Nagykáta – Váci Mihály Katolikus Általános Iskola tervpályázat – AXIS Építész Iroda Kft. pályaműve

Az Építési és Közlekedési Minisztérium nyílt építészeti tervpályázatot hirdetett „Nagykáta – Váci Mihály Katolikus Általános Iskola” tervezésére vonatkozóan. A Tervpályázat keretében olyan modern, a kor és az élhető, fenntartható városok szellemiségének megfelelő épületegyüttesre vonatkozóan vártak építészeti javaslatokat, amely a lehető legmagasabb színvonalon képes kiszolgálni az előírt funkciókat és teljesíteni az értékelési szempontokat. Az AXIS Építész Iroda Kft. megvételt nyert, az alábbiakban az Ő tervpályázatukat mutatjuk be.

Az általunk tervezett iskolaépület hézagosan zártsorú beépítésű. A tornatermet a telek ÉK-i szélére helyeztük el. A két tantermi szárny az utca felé, a DK-i oldalra, illetve a másik szárny a telek DNY-i oldalára került. A DNY-i épületszárny és a tornaterem között egy kétszintes, galériás aula készült, amely a kert felé üvegfallal kapcsolódik, bevilágítását az üvegfal mellett a három felülvilágító biztosítja. A tervezett aula egyrészt a tanórák között szünetekben a gyerekek számára zsibongóként működik, másrészt az iskolai rendezvények helyszíneként is funkcionál, illetve a tornaterem, mint rendezvényhelyszín előcsarnokaként is működik. Az aula másik hosszanti oldalához az étterem csatlakozik, amelynek a játszókert felé egy saját terasza is van. Az étterem szükség szerint az eltolható üvegfallal összenyitható az aulával.

A tornaterem tetőszerkezete aláfeszített ragasztott fa főtartókkal, úgynevezett Polonceau-tartóval készült. Előnye az aláfeszítés miatt az anyagtakarékosság és a könnyebb szállíthatóság, ilyen megoldással készült pl. a Nyugati pályaudvar tetőszerkezete (bár ez utóbbi természetesen acélszerkezetű tető, de az elve hasonló). A földszinten az utca felé az épület viszonylag zárt, csak magas parapetű ablakok készültek a parkoló felé. Az épület alapvetően a kert és az udvar felé nyílik meg, mind az aula üvegfala, mind az étterem teljes magasságú üvegfalai segítik a közvetlen térkapcsolatot. A két felső szinten az osztálytermek kaptak helyet, DK-i és DNY-i tájolással. A melegedés megelőzésére motoros árnyékolókat (zsaluziákat) terveztünk be. Az ÉNY felőli oldalra csak a táncterem és a számítástechnikai szaktanterem került, amelyeknél előny az északi tájolás. A belső terű helyiségként a tornaterem felé csak a mosdók kerültek. A szertárak fölé került a kazánhelyiség, amennyiben szükséges, további gépésze helyiséget lehet telepíteni a padlástérbe.

Az épület tetőhéjalása hagyományos kerámia cserép, amely mind anyagával mind tetőformájával illeszkedik Nagykáta belvárosához, és a műemléki környezethez (a Keglevich kastélyhoz). Az épület homlokzati anyaga natúr színű kerámia tégla, amely kapcsolatot mutat a Nagykátán régen folytatott nagykátai téglagyártással. A téglaburkolatú épülettömegek elképzelésünk szerint felidézik a középkori kolostorok megjelenését. A téglaburkolat előnye a tartósság és a szép megjelenés, világos színe eleganciát kölcsönöz az épületnek.

Szöveg és fotók: Salamin Miklós

Építész: Salamin Miklós

Építész munkatárs: Szendery Csongor


Megtisztelésnek vennénk, ha elfogadná ajánlatunkat és feliratkozna hírlevelünkre. Két hetente az elmúlt időszak cikkeiről és eseményeiről tájékoztatjuk Önt. Amennyiben szívesen fogadja hírleveleinket, kérjük adja meg email címét!

 

×