Tíz évvel ezelőtt, 2016. június 28-án hunyt el Csete György Kossuth-díjas építész, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Az építész a köré szerveződő Pécs Csoport vezetőjeként Bartók Béla és Kós Károly példáját követve a korszerű magyar regionalista-organikus építészet megteremtésének megkerülhetetlen alakja, állandó alkotótársaival, Dulánszky Jenővel és Csete Ildikóval. A magyar szerves építészet mesterének munkásságáról egy-egy emblematikus épületének bemutatásával emlékezünk meg.
Ha az ember két sorban ágakat szúr egymás mellé a földbe, majd ezeket meghajlítva egymáshoz erősíti, szénával vagy leveles ágakkal fedi, hajlékot készít magának. Az etimológiai azonosság magától értetődő.
A feszítésből eredő formák vizsgálata jelentős szerepet játszik Csete építészetében, valamint építészelméleti tanulmányaiban. 1986-ban Innsbruckba hívták tanítani, ahol az ottani egyetem építészhallgatóival végzett tér- és formakísérleteket. Ezek során íjat feszítettek, léceket hajlítottak, konkáv és konvex formákat alkottak. Az elemek sorolásával tereket modelleztek, vagy összeillesztésükkel dinamikus strukturált felületeket hoztak létre. Magyar diákokkal a Hortobágyon gyakorolta a régmúlt idők építéstechnikát, sárból kemencét, vagy ahogy ő nevezi, a kenyér templomát építették meg; nádból kunyhót hajlítottak.
„A szerves építészet alkotásai a hajlék szavunk analógiájára szerveződnek, nyilván nem mind, de a többségük igen. Ilyen az ősi pentaton dallam képlete is: emelkedő-ereszkedő. Olyan, mint egy domb vagy egy szénakazal. Porból van és porrá lesz, hogy bibliai hasonlatot mondjak. Ki állíthatja azt, hogy új hajlék a megszokott »házhoz« (falak és azon egy tető) hasonlítson, és ne egy fához vagy kőrakáshoz?
A hajlított szerkezetű hajlék építészeti ősforma, mely a természet egyik őstörvényét, az eróziót, másrészt a pentatóniát is kifejezésre juttatja. Piramisforma és zenei forma egyszerre. Az organikus építészeti tér alapképlete.” (Csete Gy.)
Több, az építésnek ezt az ősi formáját idéző lakóházat tervezett az ország különböző településein (Bonyhád, Dunaújváros, Solymár, Budapest, Szolnok). Legismertebb közülük Kátai Mihály ötvös Szentendrén épített háza, melynek főhomlokzata több később tervezett épületén megjelenő forma előképét hordozza.
Ebből az építészeti alapgondolatból eredeztethetők összetettebb rendeltetésű, több elemből komponált épületei: a szarvasi Ciprus Csárda és a Balatonszentgyörgy határában álló Gulya Csárda. Ezeket az épületeket a szimmetria és a centralitás uralja, hajlott tetőzetük szinte a terepcsatlakozásig süllyed. A fény útja és a szimmetria tengelye egybefonódik az üvegezett felülvilágítón vagy a többnyire félhengeres homlokzati bevilágítón át.
Dulánszky egyszer egy kis modellt készített. Egy kemény lapon négyzet alakban négy, pálcikákból összerakott, trapéz alakú rácsozat állt, alsó sarkaikkal egymáshoz kapcsolódva. A rácsok felső részére erősített zsinegek egy középen elhelyezett kicsiny csörlő dobjára tekeredtek. Dulánszky a csörlő karját két ujjával megforgatta, és a zsinegeket addig feszítette, míg a rácsok annyira meghajoltak, hogy éleik összeértek. A hajlított konstrukció és a hajlék konstrukciójának azonossága magától értetődő.
A hajlított szerkezetek működésének titka, hogy hajlításkor a tartók előfeszített állapotba kerülnek, s mivel ez az igénybevétel éppen ellentétes a terhelések által kiváltottal, a normál alapállapotú tartókkal azonos terhelést lényegesen kisebb keresztmetszettel képesek elviselni. Ez a titok a szerkezeteknek könnyed eleganciát, az épületeknek pedig a hajlításból eredő, ősi formát idéző alakot kölcsönöz.
Ez a technológia újabb lehetőséget kínált Csetének hagyományokat kutató, plasztikus építészeti törekvéseinek megvalósítására. Az ebből kibontakozó forma először a kőszegi Csillagtemplomnál jelent meg, melyet az Ópusztaszeri Nemzeti Parkban álló épületegyüttes követett, ez utóbbi Csete egyik tartalmában és megjelenésében leggazdagabb alkotása.
Az épületek közül a kőszegi kápolnával rokon Erdők Temploma, a Világ-magyarság temploma és a Jurta-falu házai a Dulánszky-féle favázat hajlító technológiával épültek. A hajlításba vont elemek négyzetes vagy sokszögű alapformára rendezettek, és az épületek tömegét ezt követő cikkekre bontják. A faváz képlete a cikkelyek belsején kirajzolódva emberi léptékű mezőkre osztja a felületen végigfutó faburkolatot.
A hajlék-épületek csúcsaira csillagformát imitáló felülvilágítók kerültek Lechner szecessziós fémdíszeivel rokon, szinte kalligrafikus toronydíszekkel. A külső felületet alkotó bitumenes zsindely lehetőségeit kihasználva, a természetből vett, tört színekből formált minták osztják a földtől induló hajlott tetőket, a XIX. század fordulóján épült színes, mintás kerámiafedésekhez hasonlóan. Lenyűgöző a környezet és az épületeket felvezető elemek – hidak, kerítés, zászlók, harangláb – alakításától induló, és a legapróbb elemek formálásáig szinte mindenre kiterjedő, gondos figyelem. A belső terekbe funkcióhoz igazodó berendezés készült. A díszítésében honfoglalás kori motívumokat felidéző bútorzatot maga Csete tervezte, és a látványt itt is Csete Ildikó textiljei színesítik.
Csete jelenléte a munkálatokban a kiállítások tematikájának kidolgozásában való részvételtől kezdve egészen a kivitelezésben Dulánszkyval együtt végzett effektív munkáig terjedt. Bizonyára ennek eredménye a mindenre kiterjedő folytonosság, s a tartalom, a formák, a szerkezetek, az anyagok és a színek tökéletes harmóniája.
Az épületegyütteshez tartozó Mamutfenyő-pavilonban egy ezerötszáz éves mamutfenyő törzsének szelete látható, elősegítendő történelmünk évgyűrűkbe rendezett mélyének, az időnek mint negyedik dimenziónak látványként való érzékelését. Impozáns mérete folytán már nem pusztán múzeumi tárgy, hanem a befogadó épület szerves része. Az épületet – talán éppen e különleges tárgy egyedisége miatt – Csete a többitől eltérően formálta. Ez nem hajlított favázú „hajlék-ház”. Alakja nem dombot vagy szénakazlat idéz, hanem homorú oldalával a mélyből magasba törést, az ég felé való megnyílást érzékelteti. Körülöleli a belsejébe zárt lét- és időszimbólumot, de szabad utat enged számára az öröklét, a mindenség felé.
A homorú hajlású épülettömeget, mint az épületeibe zárt mondanivaló kifejező eszközét, Csete már a Füzéren épült temetőkápolnánál is felhasználta. A tetőház homorú formálásának dinamikája a debrecen-tégláskerti templomnál újra megjelenik.
Ópusztaszeren az elvont üzenet megjelenése mellett az épület sajátos formájában a benne rejlő szerkezet is kirajzolódik. A halásztelki templomhoz hasonló konstrukció fa tartóelemek sorolásán és egymáshoz kapcsolásán alapul, ám ezek nem körívek, hanem egyenes gerendák, amelyek kettesével, egy szabályos tizenkétszög csúcsaiból indulnak szétnyílva és megdöntve a magasba, ahol a következő, negyedik, szemből emelkedővel egy csúcsban záródnak. Eredményként egy forgási hiperboloidba foglalható alakzat született, aminek felületét egymáshoz kapcsolódó oldalú deltoidok alkotják. Az eltérő tömeg ellenére az épület nem különül el az együttes többi elemétől, hiszen ezeket a térelválasztó hártya külső és belső felületével egységesen kezeli. A hajlék kifordított, fejtetőre állított változataként hangsúlyt ad karakterüknek.
Az 1999. augusztus 11-i napfogyatkozáskor a Hold árnyéka éppen az Ópusztaszeri Emlék-parkon vonult át. Az egykori Pécs Csoport építészei családjukkal együtt a templom lépcsőjén ülve nézték a természeti tüneményt. Ez az élmény tette teljessé az éppen elkészült épületek varázsa és az újbóli találkozás által kiváltott megrendülést. Ekkor még Blazsek Gyöngyvér és Dulánszky Jenő is velük lehetett.
A szöveg és a fotók az Országépítő folyóirat 2013/1 számából (Deák László – Jankovics Tibor: Csete György 75 éves), illetve a Csete Alapítvány archívumából származnak.
Ópusztaszeri Nemzeti Emlékpark épületei
Helyszín: Ópusztaszer
Tervező: Csete György
Statikus: Dulánszky Jenő
Templomi zászlók: Csete Ildikó
Építés: 1991-1998
