Milyen sokféle a világ… miközben Iránnal kapcsolatban a hírekben leginkább a háborúról hallunk, sok más is felhívhatná figyelmünket a Perzsia néven minden bizonnyal nemesebb érzéseket keltő, tiszteletre méltó történelmű területre. Hormuz neve talán sokaknak ismerősen cseng, a híradók leginkább az olajszállítási útvonalak kapcsán emlegetik a ma egyébiránt alig lakott egykori fontos kereskedelmi központot.
Furcsa, hogy miközben a hely európai szemmel nézve mára kihaltnak, jelentéktelennek tűnik, abszurd módon működő világunkat talán minden eddiginél erőteljesebben befolyásolja a stratégiailag továbbra is fontos helyen fekvő sziget, hiszen mellette vezet a világ olajszállítmányai közel egyharmadának útja. De történelmi múlt ide, olajkereskedelem oda, most, az Országépítő lapjain egy egészen más jelenség miatt vesszük elő a szigetet. Egy itt megépült turisztikai központ nem hétköznapi beruházása hívta fel magára a figyelmet meghökkentő, elgondolkodtató megjelenésével.
Milyen színes a világ… az űrből állítólag kéknek látszó bolygóról mi itt Európában szüntelenül próbáljuk meggyőzni magunkat, hogy valójában zöld. De ennél sokkal-sokkal több színe, árnyalata van. Hormuznál például egyes partszakaszokon a vas-oxid a tengert valószínűtlenül vörösre festi, mintha víz helyett vér hullámai mosnák a partot. Máshol sárga, esetleg a sótól világító fehér, néhol kékes színű a talaj. Mindezt a szinte minden felületen kiülő só napsütötte kristályainak csillogó vibrálása teszi szürreálissá. A Szivárvány völgy elnevezése nem véletlen. Fényképei sokszor egy akvarell festmény képi világára emlékeztetnek, ahol a művész egyedi látásmódja érvényesül, nem a földi tájak megszokott képe. Ez a színvilág önmagában elegendő ahhoz, hogy a sziget turisztikai jelentőséget kapjon, de hála az iráni építészeknek azt hiszem ma már ennél többet jelent a helyi lakosoknak. Fotókról nézegetve (igen, már megint úgy írunk egy épületről, hogy csak a fotóit láttuk, nem érzékeltük a helyszínen az építészet valódi hatásait) kissé sablonos a sziget identitását ezekhez a meghökkentő színekhez kötni, de úgy látszik, működik. A falu szélén túlra, a tengerpartra tervezett épületegyüttes alapvető karaktere a táj egyértelmű hatása alatt van, bevallottan annak átformált másolata. Színeit a földből veszi, formáit a hegyek csúcsairól másolja. Ekler Dezső a nagyításban hitt, a ZAV építészei (nem sztárépítészek, nevüket mégis illő ideírni: Mohamadreza Ghodousi, Fatemeh Rezaei, Golnaz Bahrami és Soroush Majid) a kicsinyítésben, de a lényeg ugyanaz. Épület és táj teljes egysége jött létre, és ez nem csupán formai bravúr. A terv mögöttes értékei első ránézésre nem is látszanak, a mélyére kell ásni, hogy érthetővé váljon, mi is történt pontosan.
stáblista:
építész tervező: ZAV Architects, Mohamadreza Ghodousi, Fatemeh Rezaei, Golnaz Bahrami, Soroush Majidi.
tájépítész: Maryam Yousefi, Morteza Adib
belsőépítészet: Sara Jafari, Taraneh Behboud, Sara Nikkar, Mohsen Dehghan
tartószerkezet tervező: Behrang Baniadam, Rouhi Touski
építőmérnök: Farhad Beigi
elektromos tervező Pejman Moradian
gépész tervező: Saeid Afsharian
környezetvédelmi tanácsadó: Salman Rasouli, Roya Yazdizadeh
kivitelezés irányítás: Amir Tehrani Nobahari
A cikk teljes terjedelmében az Országépítő folyóirat 2024/2-es számában olvasható, amely ITT megvásárolható.
Szöveg: Terdik Bálint
Fotók: Tahmineh Monzavi, Soroush Majidi, Payman Barkhordari
