Az elmúlt években cikksorozatban mutattuk be a Budai Királyi Palota rekonstrukcióját, az épület középkori periódusait idéztük fel, ismertettük a 2. világháború utáni pusztulástörténetét és az újratervezés kapcsán az új tervek koncepcióját és a tervezési elveket is. Tavaly év végén elkezdődött az északi szárny újjáépítése, ennek apropóján ültünk le beszélgetni Dely-Steindl Barnabással és Kaknics Péterrel, a tervezést végző Robert Gutowski Architects két építész tervezőjével, valamint a kutatásokat végző és a tervezési munkát segítő Fekete J. Csaba építésszel.
Erhardt Gábor: Vágjunk rögtön a közepébe: hol tart most a tervezés?
Dely-Steindl Barnabás: Befejeztük az A épület átépítésével tervezett északi szárny és a B jelű épület átalakításával létrejövő báltermi szárny kivitelezési terveit, illetve a Hunyadi-udvar tervezésével is elkészültünk. Jelenleg az északi szárny kivitelezése közben felmerülő művezetési kérdések és tervezési feladatok ellátásával foglalkozunk. Ilyen például az előcsarnok eredeti falszakaszának megőrzése, amely az értékmentő bontás során került elő, és ennek megtartásához módosítottuk a terveket.
EG: Hogyan zajlik a közös munka az építész tervezők és a kutatók között?
KP: A tervezés gerincét az a tudományos dokumentáció adja, amely a kutatások eredményeképp az egykori palotáról fennmaradt ismereteinket foglalja össze. Az előkerült dokumentumok anyagait Csaba szakmák szerinti bontásban, úgynevezett rekonstrukciós könyvekben dolgozta fel, ezek nekünk, tervezőknek a legfontosabb mankóink voltak a tervezés során. A rekonstrukciós könyvek információi szerint indultunk el a szerkesztésekkel, majd rendszeres beszélgetések során finomítottuk a részleteket. Ezzel tulajdonképpen minden elem szerkesztése Csaba és művészettörténész csapat ellenőrzése mellett zajlott, de a felmerülő kérdések mentén, azt hiszem, kölcsönösen tudtuk építeni egymás munkáját. Az építészeti problémák gyakran új irányt adtak a kutatásnak, ami végül egy folyamatos és termékeny párbeszédet teremtett.
KP: Érdemes még megemlíteni, hogy a hauszmanni forrásokon túl további közel százezer történeti dokumentumot kezelünk egy online levéltár formájában. A stáblistánk 220 kollégából áll, a kutatáshoz és annak feldolgozásához kapcsolódó kommunikáció a digitális térben zajlik.
EG: A tervezést megelőzően vagy azzal párhuzamosan folyt ez a kutatási munka?
FCs: A kutatás a tervezés előtt kezdődött, majd a tervezéssel párhuzamosan is folyt. A konzultációs részek, a forrásfeldolgozás jelentős része párhuzamosan futott. Különleges volt ebben az előkészítésben az, hogy itt történt egy rajzi elemzéssorozat a hauszmanni ábrázolásokból: az úgynevezett tervvektorizálás során tulajdonképpen felrajzoltuk a palotát a hauszmanni rajzok alapján. Az elemzés segítségével „megfejtett” történeti rajzokat aztán az építész kollégák beillesztették a digitális tervek alá, így ezek élő részei voltak a tervezésnek. A hauszmanni tervrajzok töredékesek, így igazi puzzle volt összerakni azt, hogy témánként mihez kelljen nyúlni. Ehhez természetesen a módszertanból ismert módon sajátos rendszert alkottunk, topografikus rendben – így nem csupán proveniencia szerint gyűjtjük a forrásokat –, majd ezek alapján indult a tulajdonképpeni tervezés.
EG: A kutatásokat követően mi volt a tervezés menete?
DSB: A kutatással párhuzamosan, első lépésként elkészült a Programalkotó tanulmányterv, amely a teljes palotát, mint egységet szem előtt tartva rögzítette az egyes épületrészek és helyiségcsoportok funkcióját, jövőbeni hasznosítását. Ezt követően, épületrészenként kezdődött el a részletekbe menő felmérés, szerkezetkutatás, az elvi rekonstrukció elkészítése, majd a tervezés.
EG: Említed, hogy a nagy reprezentatív tereken kívül exponenciálisan csökken a felhasználható történeti források száma. Tervezői oldalról felvállaltátok-e hogy kiegészítitek, amit nem ismertek ? Illetőleg felmerül, hogy megépíthető-e ma az, ami történeti technológia?
DSB: Minden rekonstrukciós döntést az határozott meg, hogy mennyi és milyen minőségű történeti forrás áll rendelkezésre. Az általunk bevezetett forrásintenzitás fogalma segített bennünket az értékelésben. Ugyanakkor az eszköztárunk sokkal bővebb, hiszen a történeti források kiértékelése után újabb lehetőségek jönnek, például a belső analógiák, a palota más részei, a külső analógiák Hauszmann más épületéből, és végül van egy olyan fázis, amelyben a korszak általános formatana ad segítséget.
KP: A történeti terek építészeti formanyelve valójában egy olyan kánonnak a része, amely kétezer éves hagyományokon nyugszik. Ezt úgy értem, hogy a Palota 19. századi bővítése főképp olyan neobarokk ízlésvilágban történt, amelynek építészeti formakincse a klasszikus formatan alapszabályait követi. Ezek a szabályok nem pusztán sémák, hanem sok esetben kifejezett törvényszerűségek, amelyek a motívumok, arányok és végső soron akár egész kompozíciók megformálásáról rendelkeznek. A tervezés során számos esetben nem volt elegendően részletes forrás az apróbb részletek megállapításához, de ennek a kánonnak az ismeretében a részletek szinte magukat fejtették meg. Az elmosódott területek kidolgozására is jól lehetett következtetni, és a végső kompozíciót végül ez a mindenre kiterjedő szabályosság hitelesítette.
CsB: Arról volt már szó, hogy a reprezentatív tereket tudjátok rekonstruálni. Milyen funkciót kap az épület többi része?
DSB: Az épület működését egyetlen intézményként képzeljük el, szemben a mai állapottal, ahol a hasznosítás három, egymástól független intézmény között oszlik meg. Az épület elsődleges funkciói az állami reprezentáció és a turizmus szolgálata lesznek. A látogatók számára a múzeumi funkciót két teremtípus adja: az első emeleten rekonstruált terek sora, kiállítási tárgyak nélkül, az eredetinek megfelelő burkolatokkal, csillárokkal, karnisokkal; ezen túlmenően új kiállítási terek is helyet kapnak, amelyek megjelenésükkel kötöttség nélkül biztosítják ideiglenes vagy állandó kiállítások lehetőségét. Említsük még meg, hogy az épület a palotát működtető intézménynek a székhelye is lesz egyben.
