Simkó Pál: A felkelő nap háza – Tornácos-ház újraértelmezése egy kisvárosi lakóparkban

A viszonylag kisméretű, hosszanti elrendezésű ház a lakóparki saroktelek ÉNY-i határára lett telepítve, ezzel két utca és a „felkelő nap“ felé tájolva. A tíz méter mély „zöld udvar“ magasabb növényekkel szegélyezve idővel megfelelő védelmet fog biztosítani az egyébként nem túl forgalmas utca felől.  A másik utca felől az autóbeálló szolgál védőzóna gyanánt.  

A „szoknyaszerű“ földszinti előtetőből kiemelkedő ház főtömege egy hasáb emelkedő mozdulatának a kimerevítése 300–os szögben, ez az emelkedés a felkelő nap hatására történik. Ennek az építészeti gesztusnak az egyik kiindulópontja az a prózai  építési szabályzat, amely maximum 300-os tetőt engedélyez a területen. Az építésügyi hivatalt sikerült meggyőzni, hogy a 600-os udvari tetősík tulajdonképpen már egy dőlt homlokzat.

A bejárati zóna integrálja a kocsibeállót és a ház főbejáratát, valamint egy további parkolóhelyet a védőtetőn kívül. A bejárattól a hátsó lépcsőig a ház hangsúlyosan hosszanti elrendezésű, amit egy keresztirányú tengely old, amely a konyhát az étkezőn át a tornácos terasszal és a kerttel köti össze. Ez olvasható a ház udvari homlokzatán is. A vendégszoba, amely a járvány idején dolgozószobaként funkcionált, egy magas dupla szárnyú ajtóval csatlakozik  a lakótérhez, amivel egybe nyitva komolyabb családi rendezvényeknél nagyobb teret eredményez.

A tornácos terasz szinte egész évben használatban van. A teljes üveghomlokzat helyett nyílások és tömör falszakaszok váltakoznak. A ház természetes megvilágításának filozófiája a különböző méretű és pozíciójú nyílások heterogén fényhatásában rejlik, ami a nap minden szakaszában hangulatossá teszi a belső tereket. A földszint és a tetőtér találkozásának a lépcsőnél  történő „légiesítése“ a födémnyílás megnagyobbításával és a lépcső fölötti tetőablak elhelyezésével is ezt a célt szolgálja.

A tetőtéri szobák az udvarra néznek, kivéve a szélső gyerekszobát, amelynek háromszög alakú ablaka az oldalsó utcára néz. Ezen kívül a szobák a folyosón keresztül is kapnak fényt. A szülői hálószoba üvegezése függőleges síkokban van, mintegy kimetszve a hasáb végéből egy darabot. Az áttetsző padlójú erkély és üvegtető ellenpontozza a ház másik végén levő hosszan elnyúló garázstetőt.

A szerkezeti kialakítás és anyaghasználat hibrid. A földszinti szerkezeti falak és oromfalak Ytong nem hőszigetelt habbeton blokkokból épültek. A ház többi része szerelt elemekből készült: látható fagerendás födém, takart ácsszerkezet a tetőtérben, kombinált acél-fa rúdelemes szerkezetek a tornác és a garázs kialakításánál.

Az épület meghatározó statikai eleme az udvari homlokzat falpilléreire helyezett 13 m hosszú, ragasztott fa-lamellás gerenda (BSH 140/1320mm), amely az áthidaló gerenda, a koszorú, a mellvédfal  és az erkélytartó konzol funkciókat mind kielégíti. Egyúttal annak a térbeli statikai erőjátéknak a kulcsszereplője, amely  a „megemelt“  sarokmerevítéses fedélszék és a tornác szelemenes villaszerű támrendszerének a találkozási vonalában van.

Megvalósítás: 2020-2021

Építész:  Simko Pál /Kassa

Fotók: Dano Veselský/ Pozsony