Kós Károly Egyesülés 30. születésnap

Szeptember 29-én, Szent Mihály napján került sor a Kós Károly Egyesülés 30. születésnapjának megünneplésére. Az óbudai Pálvölgyi barlang melletti kőfejtő tisztásán tartott rendezvény hátteréül egy tizenkét oszlop alkotta installáció szolgálta, amelyre az Egyesülés tagjainak alkotásait ábrázoló tablók voltak felfüggesztve, illetve az Egyesülés megalapítását megelőző nemzetközi és magyar alkotások képei.
Fábián Éva éneke alatt a résztvevők a közeli domboldalon elhelyezték jövőnek szóló üzeneteiket, amiket Makovecz Anna képzőművész által tervezett kő-levelekre írtak.
Köszöntő beszédet mondott Füleky Zsolt a Miniszterelnökség építészetért és építésügyért felelős helyettes államtitkára. A beszédek között a Sebő együttes zenélt.
Kampis Miklós építész, az Egyesülés egyik alapítójának beszéde az emllékezés fontossága mellett a mai generáció felelősségéről szólt. Sáros László építész köszöntője a múlt, jelen és jövő mibenlétét fejtette ki az Egyesülésre vonatkozó gondolatokkal.
Ezután Jánosi János megnyitotta az Egyesülés tagjainak kiállítását.
Az esemény a rendezvénysátorban történő vendéglátással folytatódott. Sötétedés után a sziklára vetített animációt – Lazin Damijannak az Egyesülés munkáit felhasználó alkotását – láthatta a közönség. A lélek madara járta be a házakat és az építészeti részleteket.
A jubileumi ünnepség sorozat, a Héttorony Fesztivál kísérőrendezvényeiként folytatódik, szándékaink szerint azokról is hírt adunk.

A nyitórendezvényről készült rövidfilm – Zajti Ferenc és munkatársainak alkotása – az alábbi linken tekinthető meg: https://youtu.be/exji8wvNCjQ

A rendezvényről a közmédia is tudósított, illetve a Kultúrpart honlap, amely Csernyus Lőrinc és Jánosi János Ybl-díjas építészeket is megszólaltatta.
https://mediaklikk.hu/video/m5-hirado-2019-09-29-i-adas/
https://mediaklikk.hu/video/ma-delelott-2019-09-30-i-adas/
https://kulturpart.hu/2019/10/05/az_epitesz_legyen_mindig_fiatal