Az Építési és Közlekedési Minisztérium nyílt építészeti tervpályázatot hirdetett „Nagykáta – Váci Mihály Katolikus Általános Iskola” tervezésére vonatkozóan. A Tervpályázat keretében olyan modern, a kor és az élhető, fenntartható városok szellemiségének megfelelő épületegyüttesre vonatkozóan vártak építészeti javaslatokat, amely a lehető legmagasabb színvonalon képes kiszolgálni az előírt funkciókat és teljesíteni az értékelési szempontokat. Az alábbiakban a Triskell Kft. megvételt nyert pályaművét mutatjuk be.
„Nem elég jóra vágyni: a jót akarni kell”
Váci Mihály költő, műfordító neve kötelez minket a róla elnevezett iskolaépület újjáépítése során is, hogy a rá jellemző sokrétűség, újítás is megjelenjen, de formailag meglehetősen formakövető legyen a HÁZ a sűrű kisvárosi szövetben. Költői munkásságából ne a „Nincsen számodra hely” hanem a „Mindenütt otthon” című kötet legyen az irányadó az újjáépítés során.
Re-design vagyis újratervezés esetén egy katasztrófa elhárítása után a korhű rekonstruálás és a megmaradt értékek megőrzése általában az első gondolat, azonban a teljes bontás után egy új lehetőség is adódik az új helyzet és a korszellem kihasználására. Ilyen helyzetben az évek óta szükségessé vált műszaki fejlesztések és az áthidalhatatlan kötöttségek is megoldódhatnak, azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni az emlékeket, és a fájó sebeket is gyógyítani szükséges.
Példás összefogás indult a művésztársadalomban és a civil támogatók között a tragédia után, így az új épület nem lehet közömbös a környezete és a leégett épülettel szemben sem. Az utcai tömege megidézi a régi karaktert, reagál a szomszédos épületek jelentős magasságkülönbségére is. Egy évszázaddal korábban is a bravúros ácsszerkezet dominálta a vakolt architektúrával rendelkező egyszerű, téglány alaprajzot, amiből csak egy tetőfelépítmény emelkedett ki. Hasonló gondolat mentén került megfogalmazásra az új főhomlokzat szerkesztése is a toronyszerűen kiemelkedő lépcsőházzal. Ugyanez a visszafogott elegancia volt jellemző a tetőtéri színpados nagyteremre is, amit a többszintes aula-zsibongó udvari megnyitása próbál megidézni egy hasonló gesztussal.
A katolikus rend kialakítása kívánatos az architektúrában is, így az utcai főtömeg után az udvari szárnyak leépülnek egészen a kertkapcsolatig a tereplépcsőknek is köszönhetően. A lepényszerű tornaterem áttört felépítménye megidézi a magastetős csűr karaktert is, ami a békés egymással élést és a testvéries összetartozást határozza meg a jövőben. Szerencsés találkozása lehet a jövőben a világi életnek és a szakrális ünnepélyességnek az új közösségi tér. Értékmentés és vallásszabadság a szavak legnemesebb értelmében a fő cél.
Az új épület falai között állandó térélmény a belső-külső terek ritmikus kapcsolata, ami egyfajta biztonságérzetet is kelt a benne járóban, és a klasszikus középfolyosós monotonitásból kizökkenti a mindent átjáró fény erejével. Nagyvonalú gesztusként mutatkozik meg az iskolaudvar a bent tanulók számára, ahogy néhány éve egy ökotanterem formájában jelent meg az élménypedagógia a városban lévő másik tagintézmény falain kívül is.
Nagykáta települése nem kívánt ugyan építkezni, az évszázados épület még kiszolgálta volna a jövő generációit is, de a szükség és a szerencsétlenség úgy hozta, hogy pótolni kell a megüresedett foghíj telket egy beállt környezetben. A szomszédos épületek már nem mondhatók homogénnek, minden kor meghagyta a lenyomatát, most mi is erre törekszünk a háborúk és járványok évtizedében. Mottónk így a szerénység, a visszafogott elegancia és a tradíciók átörökítése lehet csupán!
Szöveg és fotók: Triskell Kft.