2024. október 9-én a Magyar Művészeti Akadémia és a Mathias Corvinus Collegium közös konferenciát szervezett dr. Szűcs Endre építészete, alkotóművészete előtt tisztelegve. A konferencián elhangzott előadásokat az elkövetkező hetekben – teljes terjedelmükben – írásban is közöljük. A negyedik részben Piotr Olszak lengyel építész előadását olvashatják, amely a ’Egy viselkedésmód – az időtálló építészeti forma kereséséről’ címet viselte.
A gyökerek
A kommunizmus idején születtem és egy lengyel kisvárosban, Piszben nőttem fel, a mazúri és a kurpiei régió határán. Egy csúnya, használhatatlan, szürke, „kommunista” tömbház, negyedik emeleti lakásában éltünk a családommal. A lapos tető állandóan beázott, és a nagymamámnak, aki szintén velünk élt, mindennapos küzdelmet jelentett a lépcsőzés.
Körülöttem azonban gyönyörű erdők és falvak voltak, amelyek nem sokat változtak a II. világháború óta. Ezek a falvak tele voltak faházakkal, amelyek tökéletesen illeszkedtek a tájba. Már korán éreztem, hogy valami nincs rendjén. A régi hiedelem, miszerint a szépség a jóság, a rútság pedig a gonoszság jele, egyértelmű bizonyítékként szolgált a körülöttem lévő háború utáni, kommunista tájban.

A műszaki egyetemen megszerzett építészettel kapcsolatos tudás sem adott választ a kérdéseimre, mondhatni még jobban összezavart. A szépségről nem igazán volt szó; a hangsúly inkább a kreativitáson és az innováción volt. A „kreatívabbak” gyakran azok voltak, akik Le Corbusier-t másolták.
Idővel a következő megfigyelésekre tettem szert: A hagyományos építészet évszázados próbálkozások és hibák eredménye. Emiatt minden kérdésre van válasza: szerkezeti, éghajlati, időtállósági, sőt, még a spirituális igényekre is. A modern építészet ezzel szemben néhány ember arroganciájának eredménye, akik azt hitték, hogy okosabbak, mint az előttük építők ezrei. Még ha ezek a modern építészek zsenik is voltak, nem tudják túlszárnyalni generációk kollektív tudását. Ezért nem érik el céljaikat a modern épületek – nem funkcionálisak, nem tartósak és nem megfizethetők. A legnagyobb probléma azonban az, hogy figyelmen kívül hagyják az egyik legalapvetőbb emberi szükségletet: a szépséget.


Arra is rájöttem, hogy az építész feladata nem az, hogy bármi újat „teremtsen”. Mindannyian csak másolunk. Néhányan azt másolják, amit a Bauhaus 100 évvel ezelőtt csinált, és aztán modernnek és innovatívnak nevezik őket. Mások azt másolják, amit az őseik építettek a régiójukban, és ezzel kivívják a szentimentális és a nem eredeti jelzőket.
Elegem volt abból, hogy lakótelepeket nézegessek – Corbusier és Marx nyomorúságos hibridjeit. Nem haboztam, csatlakoztam a „nem modern” építészek soraihoz. Eleinte úgy tűnt, hogy én vagyok az egyetlen ebben a csoportban, de hamarosan rájöttem, hogy rengeteg megrendelő keresi ezt a fajta építészetet. Ez nagyon lekötött és csak később jöttem rá, hogy Lengyelország-szerte többen is vagyunk, bár akkor még nem ismertük egymást.


Inspiráció
Az első projektjeim lényegében régi házak másolatai voltak, azonban kiderült, hogy ez nem ilyen egyszerű. Egy ház nem csak a külsőről szól, az anyagok, a szerkezet, az elrendezés és még a díszítő részletek is sokat számítanak. A rendelkezésre álló szakirodalmat többnyire néprajzosok írták, ami érdekes az elrendezés és a díszítés megismeréséhez, de nem sok segítséget nyújt, ha az építésről van szó. Még a legegyszerűbb házikó is rengeteg tudást rejt a szerkezetről és az anyagok tulajdonságairól.

A legértékesebb tudás két forrásból származott: Az egyik a hagyományos építéshez értő, idős ácsok tudása volt. Ezek az építőmesterek ritkák Észak-Lengyelországban, de nekem volt szerencsém találkozni néhányukkal, sőt együtt is dolgoztam velük. A másik forrás a régi házak, amelyek még mindig elég gyakoriak a régiómban. A legjobb tanulságokat a romos vagy lebontott házak adták, ahol a belső szerkezetüket is látni lehetett.

A projektjeimben igyekszem a régi épületek formáit és díszítő részleteit lemásolni, ugyanazokat az anyagokat használva, mint korábban – elsősorban fát. A tetőhöz nádat vagy cserepet, az alapokhoz pedig követ vagy téglát használunk. A helyi anyagok véleményem szerint a legésszerűbb választások: egészségesek, a legjobb értelemben véve környezetbarátok és tartósak. Lengyelországban több mint 600 éves fatemplomaink vannak. Milyen modern anyag állta ki ennyire az idő próbáját?

A modern Lengyelország különböző építészeti hagyományokkal rendelkező régiók egyvelege. Amikor más területeken dolgozom, igyekszem elfelejteni a mazúriai szokásaimat, és helyette a helyi építési stílusokat alkalmazom, a lehető legpontosabban használva fel azokat. Kelet-, Közép- és Dél-Lengyelországban a fából készült rönkházak dominálnak, de még a rönkök is változnak régiónként: északon a házakat téglalap alakú rönkökből építették, a geszt kifelé néz. Délen a rönkök gyakran kerekek, a geszt pedig befelé néz. Nyugaton és északon, az egykor német befolyás alatt álló területeken sok a favázas épület, míg a téglaházak minden régióban ugyanabból a téglából épülnek. A tetőformák is nagyban különböznek, ahogyan a díszítés is, amely kelet felé haladva egyre bonyolultabbá válik.

Történelmileg egyazon régióban a házak hasonlóan néznek ki, de egyik régióról a másikra akár drámaian eltérőek is lehetnek. Ez a regionális változatosság teszi végtelenül izgalmassá a tervezést ebben a stílusban – mindig felfedezhetünk valami újat.

Néha találkozom egy ellenvetéssel: mi értelme a regionális építészetre hivatkozni, ha nincsenek hagyományos épületek a környéken? A térbeli rend természetesen fontos, de a Lengyelországban jelenleg uralkodó értéktelen, csúnya építészetre való hivatkozás nem javítja a térbeli rendet. A legjobb építészetből kell inspirálódnunk, nem a legrosszabból. Szerencsére a legtöbb lengyel régióban találunk gyönyörű hagyományos épületeket, amelyek szolgálhatnak inspirációként.

A projektjeim és fogadtatásuk
Ezzel a tudással kezdtem el a hagyományos módszereket beépíteni a terveimbe. A tervezés azonban csak a csata egyik fele. Ugyanilyen fontos, ha nem fontosabb, az építőcsapat. A korai házaim nem voltak tökéletesek. Évekbe telt, mire megtaláltam a megfelelő mesterembereket, de végül az általam tervezett házak elérték a kielégítő szintet. Ha belegondolok, hogy eleinte azt hittem, a másolás egyszerű!

Sok házam annyira hasonlít a régiekhez, hogy gyakran hallottam azt laikus emberektől, hogy azt mondják, ez a ház legalább száz éve állhat ott. Számomra ez a legnagyobb bók!
Idővel nagyobb épületekre is kaptam megbízásokat, ami arra kényszerített, hogy egy kicsit eltérjek a szigorú ortodoxiától. Ezek a projektek gyakran nagyobb kubatúrával és több üvegfelülettel rendelkeznek, de úgy gondolom, hogy ez a fejlődés pozitív: abból indulunk ki, ami a legjobb a hagyományos épületekben, és fokozatosan kísérletezünk új elemekkel.

Most pedig néhány szó arról, hogyan fogadja a közvélemény a munkámat. Mint már említettem, a modern építészet nem foglalkozik az emberek lelki igényeivel, pedig ezek az igények nagyon is valósak. Sokan vágynak vissza valami hagyományosabb dologhoz, valami olyanhoz, amiről úgy gondolják, hogy elveszett. A világ haladásának nyomása alatt elnyomják ezeket a vágyakat, és megelégszenek a modern épületekkel, amelyek olyan ridegnek és sterilnek tűnnek, mint egy laboratórium. Aztán belebotlanak a honlapomba, a Polska Drewniana-ba (irodalmi jelentése: Fából épült Lengyelország), és rájönnek, hogy még mindig lehet harmóniában élni a hagyományokkal, a környezettel, a szépséggel és a kényelemmel. Mint kiderült, sokan pontosan erre vágynak.

Meglepő módon nagyon kevés építész kínál hasonlót, ezért bátran mondhatom, hogy sikerrel jártam. Becsléseim szerint jelenleg körülbelül ötszáz ház épült az én terveim alapján Lengyelország-szerte. Ez a tervezési megközelítés tehát nem csupán szívből jövő döntés, hanem gyakorlatias is, amely lehetővé teszi számomra, hogy támogassam a csodálatos feleségemet és tíz gyermekünket.
Másrészt a lengyelországi építészeti elit szinte egyáltalán nem ismeri a munkámat és más, ilyen módon tervező építészeket, a lengyel építészeti magazinok egyáltalán nem foglalkoznak ezzel a fajta munkával. Az egyetemeken a hagyományos vidéki építészet tanulmányozása minimális, a múlt maradványaként tárgyalják, amelynek nincs jövője, eközben pedig továbbra is a modernizmus különböző mutációihoz ragaszkodnak.

A hagyományos építészetre óriási és egyre nagyobb szükség van. Egyre több építésziroda vállal ilyen típusú projekteket, és mindegyikük folyamatosan kap megbízásokat. Különböző egyesületek jönnek létre az ilyen jellegű építészet népszerűsítésére. Mégis, a hagyományos építészet itt Lengyelországban még mindig kisebbségben van. Remélem, hogy ez megváltozik, mivel a hagyományos formákhoz való széles körű visszatérés az egyetlen garancia arra, hogy egy kicsit szebbet hagyjunk a világból, mint amilyennek találtuk.
