látogatóközpont, egy megmaradás múzeum-emlékezőhely, egy kilátótorony, amiről el lehet látni egészen Kárpátaljáig, Szatmárnémeti felé is − nagyon szép a kilátás. A megrendelői oldal részéről elvárás volt, hogy a Kárpát-medencei magyar települések üzenjenek a jövőnek: le kellett tenni üzenőtáblákat a területen, és ezeket is meg kellett tervezni. Amikor rajzoltam, érzékeltem, hogy nagyon temetőszerű lesz így, itt nem a megmaradás, hanem talán az elmúlás hangulata érződne. Ekkor találtam ki, hogy az oszlopok közé Kárpát-medencei tölgyfákat, őshonos gyümölcsfákat ültessünk.
Van tehát a torony, a múzeumrész és a látogatóközpont, valamint a felújított templom. Négy objektum, négy épület, ebből három új. A látogatóközpontban fogadják a látogatókat, van egy nagyobb előtere, ahol előadásokat szoktak tartani. A torony építészeti gyökerei Makovecz Imre siklósi borászatának kilátójában keresendők. A templomot fölszentelték, tartanak benne istentiszteletet. Nem egy halott, hanem élő templom lett. Esküvőt tartanak benne, rendezvényeket tartanak a helyszínen. 2018-ban a Héttorony Fesztivál is eljött ide. Mindez persze köszönhető Szigeti Juliannának, aki az egészet vezeti, és elképesztő látogatottságot produkál. Él a terület annyira, hogy most már kerékpártúrákat szerveznek ide, és rendezvények is vannak. Már fel se merül, miért kellett erre ennyi pénzt kiadni, sőt három család vett már telket és házat a faluban. Mondhatni, ez egy visszatelepülés.
A teljes szöveg az Országépítő 2019/4. számában olvasható. Vásárlás ITT