A 2007-ben épült tornaterem és a hozzá tartozó öltözőépület az egykori skót-bencés Rendház – 1948 óta általános iskolaként működő – műemléki együttesének szerves részét képezi. Az emeletes iskolai főépület előtt eredetileg két L-alakú épület állt, a Fő utcai frontra illeszkedő rövidebb szárral. A déli épületszárny hátsó szárát a múlt században elbontották, ezáltal felborítva a történeti építészeti koncepciót. A terület sarkán egy kocsma és egy évekig üresen álló KÖZÉRT épület állt. Ezek helyére épült a település felé hangsúlyt képező és a sarkot értő módon „megfogó” tornacsarnok. A hozzá tartozó öltözők a hiányzó eredeti épületszárny helyére tervezett épületbe kerültek, nyaktaggal kapcsolódva egymáshoz. Így helyreállt a rendház alsó udvarának eredeti térélménye.
A díszkert és a felső sportudvar több ütemben újult meg. Az épületegyüttessel a település 2009-ben elnyerte Pest Megye Kulturált Települési Díját. (tervező: Kuli László; munkatárs: Ferenc Attila; kerttervező: Buella Mónika)
A Fő utcai épületekbe az önkormányzati irodák költöztek 2006-ban (tervező: Jelenik Katalin †). Az északi épület végébe a menza került, melyet 2014-ben bővítettek (tervező: Tusnády Zsolt). A főépületet 2000-ben felújították, 2017-ben energetikai korszerűsítésen esett át (tervező: Csóka Balázs).
Fotó: Kovács István és Kuli László