Pályázat Makovecz Imre életművét bemutató kiállítás megvalósítására – díjátadás és kiállítás

A Makovecz Imre Alapítvány nyílt ötlet-pályázatot hirdetett a 2021. őszén a Műcsarnokban
megrendezendő, Makovecz Imre életművét bemutató kiállítás vizuális kialakítása témájában,
elsősorban a fiatalabb generáció gondolataira kíváncsian.

A pályázók három témában nyújthattak be tervet, szinopszist: a teljes kiállítás megvalósítására, a
Makovecz Imre életmű-kiállítás tematikus koncepciójára részletezve, vagy egyetlen kiállító teremben
bemutatandó téma megjelenítésére vonatkozóan.
A pályázaton csak a negyven évnél fiatalabb, rokon területen szerzett végzettséggel rendelkező
(építész, belsőépítész, művészettörténész, képzőművész) magánszemélyek vehettek részt.

A 2019. december 15-ig beérkezett pályamunkákat 2020. január 15-én a Sulyok Miklós
művészettörténész, az Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja és Füleky Zsolt építészeti és
építésügyi helyettes államtitkár nevével fémjelzett tervzsűri elbírálta.
A zsűri a beérkezett pályaművekből dicsérettel jutalmazta a „Makovecz Imre életművének bemutatása
alkotói korszakai szerint” és az „Az álló 8-as” jeligével érkezett pályaműveket, valamint kiemelt
dicsérettel díjazta a „Makovecz-Világ” és „a tárgyi világon túl” pályaműveket.

A díjátadásra és a díjazott pályaművekből rendezett tárlat megnyitására 2020. január 31-én, pénteken
17 órakor kerül sor a Makovecz Központ és Archívum épületében (Budapest XII., Városkúti út 2.).