Az épület tervezésére meghívásos tervpályázat útján, a Képviselőtestület és az Evangélikus Presbiteriánum egyhangú véleményezése alapján kaptam megbízást. Az új ravatalozó helyének, a műemléki védettségű Ótemető területén álló, a 60-as években épült, meglévő halottasház lapostetős épülete melletti területet jelölték ki. A helyszín a hatalmas területen fekvő temető közepén, annak súlypontjában található, amely körül a XVIII. századtól kezdődően találhatók temetkezési területek, összefüggő sírkertek és Kegyeleti Emlékpark. Ide a főbejárattól induló fasor vezet be, melynek tengelyébe, a halottasházhoz épült vasbeton, toronyszerű pengefal áll, három nyílással, mely a szóbeszéd szerint a szentháromságot jelképezi a maga profán módján.
A felvezető fasor tengelyébe tervezett harangláb jelzi a beérkezőknek a funkciót és egyben kitakarja a mohásodó beton pengefalat, melyet az eredeti szándék tiszteletben tartása miatt nem bontottuk el, de kissé háttérbe szorítottuk. Terveink szerint a pengefal nyílásaiba fém szélcsengők kerülnek felszerelésre, melyek halk, angyali csilingelésbe burkolnák a szertartáshely környékét. A lélekharangot -hagyomány szerint- közadakozásból szerzi be a közösség.
A lapostetős halottasházat, melynek egyes részei a funkciót kiszolgáló illemhelyeként hasznosulnak, az új ravatalozó és a szárnyszerűen oldalirányban épülő urnafalak délkeleti és délnyugati irányból kitakarják. A 45 fokban elforduló, észak-dél tengelyű ravatalozó egy zárt és egy fedett-nyitott szertartáshely összenyitásával használható. A belső ravatalozótér így a koporsótól távolodva fokozatosan nyílik meg, rálátással a temetőre. Az ablaktalan belső térben a lelki elmélyüléshez szükséges hangulatot segíti a koporsó mögötti fülkébe fentről beengedett fény. Ebben a falfülkében lehet elhelyezni a közvetlen hozzátartozók koszorúit.
Tömegformálásban és anyaghasználatban a népi-, és pásztorépítészet fordulatait, elemeit próbáltam újraértelmezni az épületen, kifejezni azt paradox létérzést, melyet Hamvas Béla az „Alföld géniuszának” nevezett: „Nincs kevésbé szabad hely, mint ez a sztyeppe, nincs kevesebb szabadság, mint ezen az óceánon és nincs sehol nagyobb szomjúság arra, hogy szabad legyen. Néha az égbolt úgy a földre nehezedik, hogy azt szétnyomja, a föld úgy az égre nehezedik, hogy azt lelapítja… …Ez a kettős nyomás, ami az óceánon nincs. Ott az ember kettős végtelenségben él, itt kétszeresen bezárva.”
A meszelt falak, a téglapadló a tetőszerkezeten és a kapun alkalmazott fa a szarvasi építészeti hagyományok tárházából idéz. A szertartástér nagykapuja széttolható az oldalfalakra, becsukott állapotban egy hagyományos szarvasi fakaput idéz. A ravatalozó tengelyében futó tetőgerinc alatt, a fa kötőgerendákra rakott tetőszerkezet hajószerű formát idéz és a fedett előtér fölött egy derékszögben megtörő deszkaoromzatban ér véget, melyet négy faragott végű oszlop tör át az ég felé, utalva a négy Evangelistára (Máté, János, Márk, Lukács).
Budajenő, 2010. január 29.
Kuli László
