A Heil Tibor alkotásait bemutató cikksorozatunk ötödik részének témája a balatonkenesei Balatonfői Yacht Klub közösségi és szállásépülete.
Heil Tibor alkotói pályájának fontos helyszíne – az előző cikkünkben ismertetett Leányfalu mellett – a Balaton. Kisebb nyaralóépületeit már bemutattuk, most két, egymás szomszédságában álló, kisebb középülete, a balatonkenesei Yacht Klub közösségi és szállásépülete kerül sorra.
A két épület érdekessége, hogy több vázlat is fellelhető róla, így jól bemutatható általa Heil Tibor alkotói metódusa. A hagyatékban jelentős mennyiségű szabadkézi vázlat maradt fenn, amelyek valóban nagyon árulkodók. A sokszor meglehetősen nehezen beazonosítható vázlatokat többségében talán formakísérletnek nevezhetnénk, amelyeket gyakran egy-egy más témájú tervlap szélére rajzolt az építész.
A Tiborra jellemző tervezési folyamatot talán az állandó útkeresés jelzővel lehetne illetni. Valóban nagyon sok vázlat született egy-egy – akár kisebb léptékű – épületnél, amelyek az utolsó pillanatig fejlődtek, módosultak. Gyakorlatilag a leadási határidőig. Személyes tapasztalatom volt, hogy a szerkesztő-rajzoló már elkészült az építési engedélyezési terv alaprajzaival (a beadási határidő közelsége miatt), de a homlokzatok még 1:200-as léptékben formálódtak Tibor kezei között a skiccpauszokon. Én ezt nem a bizonytalanság, sokkal inkább a sokszínűség jelének tudom be. Meglátásom szerint Tibor azon vívódott, hogy egy-egy munkánál meddig lehet elmenni, mennyi „építészetet bír el” az adott megrendelő, az építési szituáció. Az első vázlatok jellemzően még a formakeresést mutatják, ezt követően egy folyamatosan gazdagodó szakasz jön, majd a véglegesedés, megállapodás, ami jellemzően valamennyi (építészeti) csendesedést is hoz. Ugyanakkor a kiviteli tervek meglehetős alapos munkák voltak, azaz a végső változatot a legteljesebb mélységéig igyekezett megrajzolni, kitalálni, kikonszignálni.
Ez a cikkünk tárgyával, a Balatonkenesén található, Balaton-parti yacht clubbal is hasonlóképpen lehetett, bár a tervezés történetéről keveset tudunk. A rendelkezésünkre álló vázlatok legkorábbija 2000 októberében készült, és már mindkét épület szerepel rajta. Azt érdekes látni, hogy bár két különálló, egymás után néhány év eltéréssel megvalósult épületről van szó, az első terveken is már szerves egységben formálódtak a házak, egységes kompozíció különálló, de pergolákkal, fedett-nyitott terekkel összekapcsolt részeiként.
A nagyobb szállásépület egy meglévő épület átalakításával, bővítésével alakult ki, egy meglehetősen tiszta alaprajzi képlet szerint. Az épület északnyugati sarka az együttes tulajdonképpeni fő nézete, mivel ebből az irányból közelítik meg a vendégek a területet a szárazföld felől. Ennek megformálásával több vázlat is foglalkozik, az épületen túl a kerítésre és a kapuzatra is kiterjedve. A vázlatok az amúgy egyszerű tömegű épület főhomlokzati végének építészeti kibontásáról, szeszélyes megformálásáról szólnak. Ennek egyik eszköze a két épületet összekötő pergolarendszer, amely egyben fedett, árnyékolt kocsitárolóként is szolgál(t volna).
A szállásépület első vázlatain érdekes kettősség figyelhető meg: két végén a családi házaknál is ismert tetőcsendesítős épülettömeg van, amelyek meglepően rövidek. E két záróelem között pedig a másik Heil féle alapképlet, az ívelt tartószerkezetből építkező tömeg jelenik meg. A megépült állapot ennél egyszerűbb képet mutat, de a végein oromzatokkal beforduló, egyszerű tetőzet is ismert Heil Tibor korábbi épületeiről.
Hasonló egyszerűsödésen ment keresztül a közösségi, étkező épület, amelynek negyedkört kirajzoló, íves formája ekkoriban kezdett kiforrni Heil Tibor építészeti elemkészletében. Az első vázlatokon még konzervatívabb tömeg szerepelt, de már ennek végein is oromfalas lezárást látunk, amely kontrasztot mutat a szállásépület „tetőtúlfuttatásos”, villaszerű megjelenéséhez képest. Az épület ívének középpontjába – a Tibor egyéb terveiből már szintén ismerős, kör alaprajzú filagória, fedett-nyitott fogyasztótér került volna, természetesen tizenkétosztatos kialakítással. Ez a fedett terasz nem valósult meg, viszont egy kör alaprajzú addícióvá alakult az épület déli sarkán, a mellékhelyiségeket rejtve magába.
Összességében megállapítható, hogy az eredeti koncepció egy hallatlan érdekes gondolatisággal bírt, amelyet feltehetően praktikus okokból az élet némiképp felülírt. A balatoni panoráma kihasználása vezethetett a szállásépület átformálásához, illetve a két épület közötti pergolarendszer elhagyásához.
A megvalósult állapotból az is látszik, hogy a fő nézet a tó felé néz, tehát az épületek homlokzatai teljesen arra az irányra vannak szerkesztve. Ezt a környék sűrű beépítettsége és a telek beszorított helyzete is indokolja, ahogy a balatoni építészet múltban megépült reprezentatív példái is.
Ezen példák egyike a közeli szomszédságban van. A közvetlenül Balatonkenese és Balatonakarattya közötti határ kenesei oldalán álló területtől pár száz méternyire fekszik (a Heil Tibor által tervezett nyaralóépületekhez hasonlóan) az egykori Honvéd üdülő Csittény-hegy alatti szocialista épületkomplexuma. Ennek korai magját, az 1920-as évek elején épült, saját kikötővel és vasúti megállóval is rendelkező ún. Székesfővárosi tisztviselők üdülőtelepet, 1934-ben nyitották meg a nagyközönség előtt. A Lavotta Gyula által tervezett főépületek a yacht klubhoz hasonló, Balatonra fókuszáló diszpozícióban helyezkednek el. Nem tudjuk bizonyítani, de e korai épületek fotóit nézve több ismerős elemet is felfedezhetünk, így a déli sarokhoz tapasztott földszintes additív tömeget, a beforduló épületvégeket és az oromzatok verandás, ácsolt teraszos „felöltöztetését”…
Szöveg: Erhardt Gábor
Fotók: Szántó Tamás, Fortepan
