Budapest, 2018. július 6. Lurdy Konferenciaház.
A rendezvény fő célja, hogy hiteles képet adjon az európai ökoépítészetről, megismertesse a résztvevő építészekkel az érvényben lévő szabályozásokat és lehetőségeket. Megvalósult példákon keresztül megmutatni a természetes építőanyagokkal történő építkezés előnyeit, jelenlegi szabályozását.
Ebben lesznek segítségünkre területük elismert hazai és külföldi előadói, akik nemcsak elméleti, de komoly gyakorlati tapasztalattal is rendelkeznek. A rendezvény sztárvendége Martin Rauch – aki jelenleg a világ egyik legkiválóbb vályogépítő szakembere. A világ minden táján épített már középületektől kezdve, családi házakat és alapjaiban újította meg a vályogépítészetet a folyamatos minőségi fejlesztésekkel. Olyan nagynevű sztárépítészekkel és művészekkel dolgozott együtt. mint a Herzog & de Meuron építésziroda.
Herbert Hubernek köszönhetően – aki az Osztrák Szalmaépítők Egyesületének elnöke, számos szakmai könyv szerzője valamint az Európai Szalmaéptők Egyesületének elnökségi tagja, számos jövőbemutató passzív szalmás családiházat, és középületeket egyaránt be fog mutatni.
A folyamatos technikai innovációiról híres német Lehmorange cég tulajdonosa Peter Gmeiner , a legújabb öko-szárazépítészeti rendszereit mutatja be, melyek olyan különleges projektekben vizsgáztak már jó eredménnyel, mint a SOLAR Decathlon versenyek, aktív és passzív családi házak, valamint legnagyobb volumenű projektként a Berlinben található Mezőgazdaságért, Táplálkozásért és Fogyasztók védelméért szóló Minisztérium épülete.
Szintén a gépészeti oldalt erősíti Miskolczy Imre – a Miskolczy Energiaterv Kft-től, akinek nevéhez olyan projektek köthetőek, mint a 13. kerületi 100 lakásos passzív társasház, a szintén 13.kerületi passzívház óvoda és még sok szép példa.
Prof. dr. Kistelegdi István, építész és kutatóprofesszor – akinek munkásságát nemrégiben Pro Architectura díjjal, EON Energy Globe különdíjjal tüntették ki és a Nemzetközi Aktívház konferencián 2017-ben, saját lakóházának felújítását a szakmai zsűri Európa legjobb projektjének választott meg.
Beleznay Éva a Magyar Környezettudatos Építés Egyesületének alelnöke, Budapest volt főépítésze a nemzetközi zöld minősítési rendszerekről fog nekünk előadást tartani.
Dr. Medgyasszay Péter építészmérnök, számos szakmai könyv szerzője, a vályog és szalmaépítészet egyik legnagyobb hazai szaktekintélye, ezúttal legújabb fejlesztésű tervezést támogató szoftverét mutatja be.
A kiállítók között megtalálhatóak lesznek gyártó cégek, akik a természetes építőanyagokkal (természetes hőszigetelések, felületképző anyagok, szárazépítészeti megoldások, megújuló energiákat bemutató rendszerek) és rendszereket fogják tudni bemutatni és megválaszolni a konkrét kérdéseket. A hazai szakmai szervezetek közül jelen lesz: a Magyar Szalmaépítők Egyesülete, a MAKÉSZ, a KÖSZI TRADE a Sárkollektíva fiatal építészekből álló csapata is, és az Európai Vályogépítészeti Oktatási Központ szakoktatója és az Európai vályogépítészeti tankönyv társszerzője: Bíró Árpád kőműves és festő mester, számos műemlékvédelmi díjjal kitűntett kivitelező.
Szintén a kiállítók között lesznek olyan, az ökoépítészet területén nagy tapasztalattal rendelkező kivitelezők is, mint például a galgahévizi ökofalu több vályogházát is felépítő csapat, alacsonyenergiás favázas szalmaházas építők és vályogépítők, akik hazai és külföldi referenciákkal egyaránt rendelkeznek.
A rendezvény akkreditálása a Magyar Építészkamaránál folyamatban van, így a részvételéért kreditpontok kaphatóak.
Amennyiben pedig szeretné az elméleti tudást, gyakorlati ismeretekkel kiegészíteni a konferenciát követő napokban Gödöllőn a Magyar Szalmaépítők Egyesületével, Bíró Árpád vályogos építőmesterrel és az Európai Vályogépítészeti Központ oktatójával közösen szervezett műhelymunkákon (4 nap 4 téma: Egészség és Design, Vályogvakolatok, Szalmázás) van lehetősége megtenni azt.
Részletek és jelentkezés: www.ökohome.hu weboldalon.