A Heil Tibor építész életművét bemutató cikksorozatunk mostani részében két családi házat mutatunk be, amelyek nagyon jól illusztrálják azt a gondolkodást, amely az ilyen léptékű épületek formálását meghatározta az életműben. A korábban bemutatott leányfalui épületek már ízelítőt adtak ebből a formavilágból, azonban azok léptékükből és talán a főépítészi példamutatás kötelezettségeiből kifolyólag egyszerűbbek voltak.
A jelen cikkben szereplő két épület egyike egy biatorbágyi zártsorúsodó utcán áll, így beépítési képlete egyértelmű volt: utcára merőleges, hagyományos főtömeg, szélesedő utcai fronttal. Ezt a helyzetet Heil Tibor nem a szokványos módon oldotta meg, azaz a főtömeg befordításával, hanem egy másik, rövidebb, szintén utcára merőleges épületrészt tervezett lezárásként. Ebben kapott helyet a konyha-étkező, amely így intenzív kertkapcsolattal, nagyobb bevilágítófelülettel bír. A telekhatáron álló főtömeg utca felőli végére került a gépkocsi tároló, amely így praktikusan kitölti a forgópont ablaktalan, sötét zónáját. A kisebb tömeg sarkára került a bejárat, amely talán itt érte el legszebb, legkiérleltebb kialakítását Heil Tibor épületei közül.
Második példánk, egy gödöllői családi ház klasszikus, szabadonálló telepítéssel, amely adottságot a tervező a legmesszebb menőkig igyekezett kihasználni. Az utcavonallal párhuzamos tömegű épület bal oldala egy T-alakú lakóház, amelyhez a jobb oldalon egy kicsit alacsonyabb, tömeg kapcsolódik, alsó szinten a garázzsal. Az utcára merőleges főtömeg és a kereszttömegek is a „megszokott”, ácsolattal díszített oromfallal néznek mind az utca, mind az udvar felé. Az épület „érdekessége”, hogy itt nincs oromfalas bütü, mindenhol túlfut a tetőszerkezet az oromfalon, ráadásul ezek mindegyike erősen aszimmetrikus kialakítású. Az utcai főtömeghez tapad a lépcsőház kétszintes üvegfalú tere, ami eltérő anyaghasználatával tovább erősíti az aszimmetria hatását. Az épület összképét mégis az eltúlzott méretű, karakteres tetőcsendesítők uralják. A tető alján egy erőteljes, kisebb lejtésű „szoknya” alakul ki, ezáltal komolyabb méretű fedett-nyitott terek, tornácok, bejárati előtetők, illetve üvegezett verandaszerűségek vehetik körbe az épületet.
Mindkét épület tovább erősíti azt a tételt, miszerint ez az építészeti viselkedésmód, játékos eszköz- és formakészletével, természetes anyaghasználatával szerves folytatója lehet a Kárpát-medencei hagyományos utcaképnek, illetve minőségi igazodási pont lehet az új parcellázású agglomerációs lakónegyedekben is.
Szöveg: Erhardt Gábor
Fotó: Szántó Tamás
