Főépítészi Életmű Díj és Az Év Főépítésze Díj

Az Országos Főépítészi Kollégium felhívása

Nagykanizsa megyei jogú város és az Országos Főépítészi Kollégium 2000-ben megalapította az ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ-at, elismerve ezzel a főépítészi tevékenységet, az önkormányzati, állami (területi) főépítészek munkáját. A Díj első alkalommal az V. Országos Főépítészi Konferencián került átadásra, majd a következő konferenciákon minden évben.

A Díj odaítélésére írásbeli javaslat alapján kerül sor. Javaslatot bármely főépítész, önkormányzati és hivatali vezető, vagy bármely szakmai és önkormányzati szervezet, illetve szövetség tehet. A Díjra nem javasolható hivatalban lévő állami főépítész, továbbá olyan személy, aki az Alapító Okirat szerint részt vesz a Díj odaítélésének véleményezésében A konferenciát rendező település főépítésze a rendezés évében nem kaphat Év Főépítésze Díjat.

Az Év Főépítésze Díjat minimum 10 éves főépítészi gyakorlattal rendelkező főépítész kaphatja meg, míg a Főépítészi Életmű Díj feltétele minimum 20 éves főépítészi gyakorlat. A díjat határon túli főépítész, egyházi és intézményi főépítész kivételesen indokolt esetben, további díjként megkaphatja.

A FŐÉPÍTÉSZI ÉLETMŰ DÍJ és AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJ adományozására javaslatot írásban lehet tenni, a javasolt személy szakmai munkásságának részletes bemutatásával és szöveges indoklással, 2020. augusztus 27-ig e-mailben vagy postai úton az Országos Főépítészi Kollégium címére (e-mail cím: foepiteszek@foepiteszek.hu, postacím: Salamin Ferenc, Országos Főépítészi Kollégium, 1024 Budapest Margit körút 5/a).

A Díj alapító okirata, a „Főépítészi Életmű Díj”-ban és “Az Év Főépítésze Díj”-ban részesültek névsora a www.foepiteszek.hu weboldalon a „Főépítészek” főmenü, Főépítészi díj menüpont alatt megtalálható.