Az új városháza a korábbi épület helyére került, a település egy központi fekvésű saroktelkére. A Kossuth utca túloldalán található park nagyobb rálátást enged a főhomlokzatnak. A sajátos „C”-alakú beépítés alapgondolata szimmetrikus, de apró aszimmetriák teszik érdekessé. A bejárat értelemszerűen a sarokra került, helyét egy kétszintes torony jelöli ki.
Az épülettömeg Janus – arcú, kétféle. Külső oldalával az utcák és a személyzeti parkolók felé kisvárosias karaktert mutat: vakolt felülettel, faltest – ablak – faltest ritmikával. Ezzel szemben a belső homlokzat formavilága, oszlopos rendje az átriumos házak hangulatát idézi: nagyfokú nyitottságot a természet és a fény irányába. E kettősség – azon túl, hogy racionális – érzelmileg is pozitív hatással van az épületben dolgozókra és az ügyeiket intéző emberekre.
A mindennapi munka helyiségeit magába foglaló „C” alakú épületrész a kert mellett a városháza legfontosabb terét – a dísztermet – is körbe öleli. E viszony kihangsúlyozza a díszteremben zajló munkát, a város életét meghatározó bölcs döntések megszületésének helyét. A díszterem homlokzati megjelenése is ezt a fontosságot, elkülönülést, kiemelést hivatott hangsúlyozni, ezért a körülölelő tömeg egyik homlokzati elemét sem hordozza magán. Sem az utcai faltest – ablak – faltest ritmika, sem az udvari nagy megnyitás nem jellemző rá, helyettük egy harmadik, különös, talán a hagyományos értelemben nem is épületre emlékeztető forma- és anyaghasználat uralja megjelenését.
A díszterem épülettömegének alapképlete, a négyzet, különböző építészeti korok ősi alapeleme, amely az egység megteremtésének centrális formája volt. Magába foglalta a négy égtáj, illetve a négy őselem – a föld, a levegő, a tűz, a víz – azonos arányú egyensúlyát. Erre ereszkedik felülről centrális kupolaként a tető, amelyet egy belső jurtaszerű, opeionnal záródó, látszó fa vázszerkezet lebegtet. (Mindez utalás a honfoglaló ősökkel együtt érkező és itt letelepülő néptörzsre, a varsákra. Bár a község címerében a varsa, mint halászeszköz szerepel, a település nevét – a kutatások szerint – a hasonló nevű, talán alán, talán jász, vagy kabar eredetű néptörzs töredéktől kapta.)
Az ember életének legfontosabb küldetése, végezzen bármilyen munkát is, hogy a földet összekösse az éggel, éppen úgy, mint a gyökerein át a föld mélyéből, és levelein át a fényből egyaránt táplálkozó, fejlődő és felfele törekvő növény. Az épület díszterme nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy építészeti eszközökkel az emberi lét, ezen legfontosabb üzenetét bemutassa. A földben gyökerező súlyos falak és az égből ereszkedő, a nap motívumot magán hordozó, légies tető, a lent és a fent, a múlt és a jövő összekötésének pillanatát örökíti meg, a körbe futó, fénnyel átitatott ablaksávval.
Szöveg: Horváth Zoltán és Erhardt Gábor
Fotók: Dénes György
