Megtartotta idei harmadik lapbemutató eseményét október 11-én az Országépítő folyóirat. Az estet Dévényi Sándor, az Országépítő folyóirat főszerkesztőjének köszöntője nyitotta meg, amiben kiemelte, hogy a folyóirat évek óta folyamatosan publikál cikkeket és tanulmányokat a Budai Királyi Palota rekonstrukciójáról és ennek egy újabb fejezete a lapbemutató két előadása.
Az előadások előtt az újság aktuális számát Csóka Balázs DLA, a folyóirat felelős szerkesztője mutatta be. A cikkek közül a Peter Barber Architects által tervezett londoni társasházat mutatta be részletesen, amelynek építészeti értékei mellett figyelmet érdemel, hogy a lakások egy része ún. „megfizethető lakás”. Ez a lakástípus nem azonos a szociális lakással, az alacsonyabb jövedelműek számára igyekszik a város vezetése ezzel megkönnyíteni a lakáspiacra való belépést.
Az aktuális lapszám bemutatója után Erhardt Gábor és Varga-Ötvös Béla előadásai következtek az est kiemelt témájaként. Erhardt Gábor a „Budavári Palota II. világháború utáni pusztulástörténete” című előadásában a Palota 1944 és 1985 közötti történetét mutatta be és egyrészt megállapította, hogy miközben nem volt (ill. kutatásai során nem talált) olyan iratot, amely utasításként döntött volna a hauszmanni Palota értékeinek lerombolásáról, aközben a koncepciók folyamatos változása és az épületegyüttes négy részre bontása következtében egyértelműen veszteségként élhetjük meg a századfordulós állapot elvesztését.
Varga-Ötvös Béla „A budai Vár – a fennmaradás és megújulás jegyében” című előadásában a folyóiratunkban publikált cikkét mutatta be. A budai Vár nyolcszáz éves története szorosan összefonódik a magyar államiság, a szuverenitás és a nemzeti identitás alakulásával, amelyet a fennmaradás és megújulás ismétlődő történelmi folyamata határoz meg. A vár és különösen a Királyi Palota funkcióinak változásai az ország politikai helyzetét és önrendelkezésének mindenkori mértékét is tükrözték, miközben a Szent Korona a magyar állami és alkotmányos folytonosság meghatározó szimbólumává vált. A második világháború pusztításait követő szocialista átépítés jelentősen átalakította a palota eredeti térszerkezetét, építészeti karakterét és történeti jelentésrétegeit. A jelenlegi rekonstrukció lehetőséget kínál a történeti és közjogi hagyományok újraértelmezésére, valamint az épület szimbolikus szerepének helyreállítására. A palota újrafunkcionálásának középpontjába a magyar állam- és alkotmánytörténet bemutatása, a Szent Korona és a koronázási jelvények elhelyezése, valamint a kapcsolódó művészeti és kulturális örökség méltó reprezentációja kerülhet. A Budavári Palota így egyszerre válhat a történelmi folytonosság, a nemzeti identitás és a magyar államiság múltat, jelent és jövőt összekapcsoló szimbolikus helyszínévé.
Az estébe nyúló előadásokat beszélgetés zárta a hallgatókkal.
Minden résztvevőnek köszönjük, hogy eljöttek! A következő alkalmat a negyedik lapszám megjelenésekor fogjuk tartani!
A 2026/3 szám ajánlója ITT olvasható.
Varga Ötvös Béla cikkének ajánlója ITT olvasható.
Erhardt Gábor tanulmánya ITT olvasható.
A folyóirat megrendelhető: rendeles@orszagepito.net


