MAKOVECZ VÁNDORISKOLA – felvételi 2022

„…Mindannyiunk számára adott a felemelkedés lehetősége. Felemelkedésen azonban nem szárnyakon való fellibbenést értek, mert a felemelkedés alkalmasint leszállást is jelenthet. Kós Károlyt hoznám példának, aki karrierje csúcsán, fiatal emberként, akkor, amikor Európa is ismerte már, az utolsó vonattal átment a leszakított Erdélybe. Megérkezett Sztánára, és attól kezdve nem a karrierje építésével foglalkozott, hanem a kalotaszegiekkel. Őket tanította faültetésre, állattenyésztésre, szövésre: az élet különböző alapismereteire… Mint egy leszálló csillag, belevilágított a magyar sötétségbe…” Makovecz Imre

A KÓS KÁROLY EGYESÜLÉS 1989-ben alapította meg a posztgraduális képzést adó Vándoriskolát, ahol eddig közel száz építész szerzett diplomát.

A VÁNDORISKOLA Makovecz Imre vezetésével indult szellemi műhely, amelyben az építészeti gyakorlatot az Egyesülés építész, tájépítész irodáiban lehet elsajátítani szerkesztői, feldolgozói és önálló tervezési feladatokon keresztül. A vándorépítészek a három éves munkaviszony ideje alatt elméleti képzéseken (előadások, tervezési pályázatok, táborok, szakmai kirándulások és elméleti kutatások) is részt vesznek.

A MAKOVECZ VÁNDORISKOLA felvételt hirdet fiatal építészek számára. Olyan pályakezdők jelentkezését várjuk, akik önálló tervezőként, vállalkozóként az építészeti tervezést magas színvonalon, közösségben kívánják művelni. A felvetteket októbertől alkalmazzuk. A pályázat részvételi feltétele a feladatkiírás szerinti tervezési feladat elkészítése és a pályázó fontosabb munkáit, alkotásait bemutató portfólió beadása, valamint a személyes meghallgatáson való részvétel.

FELVÉTELI KIÍRÁS – 2022

Visegrád természeti adottságaival, történeti emlékeivel, művészeket vonzó légkörével különleges helyet tölt be a Dunakanyarban. A város eddigi fejlődése meg tudta őrizni azokat a kulturális, történelmi és táji értékeket, amelyek a hagyományba, a köztudatba beépülve alapjául szolgálhatnak mindenféle mai gondolatnak, fejlesztési iránynak, kortárs alkotó szándéknak.

Nemrégiben egy újabb Tündérkert létesült Visegrádon. A kert fáit a gyermekes, helyi családok fogadták örökbe, ültették el és vállalták gondozásukat, míg a leendő liget közepébe a – mintegy 40 éve Makovecz Imre által életre hívott – Visegrádi Tábor lelkes résztvevői egy kerti pavilont építettek. A Tündérkert a gyümölcsészeten keresztül a kultúra megőrzésére és továbbadására, valamint a Kárpát-medencei őshonos gyümölcsfák megőrzésére hivatott.

A helyi közösség erősítése igen fontos. Önszerveződő módon vagy a város támogatásával rendszeresek a különféle kulturális programok és az egyházi évhez tartozó közös ünneplések. A tervezési feladat Visegrád központi területéhez, az ún. településmaghoz kapcsolódik. A város egyik új feladata az ún. rendezvénytér és környezete fejlesztése. A tervezési területet dél felől Makovecz Imre tornacsarnoka, keletről az egészségház épülete, északról és nyugatról pedig további rendezésre váró területek határolják, meghatározóan a Fellegvárral és a Dunával a háttérben. Ezen a területen nemrégiben még állt egy rendezvényház, ami pár hónapja leégett. A helyiek rendszeresen kisebb koncerteket tartanak itt, ideiglenesen felállított színpadon.

A felvételi feladat egy új, többfunkciós épület (egy új rendezvényház) tervezése, ami kiszolgálhatja a különféle rendezvényeket (tárolás, wc, árusításra is alkalmas fedett-nyitott rész). A javasolt építési hely a szabályozási tervi kivonaton kék szaggatott vonallal van jelölve. Ezen belül a pályázó ad javaslatot az épület elhelyezésére.

Szükséges terek:
~ 30 m2 tároló (a színpad elemeinek, valamint kisebb árusító asztaloknak a tárolására),
~ 12-15 m2 wc (férfi, női és akadálymentes),
~ 40-50 m2 fedett-nyitott tér (piac, Márton-nap, bolhapiac, stb. idejére).

Mellékelten megtalálható geodéziai felmérés (ITT), szabályozási tervi kivonat (ITT) és légifotók a területről. Az épület rajzait M=1:50 léptékben kell elkészíteni, jól bemutatható módon (legfeljebb A3 lapokon). Makett készítése ajánlott, de nem kötelező. Grafikai előadásmód, műszaki részletezettség szabadon választott. A pályázati anyagot a beadás napjáig digitálisan is el kell küldeni a vandoriskola2022@gmail.com címre!

Benyújtandó munkarészek:
helyszínrajz
alaprajz
metszet
homlokzati nézetek
látványterv
rövid leírás

A pályázatot elbíráló zsűri tagjai:
Elnök Salamin Ferenc Ybl-díjas építész – a Vándoriskola vezetője
Tagok: Füzes András Pro Architectura díjas építész, Visegrád főépítésze
Fábián Rigó Tamás Kós Károly Egyesülés társigazgatója
Csóka Balázs DLA Pro Architectura díjas építész
Erhardt Gábor Ybl- és Pro Architectura díjas építész
Tóth Péter DLA Europa Nostra díjas építész
és a felvételin megjelenő KKE mesterek

A felvételi beszélgetésen való részvétel feltétele a feladatkiírás szerinti tervezési feladat elkészítése és a pályázó fontosabb munkáit, alkotásait bemutató portfólió beadása, valamint a személyes meghallgatáson való részvétel.

A tervezési helyszín közös bejárásának időpontja: 2022. augusztus 19. 14 óra
Egyéni bejárásra is van lehetőség egyéb szerdai napokon.

A felvételi feladat és a portfólió beadási határideje: 2022. augusztus 26. 16 óra
Helyszín: 1024 Budapest, Margit körút 5/a, IV. em. 3. (AXIS Építész Iroda)

Személyes meghallgatás időpontja: 2022. szeptember 3. 10 óra
Helyszín: 1034 Budapest, Makovecz Imre utca 25. – Magyar Művészeti Akadémia terme

További információk: Füzes András főépítész – tel.: (70) 238 3342