Az idei díjazottak egyike Salamin Miklós, aki „a Szerencsi Cukorgyár régi raktárépületének érzékeny, azt eredeti állapotában helyreállító, értékeket megőrző újrahasznosítási koncepciójáért” részesült az elismerésben.
Szellem a palackból
Csendes Monika zsűritag méltatása a Creaton „Tradíció és innováció – tető az építészetben” Építész Pályázat kapcsán.
Tokaj-hegyalján a 2015-ös év jó évjárat volt. A borászok úgy mondják, akkor jó az aszú, amikor porzik a szőlő, és a töppedt aszúszemeket vastagon belepi a szürke botrytis. A szőlőt szemenként válogatják, kézzel szüretelik, mustban áztatják és préselik, a pincékben hosszú évek alatt a palackokban aranyos borrá érik. Valahogyan így történik az öreg házakkal is.
A volt Szerencsi Cukorgyár 1889-ben épült, akkor Európa legnagyobb cukorgyártó üzeme volt. Ma már csak egy óriási gyárkémény és üres, romos épületek állnak a helyén. A cukorgyár egyik régi raktárépületét 2015-ben újították fel a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék átfogó turisztikai fejlesztése során az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében.
A ház a 19. században épült, bár nem műemlék, csak helyi védelem alatt áll. A felújítás hiteles és mértéktartó lett, a külső és a belső terek puritán kialakítása szolgálja majd a leendő funkciókat: a helyi ipartörténeti kiállítást, a csokoládéfesztivált és a kerékpáros turista-fogadót.
Az építész nem takarta el édeskés, cukormázas gesztusokkal a nyers szépségű ipari épületet. Miután leverték a penészes vakolatot, előbukkant a régi kőfal, a téglasorokkal kiegyenlített, élő falfelületet egyetlen virtuális program sem tudná utánozni. A bejárat elé toldott tornácok hűvösen és okosan kiegészítik a házat, mindezt könnyedén és rajzosan koronázza a tető. Az átalakítás eredeti formájában megőrizte a tető geometriáját. Az építész kicsit hunyorítva néz fel: vajon a bádogosok jól korcolták-e össze a vápacsatornákat?
A turisztikai központ épülete, mint egy régi szép üvegpalack, újra felragyogtatja a táj esszenciáit. A jó bor cégér nélkül is elkel, illesse a dicséret a tervezőket! Gratulálunk a díjhoz!
Salamin Miklós ismertetője
Szerencs kb. 9000 lakosú város Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Tokaj-hegyalja kapujában. Gazdaságának hosszú ideig meghatározó szereplője volt az 1889-ben alapított Szerencsi Cukorgyár, illetve az 1923-ban megindított Szerencsi Csokoládégyár.
A cukorgyár tulajdonosa 2008-ban a gyár bezárása mellett döntött. Az Európai Unió termelési kvóta megváltásának fejében azonban nem csak a gyárat kellett bezárni, hanem a meglévő épületeket is el kellett bontani, a területet földdel egyenlővé kellett tenni. A bontásoktól csak az ipari műemlékké nyilvánított épületek, illetve a volt cukorgyári raktár helyi védettségű épülete menekült meg.
A cukorgyári raktár eredetileg háromszintes épületnek épült a XIX. században, két közbenső fafödémmel. A 60-as-70-es években aztán az épület nagy részében a két fafödémet elbontották, és egy szabálytalan alaprajzú vasbeton pilléres – vasbeton gerendás födémrendszert alakítottak ki, keményfa palló másodlagos teherhordó szerkezettel. Az eredeti, háromszintes kialakítás a robosztus fafödémmel csak az épület DK-i végében maradt meg mutatóba.
Az épületet egy ideig általános raktárnak használta a város, állapota az évek során folyamatosan romlott, az udvari épületszárny héjazata az első, 2009-es felmérés idején már szinte teljesen beomlott, a tetőszerkezet, és a vb. gerendázat fa pallóburkolata rothadásnak indult. Az épület szomorú pusztulása azonban lehetőséget is adott a tervezőknek, hiszen a málló vakolat mögött számos helyen feltárult a ház tégla-kő vegyes falazatának archaikus szépsége. Ezért a tervezés során viszonylag hamar megfogalmazódott, hogy a külső falakat újravakolás nélkül, látszó felületként érdemes megtartani.
A tervezés során az épület eredeti állapota megmaradt, a belső lépcsőház és a lifttorony építésén kívül csak az udvari oldali, acélszerkezetű tornác került be új elemként.
A kivitelezés alatt – a régi vakolat leverésével – az épület folyamatosan kezdte megmutatni szerkezeti homlokzatát, és apránként derült ki, hogy valóban jó döntés volt újravakolás helyett a kő-tégla vegyes falazatot láttatni.
Bár az épület nagy részében megmaradt az eredeti ácsszerkezet, a belső tér megjelenését a csiszolt betonpadló és az acélszerkezetű korlátok, illetve lifttorony határozzák meg. A meglévő vasbeton gerendás födém keményfa pallóburkolata felcsiszolás után a földszint feletti vasbeton födém bennmaradó zsaluzataként került visszaépítésre.
Az épület funkciója turisztikai központ és helytörténeti múzeum, ahol igény esetén kerékpárbérlésre is van lehetőség. Az belső bútorzat beszerzésére az anyagi lehetőségek hiányában sajnos még nem volt lehetőség, de a ház úgy tűnik, máris elfogadtatta magát, hiszen a helybeliek az archaikus külső homlokzat miatt – a szerencsi Rákóczi vár után – „második várnak” is nevezik az épületet.
