Ravatalozó, Szarvas – Kuli László

Az épület tervezésére meghívásos tervpályázat útján, a Képviselőtestület és az Evangélikus Presbiteriánum egyhangú véleményezése alapján kaptam megbízást. Az új ravatalozó helyének, a műemléki védettségű Ótemető területén álló, a 60-as években épült, meglévő halottasház lapostetős épülete melletti területet jelölték ki. A helyszín a hatalmas területen fekvő temető közepén, annak súlypontjában található, amely körül a XVIII. századtól kezdődően találhatók temetkezési területek, összefüggő sírkertek és Kegyeleti Emlékpark. Ide a főbejárattól induló fasor vezet be, melynek tengelyébe, a halottasházhoz épült vasbeton, toronyszerű pengefal áll, három nyílással, mely a szóbeszéd szerint a szentháromságot jelképezi a maga profán módján.

A felvezető fasor tengelyébe tervezett harangláb jelzi a beérkezőknek a funkciót és egyben kitakarja a mohásodó beton pengefalat, melyet az eredeti szándék tiszteletben tartása miatt nem bontottuk el, de kissé háttérbe szorítottuk. Terveink szerint a pengefal nyílásaiba fém szélcsengők kerülnek felszerelésre, melyek halk, angyali csilingelésbe burkolnák a szertartáshely környékét. A lélekharangot -hagyomány szerint- közadakozásból szerzi be a közösség.
A lapostetős halottasházat, melynek egyes részei a funkciót kiszolgáló illemhelyeként hasznosulnak, az új ravatalozó és a szárnyszerűen oldalirányban épülő urnafalak délkeleti és délnyugati irányból kitakarják. A 45 fokban elforduló, észak-dél tengelyű ravatalozó egy zárt és egy fedett-nyitott szertartáshely összenyitásával használható. A belső ravatalozótér így a koporsótól távolodva fokozatosan nyílik meg, rálátással a temetőre. Az ablaktalan belső térben a lelki elmélyüléshez szükséges hangulatot segíti a koporsó mögötti fülkébe fentről beengedett fény. Ebben a falfülkében lehet elhelyezni a közvetlen hozzátartozók koszorúit.
Tömegformálásban és anyaghasználatban a népi-, és pásztorépítészet fordulatait, elemeit próbáltam újraértelmezni az épületen, kifejezni azt paradox létérzést, melyet Hamvas Béla az „Alföld géniuszának” nevezett: „Nincs kevésbé szabad hely, mint ez a sztyeppe, nincs kevesebb szabadság, mint ezen az óceánon és nincs sehol nagyobb szomjúság arra, hogy szabad legyen. Néha az égbolt úgy a földre nehezedik, hogy azt szétnyomja, a föld úgy az égre nehezedik, hogy azt lelapítja… …Ez a kettős nyomás, ami az óceánon nincs. Ott az ember kettős végtelenségben él, itt kétszeresen bezárva.”
A meszelt falak, a téglapadló a tetőszerkezeten és a kapun alkalmazott fa a szarvasi építészeti hagyományok tárházából idéz. A szertartástér nagykapuja széttolható az oldalfalakra, becsukott állapotban egy hagyományos szarvasi fakaput idéz. A ravatalozó tengelyében futó tetőgerinc alatt, a fa kötőgerendákra rakott tetőszerkezet hajószerű formát idéz és a fedett előtér fölött egy derékszögben megtörő deszkaoromzatban ér véget, melyet négy faragott végű oszlop tör át az ég felé, utalva a négy Evangelistára (Máté, János, Márk, Lukács).

 

Budajenő, 2010. január 29.

 

Kuli László


Megtisztelésnek vennénk, ha elfogadná ajánlatunkat és feliratkozna hírlevelünkre. Két hetente az elmúlt időszak cikkeiről és eseményeiről tájékoztatjuk Önt. Amennyiben szívesen fogadja hírleveleinket, kérjük adja meg email címét!

 

×