Európában a szabadban emelt keresztek, feszületek állításának szokása középkori gyökerekkel bír. A kereszt önmagában is a megváltás, illetve a Megváltó jelképe, de gyakran magát Krisztust is megjelenítették rajta. A temető felett álló kereszt Krisztus halál felett aratott győzelmére utal, ezzel mutatva utat az elhunytaknak a feltámadás felé vezető úton. A kereszt tehát nemcsak a halál, hanem az élet jelképe is. A temetői központi kereszteket a temető nagykeresztjének nevezték, vagy Krisztus valódi keresztje nevének metonímiájaként Szentkeresztnek, melynek talapzatán a nemzet, a közösség megmaradása érdekében, vagy távoli helyeken nyugvó szeretteik emlékére szoktak mécsest gyújtani a temetőbe látogatók.
A Fiumei úti sírkert 1849. április 1-jei megnyitását követően, a szokásoknak megfelelően, a terület legmagasabb pontján állították fel a sírkert központi nagykeresztjét, amelyet a korabeli térképeken neveztek Nagy Krisztusnak, Mindenki Keresztjének és Szentkeresztnek is. A legmagasabb pont jelen esetben a sírkert középső területén lévő, a sík területből enyhén kiemelkedő földhalom volt, két közel merőlegesen csatlakozó temetői út kereszteződésében. Az első kereszt fából készült, amelyet 1857-ben Scitovszky János esztergomi érsek kezdeményezésére kőkeresztre cseréltek. A ma látható impozáns vaskeresztet és korpuszt 1903-ban állították a főváros költségén az időközben tönkrement kőkereszt helyén. A sírkert úthálózati rendszerében mellékes szerepet játszó, de spirituális szempontból jelentős keresztet és környezetét a szocializmus évtizedeiben elhanyagolták, a sírkert fejlesztései a területet tüntetően kikerülték. A Szentkereszt a Fiumei úti sírkert központi keresztje, a sírkert „dobogó szíve”…..
A kereszt északi szárának folytatásában található a Malosik-mauzóleum, amely a központi árkádsor végén áll, a Jókai Mór földi maradványait őrző kör alakú síremlék szomszédságában. Az épület felső részében kiépült kápolna − a családdal kötött megállapodás alapján− része lett a sírkert szakrális központjának, felújítása után nyilvános kápolnaként használható.
Szöveg: Kuli László
Fotó: Bozzai Attila és Jandó Zsuzsa
A teljes szöveg az Országépítő folyóirat 2021/4-es számában olvasható. A lap beszerezhető ITT.
