Augusztus 6-án, hétfő délután 16:00 órai kezdettel újból megrendezésre kerül a Makovecz Kávéház, melynek keretein belül Csernyus Lőrinc – Ybl-díjas építész tart előadást Makovecz Imre és a nomád nemzedék címmel, avagy a táncház-mozgalomtól a Kós Károly Egyesülés-vándoriskoláig.
A rendezvényre a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni a sari.szilvia@makovecz.hu e-mail címen, vagy a 06 30 314 9321 telefonszámon lehet.
Az 1970-es években javarészt városi fiatalokból álló csoportok a paraszti életforma újrafelfedezésében, a népi kultúra kutatásában és újraélesztésében keresték a választ gyökereikre, magyarságukra, a közösségben létezés és alkotás lehetőségeire.
Tagjaikból jött létre 1972-ben a Fiatalok Népművészeti Stúdiója, hatásukra indult el a táncházmozgalom, tevékenységük nyomán átalakultak a közművelődési intézmények, művelődési házak programjai, játszóházak, vásárok, alkotótáborok jöttek létre.
A nomád nemzedéknek nevezett mozgalom tagjai a népi műveltséget a maga komplexitásában tekintették mintának, ahhoz az időszakhoz akartak visszanyúlni, mikor a hétköznapi élet és a népművészet még szerves egészet alkotott. Gondolkodásukra a legnagyobb hatással Csoóri Sándor és Makovecz Imre voltak.
Ledniczky Márton tévésorozatában, mely a Bodor Ferenc hagyatékából előkerült videó-dokumentumokból készült, Makovecz Imre így beszél erről az időszakról:
„Visszagondolva erre az egészre, teljesen mindegy volt, hogy ki a főnök, mindegy volt, hogy ki van ott, az emberek jöttek, mentek, 270 ember építette Tokajban azt a kis házat. Azt mondtuk, hogy nem a ház a fontos, hanem hogy ez a ház belül, az emberekben megépül, egy belső házzá épül. Több nyáron át folyt az építése, sőt volt olyan, hogy év közben többször is odamentünk. Rendszerint előadásokat hallgattak az emberek esténként, megbeszéltük azt, hogy mit csináltunk, gyakorlatokat kellett végezni ez alatt az idő alatt, és nem csak faragókról van itt szó, mert kosarat is fontak, kerámiát is égettek, meg mindenfélét csináltak, amit a kis mesterségek gyakorlásával lehet. Nagy élet folyt, és zene volt, és tánc. Tehát valami egészen különös, földalatti “Gesammtkunst Werk”-nek a világa volt ez. (…) Én nagyon sokat járok a határokon kívül, és tudom, hogy ami akkor Magyarországon az emberi szívekben megjelent, az Európában a legmagasabb szinten volt. Ez a tokaji idő, tehát a hetvenes éveknek az ideje beépült a magyar történelembe. Tudom, hogy beépült. Elegendő embernek kellene lennie ahhoz, hogy azt az időt újra ugyanúgy meg tudjuk fogni, mint ahogy a hetvenes években meg tudtuk fogni, hogy az történelemmé tudjon válni.