Suhan a táj mellettünk, s miközben a végtelen pusztaságot nézem, eszembe jut ennek a különleges ökoszisztémának sok rejtőzködő lakója. A rackák és cigáják, a világon egyedülálló bihari márna, a sok-sok gyönyörű vízimadár: a gulipán, a nagykócsag, a piros lábú cankó. A túzok igen jól érzi magát a Nemzeti Park területén, a világon szinte egyedülálló módon sikeresen költ, s egyedszámát az elmúlt évtizedekben majdnem megháromszorozta. És eszembe jutnak azok a tekintélyparancsoló, hatalmas állatok, melyek villás szarva oly gyönyörűen ível az ég felé, mutatva számunkra az irányt.
Az úton a távolban két hatalmas bivaly képe dereng föl: megérkeztünk. Füzes András a Körös−Maros Nemzeti Park számára tervezett épületegyüttese egyszerre ősi és modern. Az építész a mélyben gyökerezve, a jelenben kibontva alkotta meg ezt az egyedülálló szürkemarha- és bivalyistálló telepet. Előképei voltak Kunkovács László kutatásai a pusztai alig-épületekről – ahogy Kunkovács nevezi a pásztorok által összerótt, nádból készült pusztai épületeket. A másik tervezési gondolat a nagyítás eszköze volt, melyről a tervező először Ekler Dezső építésztől hallott, s ennek nyomán formálódott meg a két bivalyforma fogadóépület, gerincén borzolódó szőrrel, amelyet természetes palából vadfedés jelenít meg. Elhaladva ezen kolosszusok mellett, mi is megborzongunk kicsit.
Építészet: Füzes András
Szöveg: Illés Zsuzsanna
Fotó: Szántó Tamás
Drónfotó: Zajti Balázs és Vozár Mihály
A teljes szöveg az Országépítő folyóirat 2022/3-as számában olvasható. A lap beszerezhető ITT.
