„Nehéz örökséget hagyok rátok.” – mondta Makovecz Imre néhány tanítványának nem sokkal halála előtt. E mondás igazságát néhány évvel ezelőtt kezdtem igazán megérteni. Minden nosztalgia nélkül állítható, hogy Makovecz Imre személye, gondolatai, inspirációs képessége pótolhatatlan a hazai szerves építészeti közösség életében. Ugyanakkor a megváltoztathatatlan arra késztet bennünket, hogy időről-időre számvetést készítsünk, hogy hol tartunk, merre haladunk? Meg kell tudnunk fogalmazni, hogy miben vannak az erősségeink, és miben kell fejlődnünk. Erre teszek most egy vállaltan szubjektív kísérletet a Makovecz Imre születésének 90. évfordulója alkalmából rendezett kiállításon szereplő, összetett anyag kapcsán.
A helyzet részletes ismertetése előtt előre kell bocsátanom, hogy az idén immár harminchat évessé váló Kós Károly Egyesülés története önmagában sikertörténet. A történet részeseként hajlamosak vagyunk csak a rosszra figyelni. Ugyanakkor az már önmagában hatalmas eredmény, hogy a hazai szerves építészetet művelőket tömörítő civil szervezetként folyamatosan működünk, az alapításkor vállalt célkitűzések többségét (oktatás, ismeretátadás, belső kommunikáció stb.) ma is magunkénak valljuk, megvalósításukon folyamatosan dolgozunk. Azon kevés szakmai szervezet közé tartozunk, amelyek változatlanul, de mégis folyamatosan (át)alakuló formában, megszakítás nélkül jelen van a hazai építészeti közéletben.
A Kós Károly Egyesülés összetétele több szempontból is érzékelhető változást mutat az alapítás idejéhez viszonyítva. Egy felől, a közelmúlt átalakulásai következményeként a tagságban a korábbi céghangsúlyos összetétel helyett egyenlő megoszlást mutat a cégek és egyének aránya. Ez arra világít rá, miszerint az alapítók, vagy a korai években csatlakozó irodák, illetve az azokat vezető mesterek irodáiban nincs utánpótlás, nem az újabb és újabb generációk által vezetett törzsirodák alkotják a szerves építészet hazai szervezetének többségét. Helyettük a végzett vándorok, vagy egyéb módon velünk kapcsolatba kerülők inkább egyénként akarnak tagok lenni és valószínűleg egyénként is akarnak érvényesülni a saját szakmai területükön. Ez nem mellesleg a tagság fiatalodását is eredményezte, ami mindenképpen örvendetes fejlemény. A szakmai megoszlás a tagságban bekövetkezett másik érdekes változás: mára szinte kizárólag építészek, vagy legfeljebb építési kivitelezésben érdekelt tagjaink vannak, akár cégként, akár magánemberként. Ez az eredeti célkitűzéstől mindenképpen eltérő állapot, ugyanakkor az alapítók távoztával a szakmai összetartozás lépett – törvényszerűen – első helyre a belső kohézió tekintetében.
A megváltozó tagság változatlan funkciókkal élteti tovább a Kós Károly Egyesülést, amelyek közül a legfontosabb az Országépítő című negyedéves folyóirat kiadása, illetve a posztgraduális képzésként működő Vándoriskola működtetése. Emellett egyéb szakmai eseményekkel folyamatosan jelet ad magáról a szervezet: könyvek kiadásával, kiállítások, konferenciák (társ)szervezésével.
A leglátványosabb és legnagyobb erőfeszítést igénylő működési területünk a médiában való jelenlét. Szándékosan fogalmazok így, mivel az Országépítő folyóirat mára – követve, de nem szolgaian kiszolgálva – a kor elvárásait a print folyóiraton túl több platformon is jelen van, népszerűsítve a szerves építészetet.
Az mindenki számára ismert, hogy a médiafogyasztási szokások gyökeresen átalakultak az elmúlt évtizedben. A print szinte eltűnni látszik, az online térben pedig újabb és újabb, fórumok jelennek meg. Ezek lényege a vizualitás, ami szinte teljesen kizárja a valós (szellemi) értékek közvetítését, komolyabb épületismertetéseket. Talán emiatt is, az Egyesülés tagsága összehasonlíthatatlanul többre értékeli a nyomtatott formában való megjelenést. Így a print leváltása az online fórumokra lehetetlennek tűnik, pedig ez meglehetős anyagi terhet jelent, az éves költségvetésünk felét, azaz nagyjából a jelenlegi tagdíjbefizetések négyszeresét emésztve fel.
Ugyanakkor ez az erőfeszítés nem tekinthető pénzkidobásnak, mivel a lap minősége nagyon magas, és mostanra a korábban tapasztalható építészet-túlsúly is enyhülni látszik. A rovatok organikusan formálódnak, a főépítészi interjúsorozat után a rendhagyó helyek és emberek bemutatása került a fókuszba, amit az utóbbi néhány számban a számunkra fontos, érdekes képzőművészekkel készített beszélgetések váltanak fel. A lapot Csóka Balázs szerkeszti, akinek munkáját szerkesztőbizottság segíti.
A folyóirat tartalmának továbbra is hangsúlyos eleme a közösség tágabb köreiben tervezett és megvalósult épületek bemutatása. Szándékosan használom a tágabb kör kifejezést, mivel nem csak az Egyesülés tagjai által tervezett épületek szerepelnek a lapban, hanem hozzánk lazábban kapcsolódó, illetve külföldi alkotóktól is kérünk anyagot. A tagság helyzetéről árulkodik, hogy a bemutatott épületek nem tudnak kellően kiegyensúlyozott képet mutatni. Jól látszik, hogy vannak irodák, akiknek több (megvalósult) munkájuk van, míg a jellemzően egyedül dolgozó tagok, volt vándorok ritkán tudnak olyan munkát küldeni, ami a lapban bemutatható. Persze, az is lehetséges, hogy legjobb szándékunk ellenére nem jut el hozzánk ezek híre.
2016 óta működik az orszagepito.net oldal, amelynek mára viszonylag kiegyensúlyozott, évi negyvenezer látogatója van, kétszer ennyi megnyitott oldallal. A feltöltött anyagok tartalma átfedésben van a nyomtatott lapéval, de emellett felkerülnek hírek, ajánlók, tanulmányok és épületbemutatások is. Az online jelenlétünk kiegészül a használatos felületek majd’ mindegyikével: jelen vagyunk a facebook, instagram, tiktok oldalakon. Egyelőre kísérleti jelleggel tesszük ezt, a végkimenetel – a kezdeti jó eredmények mellett – számunkra is kérdéses. Egy kísérletet mindenképpen megér, különösen a fiatal generációk körében tapasztalható ismerethiány valamilyen szintű kompenzálására.
Az elmúlt évtizedben több könyvet adtunk ki, ezek közül a Szűcs Endre munkásságát feldolgozó, illetve a Tokaj-Hegyalja építészetéről szóló köteteket érdemes kiemelni, amelyek nagyon népszerűek voltak.
A Kós Károly Egyesülés oktatási tevékenysége jelentősen átalakult a korai évekhez képest, az eredeti fórumok közül mára csak a Vándoriskola maradt meg, az is erősen lecsökkent érdeklődés mellett. A Vándoriskola által felajánlott életkezdő modell a mai fiatal építészeknek egyre kevésbé vonzó, mivel a többség már az egyetemi évek alatt munkába áll, azaz a részmunkaidőt felajánlani képes irodák előnyben vannak a fiatal munkaerő kiválasztásánál. Az egyetemi évek végén a többség már kialakult munkakapcsolattal rendelkezik. Jellemzően fix, bejelentett munkahely az elvárás a fiatalok részéről, minimális anyagi kockázat vállalásával, azaz a kialkudható legmagasabb fizetésre törekvéssel. A fenti – természetesen nem mindenre kiterjedő, de alapjaiban általánosnak tekinthető – tények a Vándoriskola újragondolását teszik szükségessé. Ennek egyik első lépése volt Makovecz Imre nevének felvétele, mivel ez a legerősebb „brandünk”, erre figyelnek fel a leginkább a ma egyetemi éveiket töltő fiatalok. Az általános információs dömpingben egyre kevésbé kerül a mainstreamhez semmiképpen sem sorolható szerves, vagy organikus építészet a látókörükbe. Érdekes tapasztalat, hogy a potenciális érdeklődőket pedig az „ökoépítészet” felfelé ívelő népszerűsége okán sokszor elcsábítják az ilyen profillal működő építészirodák vagy egyéb csoportosulások. Emiatt ez egyik szemünk sír, míg a másik természetesen nevet.
Az elmúlt tizenöt év fejleménye a szerves építészetnek az egyetemi oktatásban való megjelenése. Elsőként a BME-n indult egy, mára kétféléves tanrenddel működő önálló, szabadon választható tantárgy. Pár évvel ezelőtt az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építészettudományi Karán is jelen vagyunk egy egyféléves, szintén szabadon választható képzésként. Itt több végzett vándorunk, tagunk is oktat, elsősorban tervezést.
Az egyetemi képzés területére tartozik a Visegrádi építésztábor újjáéledése, ami a fiatal építészhallgatók megszólításának legsikeresebb módja. 2015 óta minden évben egy-egy építménnyel lett gazdagabb a település. Az idei évben a Kárpát-medence nyolc építészképző intézményéből érkeztek hallgatók, mintegy harmincan és építettek egy rózsalugasos pihenőt a város központjában.
Meg kell említeni a székelyföldi fürdőépítő kalákák hatalmas mozgósító erejét, amely nem közvetlenül kapcsolódik az Egyesüléshez, de tagjain, végzett vándorain keresztül jelentős hatással voltunk rá az induláskor.
Emellett számtalan rendezvényen vagyunk jelen a Héttorony Fesztiváltól a Magyar Művészeti Akadémia által szervezett kerekasztalbeszélgetéseken át a kisebb helyi közösségi eseményekig.
A Kós Károly Egyesülés közelmúltjában kétségtelen siker a nagyszámú főépítészi megbízás teljesítése. A közelmúlt jogszabályi változásai földcsuszamlásszerű változásokat hoztak, ami némileg felkavarta ezt a szektort. A főépítész alkalmazásának kötelezővé tételét követően most mindenki keresi a helyét. E „mesterséges vákuum” kétségtelen következménye, hogy sok helyen nem a megfelelő emberek kerültek főépítészi szerepbe, de nem kérdéses, hogy a közeljövőben letisztulás, átrendeződés várható. A „konjunktúrafőépítészek” ki fognak kopni a rendszerből és a Makovecz Imre által megfogalmazott „gazdaszerepet” felvállalni képes, gyakorlatias kollégák, sokan az Egyesülés tagjai közül mind nagyobb szerephez fognak jutni. A közelmúltban végzett vándorok közül is többen vállaltak ilyen megbízatást és a napokban kinevezett Fülöp Tibor személyében már vármegyei főépítészt i s tudhatunk tagjaink között.
A főépítészi tevékenység kétségkívül fontos, de alapítása óta a Kós Károly Egyesülés tagjai leghatékonyabban az általuk tervezett és megépült épületekkel tudtak hatni, példát adva a szerves építészet folytathatóságáról. Ezen a területen is meglehetősen komoly változások történtek az elmúlt másfél évtizedben. A korábban – mind mennyiségben, mind minőségben – meghatározó magán családiház építkezések nagy mértékben visszaestek a fajlagos építési költségek egekbe emelkedésével. Erre a területre általánosságban az alacsony minőségi szint, az olcsóság mindenekfelettisége jellemző, a saját lakhatásra valami különlegeset akaró, felső középosztálybeli réteg szinte teljesen eltűnt. Ugyanez igaz – csak nagyban – a társasház építésre. A családi házaknál említett költséghatékonyságra törekvés szinte lehetetlenné teszi a szerves építészeti gondolkodás megjelenését ebben az épülettípusban, legfeljebb egy-egy elszigetelt, de kétségkívül nagyon magas minőséget eredményező próbálkozásról tudunk beszámolni. Jellemzően ott, ahol a helyi főépítész kérlelhetetlenül megköveteli a minőségi, emberközeli építészetet.
A hazai szerves építészet legnagyobb erőssége a kisebb, helyhez kötődő közösségek által épített kisebb, vagy közepes méretű középületek. Sok helyen ez a főépítészi tevékenységhez kapcsolódik, ahol ezt a beosztást nem egyszerű adminisztrációs, vagy kvázi hatósági tevékenységnek tekintik, hanem a főépítésztől elvárják a példamutatást, illetve a pályázati lehetőségek kihasználásában nyújtott segítséget. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a 2010-es évek második feléhez képest hatalmas visszaesés tapasztalható ezen a területen az utóbbi években. A nagyobb (ön)kormányzati megrendelések nem feltétlenül illeszkednek a mi profilunkba, de a Makona, Triskell, Kvadrum hármas eredményei konstansan jelentősek ezen a téren. Úgy tűnik, hogy az irodák hosszútávú, gazdaságos működéséhez, a fajsúlyos szakmai jelenléthez szükség van ilyen munkákra, akár több cég rövidebb-hosszabb távú együttműködése árán is.
Az elmúlt másfél évtized legnagyobb építészeti tette kétségtelenül az ajkai vörösiszapkatasztrófa, illetve szinte ezzel párhuzamosan a felsőzsolcai árvíz utáni újjáépítés volt 2011-12-ben, ahol a tervezés területén tanúsított kreativitás és alázat mellett a Kós Károly Egyesülés tagszervezeteinek és vándorépítészeinek hadrafoghatósága volt a meghatározó. Az egész tervezési, megvalósítási folyamatot végig tudtuk kísérni, mindenre volt megfelelő képességekkel rendelkező emberünk. Megértettük a helyzet drámaiságát, az orvoslás emberi és szervezeti keretrendszerét és ebbe gyorsan be tudtunk tagozódni. A személyes kapcsolódás az újjáépítést irányítóktól a kárpótoltakig mindenhol magától értetődően tudott megvalósulni. Természetesen nem kis erőbefektetéseknek köszönhetően.
A személyes kapcsolatok jó működése mind a tagságon belül, mind a legkülönfélébb lokális közösségi szereplőkkel általánosságban tapasztalható. Ennek egyik komoly forrása Makovecz Imre, mint elsődleges referenciapont. Az ő neve mindenhol erős hívószó. A vele foglalkozó rendezvényeken garantált a kétszeres érdeklődőszám, ami kétségtelen plusz érdeklődést, figyelmet generál egykori munkatársai, követői, ismerői számára is. Közös szellemi, sőt lelki forrásként Makovecz az Egyesülés tagságán belül is komoly kohéziós erőt képez. Mára szerencsére a tagság többsége levetkőzte a „kis-Makovecz” létre törekvést és a mester valós tanítását követve a saját építészeti formavilágán dolgozik mindenki, egyénenként a fent részletezett, mind ellenségesebbé váló adminisztratív környezetben. Ezeknek az egyéni formavilágoknak a legerősebb ihletője a Kárpát-medence, illetve az adott alkotó közvetlen környezetének mind roncsoltabb állapotban fennmaradt hagyományos építészete. Mondhatni a regionalista építészet(ek) születésnek lehetünk tanúi Székelyföldtől Tokaj-Hegyalján át a Balaton-Felvidékig mindenhol a Kárpát-medencében.
Ebben a munkában a közízlés is támogat bennünket. A Mathias Corvinus Collegium által 2023. őszén készített reprezentatív közvéleménykutatás kimutatta, hogy a társasházak kategóriájától eltekintve minden területen (családi házak, középületek, szakrális épületek) a hagyományos, vagy akár az organikus építészet reprezentánsai hetven százalék feletti támogatottságot élveznek.
E folyamat legfőbb oka – véleményem szerint – a jelenlétünk és a releváns információk hiánya. Tetszik, vagy sem, a média legkülönfélébb bugyraiban is elérhetőknek kell lennünk, természetesen a minőséget és a szellemi mondanivalót soha nem tévesztve szem elől. Ez egyrészről az általános ismertségünket növelné, de akár kézzelfogható eredményt, azaz megbízásokat, tervezési feladatokat is eredményezne.
A laikus közönségé mellett a hivatalos, szakmai elismerések sem maradtak el a közelmúltban. Dévényi Sándor 2017-ben Nemzet Művésze elismerést, 2024-ben pedig Kós Károly életműdíjat kapott. Nagy Ervin érdemelte ki a 2016-ban Kossuth-díjat, 2020-ban pedig a Nemzet Művésze címet. Rajtuk kívül Turi Attila és Salamin Ferenc kapott Kossuth-díjat és Bata Tibor, Csernyus Lőrinc, Erhardt Gábor, Horváth Zoltán, Jánosi János, Kravár Ágnes, Krizsán András, Szente-Vargáné Gerencsér Judit és Szűcs Endre Ybl Miklós-díjat az elmúlt másfél évtizedben. Pro Architectura díjban részesült Csóka Balázs, Dobrosi Tamás, Erhardt Gábor, Füzes András, Horváth Zoltán, Kuli László, Lőrinczné Balogh Krisztina, Salamin Miklós, Terdik Bálint és Tóthfalusi Gábor.
Azt gondolom, hogy a fent részletezett adottságok, érdemek teljesen indokolttá teszik, hogy – ismét Makovecz Imre szavait kölcsönözve – a Kós Károly Egyesülést „szellemi nagyhatalomként” definiáljuk. Ugyanakkor ez az adottság a külsőségekben is meg kell jelenjen. Ahogy Makovecz Imre minden megszólalására figyelt nem csak a szakma, hanem az átlagemberek is, úgy ez a látványos jelenlét nem megy nekünk ma, a szellemi színtéren keveset hallatjuk a hangunkat. Ez persze nem csak ránk igaz, az építészek társadalmi szerepe általánosságban csökkenni látszik, egyfajta vállalkozás-végrehajtó szerepbe látszanak szorulni szakmánk képviselői.
Az Egyesülés (és alkalmi szervezőtársai) által évente rendezett Országépítés című konferenciáink az általunk követett építészeti gondolkodás dokumentálására, bemutatására elegek csupán. Kérdések megfogalmazásáig, na adj’ Isten konkrét víziók megfogalmazásáig csak ritkán jutunk, amit az általános „háttérzaj” nem is nagyon hagy érvényre jutni.
Makovecz személyisége nyilván elkényelmesítette a társaságot, de a halála után majd’ tizenöt évvel sem látszik körvonalazódni az a koncepció, amivel hatékonyan tudjuk eljuttatni gondolatainkat, értékrendünket az építészet iránt érdeklődők mind szélesebb köréhez. Ebben hátrányt okoz az építésre koncentráló neveltetésünk is, amely szerint a lényeg a megvalósult épület, a „többi csak rizsa.” Ugyanakkor ebbe a kategóriába belecsúszott a teljes egyetemi szféra és a publikációs lehetőségek jelentős hányada. A hazai szerves építészet elkötelezett hívének lenni nem kiváltság, hanem folyamatos fejlődési tanulási folyamat, amibe ugyanúgy beletartozik egy főépítészi megbízatáshoz kapcsolódó helyismeret megszerzése, mint a tevékenységünk méltó publikálása. Szinte mindennapos tapasztalatom, hogy épületeink többsége anyagba öntött gondolat, de e gondolat minél többekhez való eljuttatásának vágya szinte teljesen hiányzik tagjaink többségéből.
A poszt-posztmodern világ (egyik) sajátossága, hogy a szellemi, művészi tartalom abszolút kiveszett az építészetből. A szellemi kibontakozás, továbblépés egyik organikus irányának a már említett főépítészi tevékenységet látom, illetve azon keresztül a regionalitáshoz, a hagyományos építészethez való visszatalálást, illetve ennek felvállalását. A Makovecz-i expresszív organikus gondolatvilág helyét részben átveszi egyfajta „szelídebb”, helyhez, hagyományokhoz kötődő építészet. Ezen a területen szükséges lenne tisztázni két fontos irányzathoz kötődő viszonyunkat: nevesül az „ökoépítészetre”, illetve az ún. neotrad építészet nemzetközi vonulatára gondolok.
Kovács Ágnes mádi saját családi házától a Turi Attila tervezte tizenhat tantermes szigetszentmiklósi általános iskoláig, vagy Sziklai Ákos révfülöpi zenepavilonjától Dobrosi Tamás felcsúti stadionépületéig hihetetlen széles az általunk tervezett épületek spektruma méretben, funkcióban és formában egyaránt. Ami azonban közös mindannyiukban: az az egyediség, a szerethetőség, az elérhetőség, a minőségre törekvés és a „gondolat” megjelenítése. Úgy a Makovecz Imre utcai épületben székelő irodáknál, ahogy a „központtól” már-már áthidalhatatlan messzeségben élő és dolgozó követőknél. Ugyanakkor tudomásul kell vennünk, hogy ez a sajátosságunk a Makovecz-féle (nehéz) örökség része. E példamutató, vagy akár példakövető magatartásunk sokak számára az emberközeli építészet folytatásának reményét jeleníti meg. És ezáltal komoly felelősséget ró mindannyiunkra. Részben a Makovecz-i gondolkodás folytatása, mind azok terjesztése területén. Hiába jó az általunk felmutatott példa, ha nem látszunk, nem közismertek gondolataink, munkáink.
Makovecz Imre gondolatával kezdtem írásomat, azzal is zárom: egyik komoly intelme az volt, hogy arra vigyázzunk, hogy ne essünk hasra egymásban a halála utáni átrendeződésekben. Ezt egy kicsit kifordítva a szerves építészet hazai művelőinek éppen ez a legnagyobb előnye, hogy bármerre megy az ember a Kárpát-medencében, szinte mindenhol szembe találkozhat egy hozzánk tartozó építésszel, velünk szimpatizáló építtetővel, esetleg intézményvezetővel. Ez a személyes kapcsolatokon alapuló hálózat hatalmas erő és lehetőség, amellyel élni kell láthatóságunk növelésében. Ennek felismerését és kiaknázását látom a közeljövő legfontosabb feladatának.
Szöveg: Erhardt Gábor
A cikk az Országépítő folyóirat 2025/3-as számában jelent meg, beszerezhető ITT, előfizetni pedig ITT lehet.