Az elmúlt években cikksorozatban mutattuk be a Budai Királyi Palota rekonstrukcióját, az épület középkori periódusait idéztük fel, ismertettük a 2. világháború utáni pusztulástörténetét és az újratervezés kapcsán az új tervek koncepcióját és a tervezési elveket is. Tavaly év végén elkezdődött az északi szárny újjáépítése, ennek apropóján ültünk le beszélgetni Dely-Steindl Barnabással és Kaknics Péterrel, a tervezést végző Robert Gutowski Architects két építész tervezőjével, valamint a kutatásokat végző és a tervezési munkát segítő Fekete J. Csaba építésszel.
Erhardt Gábor: Vágjunk rögtön a közepébe: hol tart most a tervezés?
Dely-Steindl Barnabás: Befejeztük az A épület átépítésével tervezett északi szárny és a B jelű épület átalakításával létrejövő báltermi szárny kivitelezési terveit, illetve a Hunyadi-udvar tervezésével is elkészültünk. Jelenleg az északi szárny kivitelezése közben felmerülő művezetési kérdések és tervezési feladatok ellátásával foglalkozunk. Ilyen például az előcsarnok eredeti falszakaszának megőrzése, amely az értékmentő bontás során került elő, és ennek megtartásához módosítottuk a terveket.
EG: Mutassátok be, legyetek szívesek, az olvasóinknak, hogy melyikőtök mivel foglalkozik a tervezés során?
Dely-Steindl Barnabás: A palota felelős tervezője, Gutowski Robert építész mellett dolgozom, az én feladatom összefogni a munkát, amely részben generáltervezői feladatokból és szakági munkarészek koordinálásából és ellenőrzéséből, részben pedig a beruházás egyes szereplőivel való kapcsolattartásból áll.
Fekete J. Csaba: A kutatásokat és azok feldolgozását vezetem, emellett a tervezési szakaszban is tevékenyen részt vettem az építész tervezők mentoraként. A történeti források tervezéshez szükséges értelmezésében, esetleg források közötti belső ellentmondások feloldásában konzultációs jelleggel szoktam a csapat munkáját segíteni, önálló tervezési feladatokat nem látok el ebben a projektben. Hozzám az építéstörténeti tudományos kutatás feldolgozása, a forrásanyag rendszerezése és a roncsolásos kutatás dokumentációs feladatai tartoznak.
Kaknics Péter: Én a rekonstrukcióban érintett történeti épületrészek tervezésével foglalkozom. A kutatások során előkerült dokumentumok alapján konkrét elemek szerkesztésén dolgozom tervező építészként, ezenfelül a restaurátori, művészettörténeti és építészeti munkarészek összehangolása a feladatom. Most a kiviteli tervek elkészültével a művészeti zsűri munkáját segítem a tervezés során összegyűlt tapasztalatokkal.
EG: Hogyan zajlik a közös munka az építész tervezők és a kutatók között?
KP: A tervezés gerincét az a tudományos dokumentáció adja, amely a kutatások eredményeképp az egykori palotáról fennmaradt ismereteinket foglalja össze. Az előkerült dokumentumok anyagait Csaba szakmák szerinti bontásban, úgynevezett rekonstrukciós könyvekben dolgozta fel, ezek nekünk, tervezőknek a legfontosabb mankóink voltak a tervezés során. A rekonstrukciós könyvek információi szerint indultunk el a szerkesztésekkel, majd rendszeres beszélgetések során finomítottuk a részleteket. Ezzel tulajdonképpen minden elem szerkesztése Csaba és művészettörténész csapat ellenőrzése mellett zajlott, de a felmerülő kérdések mentén, azt hiszem, kölcsönösen tudtuk építeni egymás munkáját. Az építészeti problémák gyakran új irányt adtak a kutatásnak, ami végül egy folyamatos és termékeny párbeszédet teremtett.
EG: Korábban mennyire kutatták a palotát? Azt tudjuk, hogy nagy monográfia nem született róla.
FCs: Ybl Ervin művészettörténésztől maradt fenn egy 1950-es évek végén készült kézirat, amely nagyon alapos, de valóban, klasszikus értelemben vett monográfia nem készült, és olyan léptékű és dimenziójú forráskutatás sem, mint amilyet a Gutowski Robert által vezetett csapat megvalósított. Ez azt jelenti, hogy több mint hatezer hauszmanni ábrázolásos és tervforrást, illetve több tízezres nagyságrendű iratanyagot dolgoztunk fel; első lépésben digitalizáltuk és rendszereztük a történeti forrásokat, ezután kezdődött a tulajdonképpeni feldolgozás. Ezt szó szerint kell érteni. Minden tervlap átnézésre, minden irat kijegyzetelésre került, tehát ez tényleg heroikus munka volt. Fontos feladat, hogy az a formakincs, ami Hauszmannéknak a kisujjában volt, ma hiteles folyamatok révén rekonstruálható legyen.
KP: Érdemes még megemlíteni, hogy a hauszmanni forrásokon túl további közel százezer történeti dokumentumot kezelünk egy online levéltár formájában. A stáblistánk 220 kollégából áll, a kutatáshoz és annak feldolgozásához kapcsolódó kommunikáció a digitális térben zajlik.
EG: A tervezést megelőzően vagy azzal párhuzamosan folyt ez a kutatási munka?
FCs: A kutatás a tervezés előtt kezdődött, majd a tervezéssel párhuzamosan is folyt. A konzultációs részek, a forrásfeldolgozás jelentős része párhuzamosan futott. Különleges volt ebben az előkészítésben az, hogy itt történt egy rajzi elemzéssorozat a hauszmanni ábrázolásokból: az úgynevezett tervvektorizálás során tulajdonképpen felrajzoltuk a palotát a hauszmanni rajzok alapján. Az elemzés segítségével „megfejtett” történeti rajzokat aztán az építész kollégák beillesztették a digitális tervek alá, így ezek élő részei voltak a tervezésnek. A hauszmanni tervrajzok töredékesek, így igazi puzzle volt összerakni azt, hogy témánként mihez kelljen nyúlni. Ehhez természetesen a módszertanból ismert módon sajátos rendszert alkottunk, topografikus rendben – így nem csupán proveniencia szerint gyűjtjük a forrásokat –, majd ezek alapján indult a tulajdonképpeni tervezés.
EG: Kutatásaitok alapján mi a véleményed Hauszmann építészetéről, milyen épület bontakozott ki a munkád során?
FCs: Hauszmann Alajos korának egyik legjobbja volt! Az ő tevékenysége eleve olyan megelégedésére szolgált a császári és királyi udvarnak, hogy a bécsi Hofburg felújítására és művezetésére is felkérték. Úgy gondolom, hogy ha a megrendelő annyira meg van elégedve az építészével, hogy a fő rezidenciáját is vele szeretné bővíteni, akkor kitűnő építészről beszélhetünk. A levelezésekből és forrásokból Hauszmannról egy nagyon korrekt, az építkezés minden apró részletét ismerő, kezében tartó, lojális karakter rajzolódik ki a szemünkben. Egy nagyon magas minőségű építészetet tett le az asztalra. Mind funkcionálisan, mind a forma-, valamint anyaghasználat szempontjából a legjobbra törekedett – ez érezhető –, és a rajzok összepárosítása során végtelen formagazdagsággal találkozunk. Ellenpéldának a háború utáni időszak terveit szoktam hozni, ahol egyetlenegy homlokzati rajzból áll össze az egész homlokzat, végtelen unalmas, sematikus rendszerként. Hauszmannál ezt véletlenül sem lehetett megengedni. Nála folyamatos újító, gazdagító motívumkészlet, aminek van egy esztétikai íve a bejárattól a kupoláig, egy folyamatos fokozódás, és a kupolától a kerti kijáratig egy lecsengetés látszik. Tehát minden részletben van egy-egy gondolati ív, ami alapkaraktere egy uralkodói rezidenciának. Az építészeti kifejezőeszközökben a fokozás, gazdagodás, lecsendesítés eszközeinek használata érzékelhető.
CsB: Milyen volt Hauszmannék viszonya az egykori királyi palota különböző korú történeti rétegeihez?
FCs: El kell olvasni Hauszmann levelezését Foster Gyulával, Czobor Bélával, Hampel Józseffel vagy Szalay Imrével, hogy ezt megérthessük. Ha török kori vagy középkori, reneszánsz művészi részleteket találtak, akkor szinte a mai értelemben is elvárt régészeti módszerekkel dolgoztak. Értesítették az illetékes közgyűjteményt, hogy az építés idején milyen éremleletek, faragott kövek kerültek elő. A levelezésből olvasható, hogy a leleteket összegyűjtötték, és amikor megtalálták annak a bizonyos déli nagyteremnek a nyomait, amelyből Gerőék komplett várat építettek, Hauszmann leállította az építkezést is, hogy megfelelő védőfalakat emeltessen a romok köré. Viszont, ha barokk kori részletet találtak, azt csakis akkor tekintették értéknek, ha művészi volt a kialakítása. Ez természetes, hiszen 1900 körül senki sem tartotta művészeti emléknek a Mária Terézia korabeli épületrészeket. Szóval egészen máshol voltak a hangsúlyok, mint ma. A barokk kor alkotásainak értékelése az 1940-es években még az első műemléki védésekben is nehezen mutatható ki. Az első műemléki védések döntő többsége még középkori és reneszánsz emlékekre koncentrált.
EG: A kutatásokat követően mi volt a tervezés menete?
DSB: A kutatással párhuzamosan, első lépésként elkészült a Programalkotó tanulmányterv, amely a teljes palotát, mint egységet szem előtt tartva rögzítette az egyes épületrészek és helyiségcsoportok funkcióját, jövőbeni hasznosítását. Ezt követően, épületrészenként kezdődött el a részletekbe menő felmérés, szerkezetkutatás, az elvi rekonstrukció elkészítése, majd a tervezés.
EG: Az A-épület belső tereinek mekkora része rekonstruálható?
DSB: A legtöbb forrásanyag az épület külső megjelenéséről, tömegformálásáról és az első emeleti reprezentatív teremsorról állt rendelkezésre, így a rekonstrukció folyamán elsősorban ezek a területek állíthatók helyre eredeti formájukban.
FCs: A történeti rendeltetést, a Hauszmann-kori helyiséghasználatot az egész palotára az utolsó helyiségig ismerjük. A reprezentatív terek építészeti kialakítását is ismerjük, de ha már lemegyünk a részlettervek szintjére, a forrásaink és az ismereteink exponenciálisan csökkennek, ugyanis a hauszmanni tervfajták nem olyan részletesek, mint a mai kiviteli terv előírt tartalma. Hauszmann korában néhány vonal, néhány vázlat, néhány információ elég volt a kivitelezőknek, például a stukkátor Szabó Antalnak, aki megértette, hogy mit kér a tervező, és azt megalkotta. Szó sem volt a mindenre kiterjedő tervezésről, a kiviteli részletek megalkotása nem tervezői kérdés volt, a megoldás a művészeti alkotáskor a korszak általános szaktudásából jött. Most viszont olyan kérdésekkel jönnek a tervezők, hogy akkor a hauszmanni forrásokból állapítsuk meg, hogy a szima a negyed homorlathoz lemezzel vagy lemez nélkül kapcsolódik-e, és ezt pixelvadászat módjára fotóval is próbáljuk igazolni. Ezek a részletkérdések most merülnek fel, és itt tulajdonképpen beszűkülnek a lehetőségeink olyan terek rekonstruálására, amelyek történeti fotóval és rajzzal is dokumentáltak. Ezeket igyekszünk formailag egyező módon rekonstruálni, és anyagában is jellemzően az azonosságra törekszünk.
EG: Említed, hogy a nagy reprezentatív tereken kívül exponenciálisan csökken a felhasználható történeti források száma. Tervezői oldalról felvállaltátok-e hogy kiegészítitek, amit nem ismertek ? Illetőleg felmerül, hogy megépíthető-e ma az, ami történeti technológia?
DSB: Minden rekonstrukciós döntést az határozott meg, hogy mennyi és milyen minőségű történeti forrás áll rendelkezésre. Az általunk bevezetett forrásintenzitás fogalma segített bennünket az értékelésben. Ugyanakkor az eszköztárunk sokkal bővebb, hiszen a történeti források kiértékelése után újabb lehetőségek jönnek, például a belső analógiák, a palota más részei, a külső analógiák Hauszmann más épületéből, és végül van egy olyan fázis, amelyben a korszak általános formatana ad segítséget.
KP: A történeti terek építészeti formanyelve valójában egy olyan kánonnak a része, amely kétezer éves hagyományokon nyugszik. Ezt úgy értem, hogy a Palota 19. századi bővítése főképp olyan neobarokk ízlésvilágban történt, amelynek építészeti formakincse a klasszikus formatan alapszabályait követi. Ezek a szabályok nem pusztán sémák, hanem sok esetben kifejezett törvényszerűségek, amelyek a motívumok, arányok és végső soron akár egész kompozíciók megformálásáról rendelkeznek. A tervezés során számos esetben nem volt elegendően részletes forrás az apróbb részletek megállapításához, de ennek a kánonnak az ismeretében a részletek szinte magukat fejtették meg. Az elmosódott területek kidolgozására is jól lehetett következtetni, és a végső kompozíciót végül ez a mindenre kiterjedő szabályosság hitelesítette.
EG: Tágabban nézve a palotát, vannak-e olyan épületrészek, amelyek megőrizhetők lesznek jelenlegi állapotukban?
DSB: A palota épületszárnyai különböző mértékben fognak átépülni, elsősorban a rendelkezésre álló történeti források függvényében, ugyanis a forrásintenzitás jellemzően eltérő: északról délre haladva egyre kevesebb információ áll rendelkezésre a Hauszmann-kori állapotról. A tervezés minden esetben a jelenlegi állapotból indul ki, de ahol nem áll rendelkezésre történeti forrás, ott ez általánosságban kisebb mértékű átépítést jelent. Természetesen arra is ügyelünk, hogy ma még részleteiben esetleg nem ismert enteriőrök később akár rekonstruálhatók legyenek, ahogyan ezt nyugat-európai rekonstrukcióknál is tapasztalhatjuk. A mi módszertanunk például nem dolgozik szóbeli elmesélések alapján, ahogyan például Luzernben a Wagner-villa belső tereit rekonstruálták, de nem zárhatjuk ki, hogy évtizedek múltán ez is járatos, tudományosan érettebb eszközzé válik.
EG: Ha jól értem, a barokk szárnynál kevés az információ?
KP: A déli szárnynak (E-épület) csak egy része barokk, ebben van az 1711 előtti épülettömb. Csak falakról beszélünk, mert összefüggő barokk térstruktúra nem maradt fenn, tehát olyan terek nincsenek, amelyek III. Károly vagy Mária Terézia korabeliek lennének. Itt csak néhány faltestet hagytak meg valószínűleg a Mária Terézia-kori kiépítéskor, és a második világháború után oly mértékű volt a modern újraépítés, hogy azok a falak is elpusztultak. A háború után a külső kontúrfalakat itt 10-15 folyóméter hosszan építették újra mindhárom külső oldalon.
EG: Kerülhet elő még a palotában olyan részlet, ami befolyásolhatja a tervezést?
FCs: A történeti forrásanyagok kutatásával jórészt végeztünk, a tervezéssel még nem érintett területeken a feldolgozásban azonban még nagyon sok feladat van. Az épületben megbújó fragmentumokat nem lehetett teljesen feltárni a tervezés során, így még bármi előkerülhet. Jellemző azonban, hogy az E-épület felé északról haladva a pusztulás mértéke nő, a régi palota 1945-ben szinte porig égett. Ott a padlótűz akkora pusztítást végzett a belső terekben, hogy a fotók alapján úgy látom, semmi sem maradt meg az enteriőrökből, ami gipszből, kőből lehetett, az is összetört, akkora volt a tűz hőterhelése. A palotát felemésztő padlótűz észak felé haladt, és a táncteremnél állt meg, mert a táncterem előbb egy belövést kaphatott az északi részén, ekkor a fa parkettára ráomlott a Biehn-féle stukatúr boltozat. Itt később megállt a tűz, ezért a második előterem és a Munkácsy-terem, majd ettől északra a palota belül nem égett ki. Tehát az ott lévő fragmentumok maradtak meg a legépebben, ezek a legértékesebbek.
EG: Három év tervezési munka után elindult az átépítési munka, 2024. év végére az A-épület kiegészítéseit visszabontották.
DSB: A kivitelezés elmúlt egy éve arról szólt, hogy az A-épületrész esetében a háború után épült és a rekonstrukciót tudatosan akadályozó módon megépített szerkezeteket elbontottuk, miközben értékmentő bontás keretében mind a művészettörténeti értékű elemeket, mind a hauszmanni fragmentumokat feltártuk és megőriztük. Rendkívül részletes munkát végeztünk, elemről elemre haladtunk, a kivitelezés ebben maximálisan partnerünk.
EG: Jól tudom, hogy itt már egy vasbeton alaplemez készült annak idején is?
DSB: Nem vasbeton, csak beton. Hol csömöszölt beton, hol kevésbé csömöszölt beton alaplemez készült a Holtzpach cég kivitelezésében. Ezzel egyengették ki a sziklák, az altalaj rétegét, illetve szerintem a lebontott Zeughaus alapfalait is elfedte valamelyest ez a lemez. Hauszmann korában erre a lemezre építették fel a hagyományosan mészhabarcsba rakott falazott falszerkezeteket.
EG: Hogyan élitek meg, hogy gyakorlatilag másfél homlokzati fal maradt meg az A-épületből? Győzelemként, vagy nehéz megszokni ezt a helyzetet?
DSB: Furcsa állapota ez most a palotának, és a legfurcsább, hogy mindezt éppen egy rigorózus műemléki szemlélet következetes érvényre juttatása eredményezi. Ugyanakkor a tervezés folyamatában nagyon korán felismertük és minden szereplő részére egyértelműsítettük, hogy a palota rekonstrukciójához a háború után épült épületrészek egy jelentős részét el kell bontani; dél felé haladva, ugyanakkor, ez egyre kisebb épületrészeket fog érinteni.
FCs: A palota műemléki védelmével kapcsolatban hadd jegyezzem meg, hogy a palotának a Köztis korszaka 2020-ig nem volt műemlék! A műemléki védelmet meghatározó érték a középkori, a barokk és a hauszmanni szerkezetmaradványokról szólt, a modern részekre csupán 2020 óta terjed ki a védelem.
CsB: A hauszmanni épületrészeket nem érintették a bontások?
DSB: A tervezés során törekedtünk arra, hogy minél több eredeti szerkezet meg tudjon maradni. Ugyanakkor a mérnöki racionalitás időnként felülírta ezt a törekvést, mert az adott falazat térbeli elhelyezkedése ezt nem tette lehetővé, például egy alátámasztás nélküli emeleti falszakasz esetében, vagy mert az elbontást követően szerkezetként értelmezhetetlen méretű és alakú falszövetet kellett volna megtartani. Léptékét tekintve nagyon kevés ilyen helyzet adódott.
EG: A mostani bontás alapanyagait fel fogja használni az újjáépítés?
DSB: Igen, a bontás során kibontott építőanyagokat felhasználjuk a rekonstrukció során már csak a palota történelmi folytonossága okán is. Az egyik legkézenfekvőbb ilyen anyag a tégla, amely bontás és tisztítás után visszaépíthető. Másik ilyen építőanyag a tardosi vörös mészkő burkolat törött elemeinek terrazzo burkolatként való felhasználása, ami azt jelenti, hogy a felszedett anyagot ledarálják, és kötőanyag segítségével öntött padlóként hasznosítjuk újra. Harmadik és talán legfontosabb példaként pedig a homlokzatból értékmentően kibontott eredeti kőelemek és keményöntvények visszaépítését említeném.
KP: Újrahasznosítjuk a háború utáni vörösréz ajtó elemeket, de felhasználjuk az irodákban használt sárgaréz kilincseket is.
CsB: A téglafalazat alkalmazása, mint építési technológia tervezői szándék volt?
DSB: Igen, elsősorban tervezői döntés volt, de a döntésben partner volt az építtető és a műszaki ellenőrzést végző csapat is. A hagyományoshoz hasonló falszerkezetek alkalmazását racionális döntésnek éreztük. Építtetői igény volt ugyanakkor a kivitelezés időbeli ütemezhetősége is, amit a teljesen hagyományos építési technológiával nehéz lett volna megoldani ott, ahol a falszerkezet és a díszes kőburkolat együtt épül, és viszonylag hosszú idő szükséges, mire az épület tető alá kerül. Most, első ütemben egy vasbeton pillérváz készül, majd az épület megkapja a tetőszerkezetet, és utána, már védetten kezd el épülni maga a tégla- és kőanyagú falszerkezet. Esetünkben a vasbeton váz csak annyira teherbíró, hogy elbírja a tetőt, és lehessen körülötte építkezni. A tartószerkezet a falakkal együtt éri majd el a maximális teherbírását, amikor már a falak is részt vesznek a teherhordásban.
KP: A megoldást különlegesnek nevezném. Főleg, ha a német és kortárs magyar példákat nézzük, vasbeton falszerkezetekből szokták felépíteni a házat, majd felöltöztetik tulajdonképpen történeti formájára faragott kövekkel, téglafalazattal. A Palota szerintem különleges lesz amiatt, hogy csak a váz készül vasbetonból, utána egy hagyományos falazott, kővel együtt épített teherhordó struktúra épül; hirtelen nem tudnék hasonlót mondani Európában. A Stadtschlosst Berlinben így tervezték ugyan, de végül vasbetonból építették meg. Kevéssé ismert egyébként, hogy a velencei Szent Márk téren álló Campanile is vasbeton szerkezettel épült újjá 1912-ben, tíz évvel azután, hogy összeomlott.
EG: Melyek a bontás tapasztalatai, mit láttok, milyen izgalmak adódtak a bontás során az A-épület vonatkozásában?
DSB: A bontás során azok a pillanatok voltak a legizgalmasabbak, amikor előkerült egy-egy eredeti burkolatdarab, amelyről korábban forrásanyagként csak egy fekete-fehér fotó állt rendelkezésre, vagy amikor az épületrész kitűzésének pontosságát hitelesítette egy eredeti formájában megmaradt falszakasz. A kitűzési feladat önmagában is szövevényesen bonyolult és izgalmas volt.
FCs: Nekem már az is izgalom volt, hogy előkerültek fragmentumok. Az 1950-es években döbbenetes alapossággal történt a palota bontása. Nagyon sok vidéki kastélyt, 20. századi átalakítást ismerek, és az ott tapasztalt felületességre számítottam a palota esetében is, de megdöbbentett, hogy itt egy köpenyfalra ráhúzott modern architektúra mögött is képesek voltak leverni minden stukkót az eredeti falról is, hogy nekünk véletlenül se maradjon három tenyérnél nagyobb fragmentum. Arra számítottam, hogy itt a köpenyfalak mögött majd több minden elő fog kerülni. Föntről lefelé haladt a kutatás, és amikor az első emeletnél a szondázó falkutatás gyakorlatilag nulla eredményt szolgált, mert mindenhol vagy nyers tégláig levert Hauszmann-falat találtunk, vagy saját anyagból visszaépített, cementhabarcsos Hauszmann-téglafalat, a kutatói lelkesedés alábbhagyott. Ehhez képest végül nagy meglepetés volt, hogy a földszinti nagy földfeltöltésekből az északi lépcsőház köveiből kifordult több ép elem is, számos helyiség padlóburkolata előkerült in situ, bár megvésve, összetörve, mert ezeket a modern átépítéskor végül is nem szedték fel, a padlósíkokat meghagyták. Ez számomra meglepetés volt. A kivitelező minden esetben szólt, amikor talált valamit, és megvárta, míg a kutatói szempontoknak megfelelően a talált fragmentumokat dokumentáltuk, majd azután is óvatosan bontott, deponálta a leletet, így a megmaradt elemekből, kulcsmotívumokból, mindenből tudtunk hibátlan darabot eltenni az utángyártásra.
KP: Év végi fejlemény, hogy az eddigi néhány tenyérnyi műmárvány felületek után egy jelentős méretű felületet találtunk egy káva köpenyezése mögött. Óriási érték, hiszen egybefüggően láthatunk színeket, erezetet.
CsB: Láttok arra indokot, hogy miért volt ennyire alapos, ennyire pusztító a bontás?
FCs: Meghatározó lehetett a gyűlölet vagy az ennek való megfelelési vágy. Felmerült magyarázatként a korabeli politikai fikcióknak való megfelelés. Ki tud jobban megfelelni annak a kimondatlan elvárásnak, hogy a palotát lebontás révén kell újrahasznosítani? Éppen Erhardt Gábor mutatta ki a korszakra vonatkozó kutatásaiban, hogy nincs az a karhatalmi doktrína, amely azt mondja, hogy ezt a palotát elpusztítás útján kellmúzeummá vagy könyvtárrá alakítani. Véleményem szerint az már az adott Köztis tervezők és a beosztott munkások megfelelési kényszeréből vezethető le, hogy mindent elpusztítottak, amit csak tudtak. Nem hiszem el, hogy abban a gazdasági helyzetben, amikor mindenen spórolni kellett volna, racionális megoldás lehetett gigantikus munkával leverni minden díszvakolatot, úgy, hogy be volt tervezve elé egy előtétfal. Miért verték le? Meg lehetett volna spórolni. Aztán miért bontották le a falakat, és tették odébb pár méterrel? A modernkori átépítés tehát tele van olyan felesleges és irreális beavatkozással, amire méltányos magyarázatot nem tudunk elképzelni.
EG: Ez nagyon érdekes, mert a köztudatban és a szakmában is az a benyomás, hogy a palota felújítása a ′60-as években a műemlékvédelem akkori csúcsteljesítménye volt.
FCs: Igen, mert a műemlékvédelem fókuszában akkor a középkor állt. Azért, hogy felássák a középkori részeket, elpusztították a déli homlokzat előtt álló télikertet, a grandiózus kerti lépcsőket, az épületen belül a földszinti és pinceszinti termeket; mindent azért, hogy megtalálják a Zsigmond-kori, Mátyás-kori palotákat.
EG: Szürreális, hogy ha elmegyünk a délkeleti sarokra, olyan, mintha építettek volna egy kőfalat, és rárakták a barokk palotát. A süllyesztés következtében azzal a 8 méteres falszakasszal abszurd helyzet jött létre.
FCs: Teljesen átkerült a fókusz. A palotakert és a palota környéke a historizmusban egy tájépítészetileg és architektonikusan is nagyvonalúan kezelt, művészi együttes volt, amelyet teljesen lebontottak, hogy fel lehessen építeni a Gerő-féle várfalrendszer középkori illúzióját. E falakból a mai magasságban semmi nem létezett, Hauszmann több ponton újraépítette ezeket a támfalakat. Ahol meghagyták a régit, ott problémákkal szembesültek, mert vizesedett, repedezett, leomlott, gond volt vele. A modern átalakítás során nemcsak az épületet, a palota környezetét is teljesen elpusztították.
EG: Engem egy kicsit a személyes vonatkozás is érdekelne, nagyon szívesen hallanék egy-egy gondolatot, hogy mi az, ami az eddigi tervezés során nagy szakmai tapasztalat vagy személyes élmény volt? Gondolom, nem volt még senkinek ekkora és ilyen mélységű munkája.
DSB: Nehéz egy-egy élményt kiemelni, nyilván ez hatalmas és jelentős munka mindannyiunk szakmai életében, egy folyamat részeként, lépésenként mélyedtünk el a feladatban, és nőttünk fel hozzá. Három éve kezdtük a projektet, nekem azóta gyakorlatilag kitölti a mindennapjaimat, együtt kelünk és fekszünk a palotával. Furcsa érzés belegondolni, hogy évtizedekig látogatóként járt az ember a palotában, most pedig lehetőséget kaptunk átformálni az épületeket. El kell mondanom, hogy Robi mindenen áthatoló és felemelő lelkesedése nélkül sokszor megtorpantunk volna a munka összetettsége okán. Az ő fejében a történelmi léptéktől indulva a legapróbb részletekig összeáll az egész történet, és ez mindannyiunk munkáját átlendíti az esetleges holtpontokon.
FCs: Nekem először is a gyermeki énem jött elő, ahogy a Párizsi Operaház 5000 darabos puzzléja előttem van gyerekkoromban, és rakom össze a képet a darabkák kupacából, végül minden a helyére kerül. Meghatározó személyes élményem a palota történeti forrásokból kialakuló megismerése, ahogy a rajzok és fotók részleteiből megszületik monitoromon az elvi rekonstrukció. Mert amikor rájövök egy-egy kis rajzi részletből, hogy az ide vagy oda tartozik, és összerajzolom, kibontakozik a homlokzat, a belső tér, az katartikus élmény! Rakom össze egymás után a részleteket, tulajdonképpen olyan, mintha egy gyertyával sétálnék egy sötét szobában, amely a gyertyafényben lassacskán, pontról pontra feltárul. Az eddigi tudományos munkámat főúri kastélyok és paloták építészeti elemzésének szenteltem, nekem általában a főúri magánépítészet a megszokott lépték, ezért óriási kihívás egy királyi palota fokozott, megnövelt léptéke. A munka elején Robival, Smohay András és Gaylhoffer-Kovács Gábor művészettörténészekkel megalkottuk az ezt kezelni tudó módszertant, amely a mai napig a tervezők és tudományos munkatársak közötti együttműködés bibliája.
KP: Még jószerével le sem diplomáztam, amikor Robi elém tette a palota északi szárnyának alaprajzát. Emlékszem rá, mert nagyon meglepődtem. Gyerekként rengeteg olyan könyvet olvastam, amely történeti épületekkel vagy kifejezetten kastélyokkal foglalkozik, és egykori első kerületi lakosként a Budavári Palota történetét is ismertem. Mégis az építészmérnöki szakot befejezve a legkevésbé sem gondoltam volna, hogy éppen ezen az épületen kezdek majd el dolgozni. Még tombolt bennem az akadémia szelleme, a minél frissebb és korszerűbb keresése, aztán egyszer csak volutákat és kosárgörbéket szerkesztettem. Talán épp ez a kissé ellentmondásos helyzet volt az oka, hogy a tervezés kezdeti szakaszában először olyan megoldásokat rajzoltam, amelyek a történeti megjelenés szem előtt tartása mellett is inkább a mai igények és eljárások oldaláról következtek. A balusztrád mögötti attikát a mai evidencia szerint vázoltam fel, és a manzárdtetőt is ennek megfelelően indítottam. Aztán ahogy haladt előre a tervezés, ezek a részletek valahogy elkezdtek akadozni, nem adódott sem jó, sem szép megoldás, és lassan minden elem a maga természetességével visszaállt ez eredeti tervnek megfelelő pozícióba. Azt hiszem, számomra ez volt a legnagyobb feleszmélés: hogy ha csak a felszínen érintjük a rekonstrukciót, akkor az valahogy esetlenséghez vezet. Az elvárt végeredmény valójában írja magát, és az igazán helyes és esztétikus műszaki megoldások ugyanúgy ott vannak a tervlapon, mint a díszítmények megformálása. Nincs új a nap alatt, ezt a házat is építészek tervezték egykor, és a megjelenés ugyanúgy következett a mérnöki követelményekből, mint ma. A mi feladatunk ezeket átlátni, és a mai eszközök segítségével újraírni, adott esetben kiegészíteni. A valóban jól működő eredményhez egész egyszerűen meg kell érteni a házat. Ez elsőre talán banálisan hangozhat, pedig egyáltalán nem az.
EG: Láttok hasonló léptékű munkákat a nagyvilágban a közelmúltból, amely ilyen jellegű, és valami segítséget adhatott nektek a nehéz pillanatokban a tervezésben?
DSB: Szerencsés helyzetben vagyunk, mert az irodánk több nagyszabású építészeti projektben is részt vett és részt vesz, ahol összetett feladatokkal szembesülünk, illetve rendszeresen szervez külföldi tanulmányutakat, hogy lépést tartsunk a nemzetközi építészettel is. Amikor az ember látogatóként tanulmányoz egy kész épületet, a tervezési munka küzdelmét nehéz meglátni mögötte, de minden ilyen benyomás és ismeret előreviszi a tervezést.
KP: A diplomamunkámban a budanyéki királyi villák maradványainak rendezésével foglalkoztam, és még akkor volt egy olyan felismerésem, hogy ebben a műfajban nem létezik recept. Ha végignézünk az elmúlt harminc év európai rekonstrukcióin, számtalan tanulságot fogalmazhatunk meg, de olyat, amely változtatás nélkül átemelhető, receptszerűen alkalmazható, aligha találunk. Építészi attitűdöt talán még elsajátíthat az ember, de a konkrét megnyilvánulásai ennek is egészen eltérőek. Ez különben szerintem rendkívül szép része a szakmának. Minden egyes helyzet annyira egyedi – a megmaradt értékek, a környezeti adottságok, a közeg kötődése –, hogy valódi végeredmény csakis önálló tervezés révén érhető el. Emiatt nem annyira a megvalósult megoldásokra koncentráltunk, mint inkább arra, hogy mit is kér a ház.
CsB: „Mit kér a ház”, ez szép megfogalmazás! Arról volt már szó, hogy a reprezentatív tereket tudjátok rekonstruálni. Milyen funkciót kap az épület többi része?
DSB: Az épület működését egyetlen intézményként képzeljük el, szemben a mai állapottal, ahol a hasznosítás három, egymástól független intézmény között oszlik meg. Az épület elsődleges funkciói az állami reprezentáció és a turizmus szolgálata lesznek. A látogatók számára a múzeumi funkciót két teremtípus adja: az első emeleten rekonstruált terek sora, kiállítási tárgyak nélkül, az eredetinek megfelelő burkolatokkal, csillárokkal, karnisokkal; ezen túlmenően új kiállítási terek is helyet kapnak, amelyek megjelenésükkel kötöttség nélkül biztosítják ideiglenes vagy állandó kiállítások lehetőségét. Említsük még meg, hogy az épület a palotát működtető intézménynek a székhelye is lesz egyben.
CsB: Okoz-e ellentmondást az, hogy egy rekonstrukció során a kortárs építészet nem jut szerephez? Mit gondoltok a rekonstruált terek és a kortárs terek kapcsolatáról?
DSB: Nem érzek abban ellentmondást, pontosabban inkább kompromisszumot, hogy a palota egy rekonstruált, történeti épületegyüttes, és ilyen módon a jelenkori építészet alázatosabban kap szerepet a tervezésben. Egy rekonstrukció esetében teljesen más kihívásokkal kell szembenézni. Például mindig nehéz kérdés, hogy egy rekonstruált térbe hogyan integrálhatók a mai kor elvárásait kielégítő gépészeti vagy gyengeáramú rendszerek anélkül, hogy károsan befolyásolnák a megjelenést. Szintén kihívás a történeti és a mai funkciójú terek belsőépítészeti összehangolása, az átmeneti terek kialakítása.
CsB: A reprezentatív terek használata kimerül majd a turistafogadásban?
FCs: Jelenleg nincs az országban olyan tér, ahol magas rangú méltóságot és a kíséretét méltó módon lehetne fogadni. A palotában az a térsor, amelyet most rekonstruálunk, alkalmas lesz majd a protokollnak megfelelő kormányzati reprezentációra is. Amennyiben ez a rekonstrukció tovább tudna haladni a trónterem felé is, akkor még nagyobb léptékben lehet a térsort használni.
EG: A palota legkomplexebb része a kupola, a C-épület, amelynek az áttervezése még előttetek van.
FCs: Így van. A Habsburg-terem mint összekötő terem az abszolút csúcspontja volt a Palotának, mind forma, mind funkcionális szempontból. A legszigorúbb udvari protokoll szertartástermei és a fesztelenebb udvari rendezvények terei között összekötő kapocsként létezett, grandiózus lépcsőművel, amely a Duna felé, a keleti kertek felé vezetett le, páratlan panorámával Pest felé.
EG: Ráadásul ott tervezitek a leginkább közönségbarát tereket.
DSB: A terem alatti földszint és a mögötte rekonstruált belső udvar lesz a közönségforgalmi központ, melynek nagyon jó helye van ennek a palota szívében, ott, ahova történetileg is megérkezett a látogató. Kicsit a Louvre üvegpiramisa alatti terekhez tudnám hasonlítani. Elérjük újra, hogy palotába a hauszmanni forgalomvezetési koncepcióval összhangban a fő részeken fog a látogató megérkezni, tehát nem kell mellékbejáratokat használnia, szemben azzal, ahogy a modern időszak átépítései hangsúlytalan oldalbejáratokon tették lehetővé a múzeumok megközelítését. Az újjáépített palotába tehát a főbejáratokon lehet majd bemenni, és a központi kis udvar alakul egy tágas, fedett megérkező csarnokká, ahol a látogató elindulhat a történelmi termek felfedezésére.
CsB: Az interjú készítésekor betonozási munkák zajlanak. Mit fogunk látni az újság júniusi megjelenésekor?
DSB: Ez a kérdés azért érdekes, mert az építés valójában már az ősszel elkezdődött, csak nagyon sok munkafolyamat nem a helyszínen, hanem külső műhelyekben történik. Például ahhoz, hogy a homlokzatok és a rekonstruált terek határidőre el tudjanak készülni, az ornamens és egyéb díszítmények mintáztatását már a kivitelezés „első napján” el kellett kezdeni.
CsB: Távoli a kérdés, de mit gondoltok, mikor lesz kész a Budavári Palota teljes felújítása?
KP: A századfordulós kiépítés kivitelezése egy évtized volt, 1894-től 1904-ig tartott, és ebben a krisztinavárosi szárny alépítménye és a felvezető új út nincs is benne. Az előkészítés, elszámolás további két év volt. A palota jelenlegi rekonstrukciójánál is évtizedes munkáról beszélhetünk.
EG: Az ország egyik, ha nem a legfontosabb épületének a rekonstrukciójával foglalkoztok évek óta. Hogyan tudjátok kezelni az ezzel járó felelősséget, nyomaszt-e ez benneteket?
FCs: Fontosnak tartom pótolni mindazt, amit elvesztettünk. Pótolni a veszteséget kulturálisan, építészeti formálásban, anyagában nagyon jó dolog, ez nagyon jó érzés.
DSB: Ezzel kapcsolatban újra Robi hozzáállását tudom felidézni: minden munkánkat ugyanazzal az odaadással végezzük, az összetettség és a lépték pedig olyan kihívás, amelyet mindig felvállalunk. Bármerre megyünk a Kárpát-medencében előadni, beszélgetni, érezzük az emberek támogatását, és a szakmában is széles körű elfogadást tapasztalunk az általunk végzett munkával kapcsolatban.
EG, CsB: Nagyon szépen köszönjük a beszélgetést!
A cikk az Országépítő folyóirat 2025/2-es számában jelent meg, amely ITT megrendelhető, előfizetni pedig ITT lehet.
Szöveg: Csóka Balázs és Erhardt Gábor
Fotók: Robert Gutowski Architects