Müller Csaba: Egy ház története – Találkozások
Jóval a Vándoriskolába való jelentkezésem előtt megkerestem a Mestert, csak úgy, majdnem ismeretlenül. Többszintes irodaépületbe érkeztem, a folyosó végén egy totemoszlopszerű tábla, rajzokkal, szövegekkel, több rétegben, fönt szarvas, állatkoponya.
Bekopogtam minden egyeztetés, időpontkérés nélkül Makovecz Imre irodájába. A Mester éppen egy ellipszis alakú ábrát rajzolt egy skiccpauszra. Elmondtam, ki vagyok, honnan jöttem, hogy már találkoztunk Kolozsváron, hogy tetszett, amit akkor mondott volt a templomtervemről, és érdekelne, amit csinál. Bevitt a szomszédos irodába, a Triskellbe, és Turi Attilához fordult:
− Itt van ez a kolozsvári fiú, próbáljatok a kérdéseire normális válaszokat adni – azzal kiment. Pár perc múlva néhány katalógussal jött vissza. Találkozásunkat követően útmutatásuk alapján felkerestem a budapesti Gubcsi-házat, a Szentkirály utcai irodaházat, és a visegrádi, mogyoró-hegyi házakat. Megragadott sugárzó természetességük, eleganciájuk, szellemi telítettségük.
——————
Vándoriskolai felvételi. Izgatottan adom elő a munkáimat. Most a mesterek véleménye következik.
Makovecz: – Kérsz egy pohár bort?
——————
Január 2-a, 3-a. A Kecske utcai irodába igyekszem, a Mesterrel kell találkoznom. Egy budapesti buszra szállok fel, és éppen vele találom szembe magam. Zavarban vagyok.
− Jó napot – mondja. Az órájára néz, szelíden megjegyzi:
− Müllernek már az irodában kellene lennie…
A város még kihalt, az utcán díszüket vesztett karácsonyfák.
− Láttál már ilyet? Alig teltek el az ünnepek, máris kidobják őket.
A virágárusnál már visszatér a jókedve, és meg is marad a továbbiakban.
Egyik alkalommal a szászrégeni házhoz – amit tőle kaptam vándoriskolai feladatként – készült rajzot vittem. Az Alpár Ignác által tervezett református templom szomszédságában terveztük a parókia épületét. Az első változatot elvetettük, de ezt most jónak találta. A következő nap a már említett üzenetes táblán volt a rajzom: a leveles diófával, háttérben a templom tornyával, mellette Makovecz írásával Alpár Ignác, s a parókia képe fölött: Müller Csaba.
Szárnyakat tudott adni bárkinek! Akkor nekem is.
——————
Donát úti templom avatása. Bibza István tiszteletes úr a templomépítés gyönyörűséges drámáját tárja elénk, de egyszer csak elcsuklik a hangja. Még mielőtt bárki észbe kapna a több száz embernyi hallgatóságból, Imre ott terem mellette, fejét a tiszteletes fejéhez érinti néhány másodpercig, ő pedig testileg-lelkileg megerősödve folytathatta beszédét.
—————
Akkor kerültem vele kapcsolatba, amikor ismereteket szereztem az építészet mágikus hatalmáról. Új lehetőségként jelent meg a steineri alapokon nyugvó organikus építészet ahhoz, hogy kapcsolatot keressek a fizikain túli világgal, és hogy mindezt a magyarságom megélésével tegyem.
Megérintett a hármas osztatú parasztház transzcendens vonatkozásairól szóló tanítás a szeres települések szerkezetéről, égi és földi minták egybevágóságáról a népművészetben, az analógiák mágiája, a lehetett volna világának párhuzamos jelenléte.
Nagyon sokat tanultam az építészet gyakorlati megvalósításáról, a kupola- és torony-szerkezetekről, a hatékony vázlatkészítésről, a megbízóval való kapcsolattartásról, de leginkább a világra eszmélésben, ébredésben kaptam felmérhetetlen segítséget és szeretetet.
Makovecz Imre tervein dolgozva feladatom – legalábbis erre az időre – a saját, egyéni útkeresésem ambíciója helyett a Mester szándékának maradéktalan és pontos közvetítése volt. Ezen túl kreatív empátiára is szükség volt a továbbgondoláshoz, folytatáshoz, mert nemcsak elfoglaltsága miatt bízta a tanítványaira a tervezés jelentős részét, hanem főleg azért, mert alkotó, erős egyéniségekben látta az élő építészet jövőjét. Ehhez hatalmas erőfeszítésre lenne szükség, olyan szabadságfokra, amit egyre nehezebb megvalósítani. Talán ez ma a legnagyobb kihívás!
Kolozsvárra (egy általam tervezett háztól néhány szomszédnyira) készített utolsó munkája ez a Szélső utcai családi ház, mely Egri István üvegművész és felesége, Szalma Csilla számára készült. A néhai sörgyárral szemben, a Monostor-negyed és a régi városközpont közötti területen, egy meredek utcában található szűk telekre épült a ház. A hatalmas tetőt egy íves támaszokban végződő oszlopsor tartja középen opeionnal. Akár egy négyszögű jurta.
A házavató ünnepséget is elterveztük, nagyon készültünk rá, de a kész házat ő már nem láthatta.
A cikk az Országépítő 2016/4. számában olvasható. Megrendelés ITT.
