Görögkatolikus templom terve (Tócoskert), Debrecen – Salamin Ferenc

A debreceni Tócoskerti lakótelepen az utóbbi évtizedekben több építészetileg kiemelkedő és meghatározó templom épült, Kőszeghy Attila lenyűgöző katolikus temploma és Lengyel István nagyszerű református temploma.

2013-ban bízott meg Kocsis Fülöp püspök atya, hogy készítsek tanulmánytervet egy görögkatolikus templom elhelyezésére ugyanezen lakótelep egyik kisebb, és nem használt zöld telkére. Akkoriban terveztük a Máriapócs, Kegytemplom előtti főtér kisvárosi térfalainak épületeit: a Zarándokházat és a Zarándokközpontot, melyekről az épületek szentelésekor püspök atya elismerően nyilatkozott.

Az egyház pontosan megfogalmazott tervezési irányelveket állított össze a liturgiához szükséges téralakítás igényéről, melyet úgy gondoltam el kell fogadni, bele kell élni magunkat, nem szabad olyan “modernnek” mondott templomot tervezni, amelyet a használók nem éreznek alkalmasnak a benne lévő szakrális tartalom befogadására. A tervet többször egyeztettem püspök atyával és az egyházi tanácsadói testülettel, s a végleges tanulmánytervet megelégedéssel elfogadták.

A templom építészeti megfogalmazásánál fontosnak tartottam a görögkatolikus liturgikus térigény megjelenítését a belső térszerkesztésben és a külső tömegben, valamint az alföldi (kunkovácsos) talált építészetet kívántam beleszőni az épület karakterébe.

Salamin Ferenc