Makovecz Imre, a magyar organikus építészet mestere, 1977 és 1983 között dolgozott a Pilisi Parkerdőgazdaság főépítészeként, miután a Sárospataki Művelődés Házának építése miatt konfliktusba került feletteseivel és elveszítette állását a VÁTI-ban. Ebben az időszakban készültek el az olyan ma is ismert, az erdei kikapcsolódáshoz kötődő épületei, mint Dobogókőn a Síház vagy az Erdei Művelődés háza. Az elkészült művek mellett számos olyan tervről is tudomásunk van, amelyek valamilyen okból nem valósultak meg. Több csak Gerle János átfogó munkája révén vált ismertté, köztük az Esztergom Vaskapu-Sípolóhegy kirándulóközponthoz tartozó épületek tervei, amelyek közül több felkutatható a Makovecz Imre Alapítvány gyűjteményében, illetve az Építésügyi Dokumentációs és Információs Központban.
Ezeknek tárgya ráadásul több, funkciójában részben vagy teljesen eltérő épület, amelyeknek célja a kirándulók térbeli széthúzása és a területegységek funkcionális szétválasztása volt. A tervrajzok alapját egy 1978-ban elkészített tanulmányterv adta, amely a helyszín üdülőterületté történő kialakítására tett javaslatot olyan létesítmények elhelyezésével, amelyek segítik az imént említett cél elérését. Megtalálni így az 1983-ban készült tervek között példának okáért turistaszállót, kereskedelmi épületet, éttermet vagy épp parkfenntartási gondnokságot. A tervek közé még egy ravatalozó tervrajza is bekerült, amely a rendezési terv részeként, és feltételezhetően a város kérésére készült el. Mivel esztergomi várostörténészként magam sem ismertem korábban ezeket a terveket, és azokról a helyi lapokban sem írtak korábban, elérkezettnek látom az időt, hogy az elképzelt kirándulóközpont, a „vaskapu vízió”, a szélesebb, különösen az esztergomi közönség számára is bemutatásra kerüljön.
A vizsgált terület egyik súlypontját alkotta volna a Vaskapu-hegy, ezért is érdemes az ismertetést a helyszínre tervezett vendéglő bemutatásával kezdeni. A város fölött magasodó hegyről ugyanis káprázatos kilátás nyílik a környékre ma is, nem véletlenül épült egy menedékház a hegytetőtől nem messze már 1914-ben. Az 1980-as évekre egyébként meglehetősen leromlott állapotú épület elbontásával felszabaduló tér megfelelőnek bizonyult volna egy új vendéglátóhely kialakítására. A tervek alapján a turistavendéglő hullámos ívű tetőszerkezete füvesített földvisszatöltéssel olvadt volna a természetbe, míg Nyugat felé, azaz a város irányában hatalmas üvegablakok biztosították volna a természetes fény beáramlását a galériás belső térbe. Az éttermi funkciót egészítette volna ki az épület tetején fákat imitáló, ágasfa szerkezetű kilátó, amelyet kívülről egyrészt az északi, lankásabb irányból, illetve belülről csigalépcsőn lehetett volna megközelíteni. Hasonlóan ágasfa-jellegű oszlopok tartották volna az épület nyugati homlokzatát, amely előtt füvesített rézsű, majd a városra nyíló panorámaterasz fogadta volna a kirándulókat padokkal. Az elképzelt étterem tehát egyszerre tiszteleg a természet érintetlensége és az ősi város múltja előtt. Előbbit organikus, föld alá nyúló formájával, utóbbit a városra tekintő hatalmas ablakával éri el.
A tervezett étteremtől alig egy kilométerre, a mélyebben fekvő Sípoló-hegy lábához tervezett Makovecz egy 120 férőhelyes motelt. Az építkezést nem előzte volna meg talajkiegyenlítés, a rajzokon a nyugati irányba tekintő, félköríves, kétszintes szálló a hegyoldalban, ágasfa-oszlopokon nyugszik, míg a tetőszerkezet gyeptéglás borítást kapott. A múlt és természet iránti tisztelet itt is érvényesül, hiszen az épület nem bolygatja sem a környéken sarjadó növényeket, sem a hegyen található régészeti lelőhelyt, sőt mindkettőt közelebb hozza a szállóvendégek számára, már-már közvetlen kapcsolatot teremt azokkal. A motel fogadótere a terveken nyugati irányban, a vaskapui turistavendéglőhöz hasonlóan, padlótól mennyezetig érő ablakkal rendelkezik, ezáltal törekedve a lehető legnagyobb térhatás elérésére.
A kettő között terül el egy szintén félköríves, többfunkciós fogadóépület, melynek déli szárnyában fedett terasz, raktár, kölcsönző és recepció, északi szárnyában vizes blokk és társalgó foglal helyet. Ennek az épületrésznek a falát zsalus deszkafedés alkotja. Az épületszárny egy kétszintes gondnoki lakással zárul, amelynek földszinti fala, a hozzácsatlakozó szárnytól eltérően, boronafalú, míg emeleti része zsindelyborítású. Az egész tetőszerkezet ugyancsak ágasfa-jellegű oszlopokon nyugszik, a gondnoki lakás több mint tíz méter magas tetején pedig faágakat szimbolizáló csúcsdíszt találunk. A két szárny fás sétateret fog közre, amely nyugati irányban lépcsőn vezet le a parkolóhoz.
A tér előtt terül el a főzőépület, melynek pontos elhelyezkedése ugyan a dokumentumokból egyértelműen nem derül ki, mivel azonban a terven, a háttérben felismerhető a kirándulóközpont félköríves épülete, gyaníthatóan a kettőt egy helyszínen képzelte el a tervező. Az épület köralakú, a falat fazsindely borítja, amely felfut egészen a hagymakupola csúcsáig. Fala tehát ennek is a Makovecz-épületekre jellemző, egységes földre boruló héjszerkezet, melynek köszönhetően az épület szinte eggyé válik környezetével. Egyedül a falakból oldalt vízszintesen kiágazó, majd felfelé ívelő kémények azok, amelyek valamennyire a domborzat illúzióját megtörik.
A tervlapok között szerepel még egy egyszintes kereskedelmi, vendéglátó pavilon, amely alaprajza majdnem egy teljes körívet tesz ki, középen azonban a tér tortaszelet-szerűen nyitott. Az épületet földrátöltés takarja el, közte és a pavilon között keskeny út vezet körbe. Az egynegyed részben megnyitott épülethez lépcsőn lehet feljutni, a belső tér közepén sörpavilon, körülötte üzletek, büfé és mosdók állnak rendelkezésre. A sörpavilon felett négyzet alaprajzú kilátóteraszra lehet lépcsőn feljutni, amelyet a korábbiakhoz hasonlóan ágasfák díszítenek. A terasz boltíveken nyugvó fazsindelyes tetővel rendelkezik, tetején háromágú villát ábrázoló csúcsdísszel. A korlátként szolgáló ágasfákat apróbb fonott ágak fűzik össze, amik nem is egy hagyományos kilátó, mintsem egy madármegfigyelő torony benyomását keltik. Mintha egy nagy madárfészek képe rajzolódna ki a szemünk előtt.
A dokumentumok között találni további, kisebb épületek terveit is. Így például megemlítendő a természetbarát téli-nyári tábor galériás szállásának tervrajza, amely voltaképpen a puritán otthonosság kettőségét tükrözi, megfelelve a táborozó afféle igényének, hogy ott a modern és városias életmódot nélkülözve, ámde mégis kényelemben tudjon akár több éjszakát is eltölteni. A hatoldalú kontytetővel ellátott, boronafalú kunyhó bejárata középen, egy nyitott verandán találtatik. Maga a fekvőhely négy ágasfa-jellegű oszlop által megtartott tetőtéri galérián található, amely alatt kemence gondoskodik a szállás melegéről.
Egyszerre több változatot is bemutat Makovecz zártkerti „hajlék” terve, amelyek sokszögletű mozaikként elemesen variálhatóak, attól függően, hogy a tervezett épület közművel vagy anélkül kerül kialakításra. Ahogyan ugyanis maga Makovecz is megjegyzi a tervrajz felső sarkában, a „4.2 m oldalhosszúságú falpanelek négy fajtájából a szerkesztés rendjéből adódóan sok változat alakítható ki.” Emellett javasolja, hogy a Városi Tanács a parcellázott telkek tulajdonosainak írja elő a javasolt tervek használatát.
Hasonlóan megtaláljuk egy csúcsíves dongaboltozatú, zsindelyfalazatú vizes ház tervét is, amelynek talajszintig érő héjszerkezete középen nyitott. Fennmaradt továbbá egy esőtető terve is, amely mind alaprajzában, mind külsejében az ősmagyar kultúra egyik legfontosabb szimbólumát, egy jurtát imitál. A tizenkétoldalú, tűzrakóhely felé nyitott centrális fakupola „granica” fedést kapott, amelyet középen egy tölgyoszlop tart. Ez az oszlop aztán az épület fölött háromágú villában zárul.
A kirándulóközpont rendezési tervében végezetül szerepel egy meg nem valósult temetőhöz tartozó ravatalozó tervrajza is, amelyen az ellipszis alakú épület részben föld alatt, részben a sírhelyek fölé magasodó dombon fekszik, bejárata hídon megközelíthető. A belső térben körben kolumbáriumfal jelent kapcsolódást a mennybement lelkekkel, míg a szertartásterem alaprajza a tulipán ősi népi motívumát eleveníti fel. A főbejárat felé kinyíló tér ezért nemcsak a fény bejutását biztosítja, hanem egyúttal hidat képez a földi lét és a túlvilág között. A kiszolgálórész fölötti tető hullámíves deszkafedést kapott, mintha földre boruló angyalszárnyak lennének. A centrális tér fölött fokozatosan magasodó, szintén deszkafedéses tető gerincén pedig ornamentikás motívumokat találunk. E tervrajzon érhető tetten igazán Makovecz „minimális tér” alapképlete, hiszen a ravatalozó kettős burkával az élet és halál, a lét és levés kapcsolata érvényesül.
A tervező valamennyi munkájában a rá jellemző antropomorf gondolat ölt testet, amelyhez a megfelelő irányt már kijelölte 1980-ban elkészült ikonikus síházával Dobogókőn. Terveiben egyaránt visszaköszön a plasztikus forma, a centrális tér jelentősége, a lehető legtöbb fény beengedésére való törekvés és a természetes szimmetria alkalmazása. Makovecz ugyanis tisztában volt azzal, hogy az épületek tájba történő illesztését merev geometriai formákkal és derékszögekkel nem lehet elérni, különösen nem az olyan természeti értékkel bíró helyszíneken, mint a Vaskapu-hegy környezete. A funkció és természetesség harmonikus együttállását ezért íves lezárásokkal, organikus vonalvezetéssel és a talajszintig leboruló egységes faszerkezetekkel éri el. Az ezáltal tájba simuló épületek a természet, mint ősi otthon könnyed benyomását keltik a szemlélőben.
Makovecz Imre az esztergomi Vaskapu-Sípolóhegy környezetével kapcsolatos tervei végül nem valósultak meg, hiszen Madas László, a Pilisi Parkerdő igazgatója nyugállományba vonult, Makovecz pedig elkerült az erdőgazdaságtól. Helyette 1999-re megtörtént a menedékház teljes felújítása és környezetének tereprendezése, míg a hegy környékén továbbra is a természet élvezi viszonylagos háborítatlanságát. A jelen cikkben bemutatott, elfeledett tervei azonban méltó tanúbizonyságot tesznek e nagyszerű alkotó egyedülálló szemléletéről és az ő organikus és kanonikus stílusáról.
Szöveg: Aguera Zoltán
Tervek: Makovecz Imre Alapítvány és Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ