Lepencei kontrázás – Visegrádi Tábor 2016.

Immáron hagyományosnak mondható, hogy a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki karán futó Szerves Építészet tantárgy második szemeszterének zárása az augusztus végi Visegrádi Tábor, ahol a hallgatók által készített pályaművek közül kiválasztott legjobb terv valósul meg. Rüll Tamás visegrádi főépítész gondolatai.

Ahogy arról korábban több fórumon beszámoltunk, ezen a nyáron – úgy mint 2014-ben– ismét Lepencén tűztük ki a tábor zászlóját, gerendák, deszkák, csavarok, szögek és ’mi egyéb’ formájában. Idén több rekord is megdőlt. Reggeli hőmérsékletminimum, női dominancia a részvétel terén, legalacsonyabb létszám, esti mobilfényes munkavégzés maximuma, legkevesebb használható árvízi gerenda, legtöbb napsütéses óra stb. Ezek mellett az ambivalens körülmények között született meg az Esztergom felé igyekvőket védelmező őrangyal-ház, ami már használatba vehető, és hamarosan végleges formát ölt.

Minden tábor új kihívást jelent mind a résztvevőknek, mind a szervezőknek. Idén az „innen szép nyerni” érzéssel indulhattunk, amikor Vidovics Rékával, a buszváró tervének készítőjével megérkeztünk a tábornak már hagyományosan bázist nyújtó visegrádi sport- és szabadidő központba. A hétpróbázás folytatódott, amikor öten láttunk neki az első napnak, majd, amikor a kiválogatott vörös tölgy gerendák méretre szabásának első mozzanataként fekete óriáshangyák özönlöttek ki gerendába fúrt járataikból, mindjárt láthattuk, hogy unatkozni ez úttal sem fogunk.
A napról napra erősödő létszám, és Farkas Laci megérkezése életben tartotta reményeinket. Laci jó szokásához hűen eljött, és kirántotta a szekerünket a sárból. Külön köszönet érte!
Lassan, de biztosan emelkedtek a falak, és a két hét derekánál tűzbe jött a társaság. Az egyik oszloppárnak is alapot adó virágláda kibetonozása lámpafényes munkálkodásba torkollott. Kiemeltük a hajó orrát a vízből, és már csak be kellett evezni a célba. Ez azért nem volt egyszerű, tekintve, hogy a tető egyik oldalának szarufái alaprajzilag is szöget zártak be párjaikkal, így megtanulhattuk, hogy van olyan elem, amit csak a saját helyén lehet rendesen méretre szabni, és ácskötésekkel ellátni. A lelkesedés azonban nem fogyott el, így a kezdéstől számított két hét után elkészült a buszváró. Néhány simítás még hátra van, és a végleges korcolt lemez fedést októberben kapja meg az építmény.

A szellemi táplálékról idén is illusztris társaság gondoskodott. Megtisztelt minket jelenlétével Turi Attila Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, Zajti Ferenc több fesztiváldíjas dokumentumfilm rendezője, forgatókönyvírója, Salamin Ferenc Ybl-díjas építész, az Országos Főépítészi Kollégium elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia tagja,  Jakab Csaba építész, iparművész, egyetemi tanár, a 2014. évi Velencei Építészeti Biennálé pavilonjának kurátora, Márton László Attila építész, iparművész, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetén belül a Iparművészeti és Tervezőművészeti terület szakértője, a 2014. évi Velencei Építészeti Biennálé pavilonjának kurátora, Gróf Péter régész, a Magyar Nemzeti Múzeum visegrádi Mátyás Király Múzeumának főmuzeológusa, a népvándorlás kor szakértője, Csernyus Lőrinc Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Kós Károly Egyesülés Vándoriskolájának vezetője, Dr. Herczeg Ágnes Kós Károly és Torsanlorenzo-díjas kert- és tájépítész, egyetemi tanár, az Ars Topia Alapítvány alapító tagja és Kucsera Tamás Gergely a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára, Visegrád Város alpolgármestere.

A szükséges financiális eszközöket a Magyar Művészeti Akadémia, a Visegrádi Városfejlesztő Kft. és Visegrád Város Önkormányzata biztosította. A táborozók ellátásáról a Bártfai-család gondoskodott, a napi ivóvíz-készletet a Visegrádi Ásványvíz Kft-től kaptuk. A szükséges védő- és munkaeszközöket a visegrádi Városgazdálkodási Csoport munkatársai és Szabados Ákos bocsátották rendelkezésünkre.

A munkát pedig az alábbi lelkes és kitartó társaság végezte el:

Bedrossian Ádám, Farkas László, Fehér Barbara, Kanta Henrietta, Kerekes Blanka, Kovács Éva Mária, Miklós Dorottya, Őri József, Szabó Kincső, Pintér Alina Felícia, Savanya Benjámin, Tomasák Gergő, Tóth Annamária, Vidovics Kata, Vidovics Réka

Köszönet érte Mindnyájuknak!

Rüll Tamás, főépítész