Téradat-alapú informatikai fejlesztés a közigazgatásban (x)

Integrált informatikai keretrendszer biztosítja majd a téradatok, információk és dokumentumok egységes nyilvántartását a „3D alapú adat infrastruktúra kialakítása” néven a Lechner Tudásközpont KÖFOP projektjének eredményeként. Térinformatikai alaptérképtől a családi házak háromdimenziós elektronikus adatbázisáig terjedően tíz szakrendszer fejlesztése alapozza meg az ország épített környezetének korszerű nyilvántartásához szükséges 3D alapú adat infrastruktúrát.
Az Építészeti, Építésügyi és Örökségvédelmi Helyettes Államtitkárság szakmai felügyelete mellett a Lechner Tudásközpontban zajlik a „3D alapú adat infrastruktúra kialakítása” közigazgatásfejlesztési projekt informatikai fejlesztése.
A projekt keretében fejlesztett és továbbfejlesztett alkalmazások együttműködését integrált informatikai keretrendszer teszi majd lehetővé, melyben a különböző szakrendszerek és adataik képesek lesznek kommunikálni egymással, és az
„E-építés keretrendszer – innovációval a magyar emberek szolgálatában” projektben fejlesztett modulokkal egyaránt.
A projekt egyik eredményeként már most is működik az e-közmű, azaz az Egységes Elektronikus Közműnyilvántartás. Az alkalmazás a közmű-egyeztetési folyamatot egyszerűsíti és teszi hatékonyabbá, a jövőben pedig 3D adatkezelést és ábrázolást is lehetővé tevő adatmodelleket, valamint a gépi földmunkák kivitelezésében segítő információkat is tartalmaz majd. A projekt keretében a húsz éve működő Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer is megújul. A lakossági építtetőket a Nemzeti Mintaterv Katalógus zsűrizett családi ház tervdokumentációit magában foglaló, az épületeket háromdimenzióban is bemutató elektronikus adatbázisa támogatja, amelynek lényeges eleme az épületinformációs modellezés (BIM) módszertanok integrációja. Az Elektronikus Térségi Tervezést Támogató Rendszerben már jelenleg is elérhető a hatályos területrendezési tervek egy része, mely a közeljövőben tovább bővül majd a megyei területrendezési tervekkel. A hátralévő fejlesztések a települési tervek és a helyi építési előírások egységes hozzáférhetőségét szolgálják, amihez a Településképi Arculati Kézikönyvek modulja is kapcsolódik.

A projekt részeként készül a Nemzeti Térinformatikai Alaptérkép 1.0, az első hazai díjmentes és folyamatosan rendelkezésre álló alaptérkép szolgáltatás. Az online térkép kétféle módon érhető el: webes térképfelületen (vékonykliens), vagy közvetlenül hívható szolgáltatásként desktop térinformatikai programban (vastagkliens). A térinformatikai programként történő elérés lehetősége nagy segítség az érintett felhasználók számára, mert meglévő térképi rétegeikkel egy alkalmazásban, integráltan lesznek képesek értelmezni, használni, kiegészíteni és fejleszteni téradataikat. A szolgáltatás az Open Geospatial Consortium által fejlesztett WMTS (Web Map Tile Service) szabványos technológiát használja, mely a gyors kiszolgálás érdekében az előre előállított raszter térképrészleteket, az ún. csempéket (tile) továbbítja. Ezek a szolgáltató által meghatározott vetületben, méretarányokban és  jelkulcsrendszer, illetve stílus szerint jelennek meg a kliens oldalon. Az NTA 1.0 új távlatokat nyithat a térinformatika hazai felhasználásában, hiszen a WMTS beépülhet számos szolgáltatás alá, a megfelelő felhasználási feltételeket szem előtt tartva.
A projekt során fejlesztendő keretrendszeri modulok részben már használatban vannak, részben előkészítés alatt állnak. Utóbbiak közül kiemelkedő fontosságú az az egység, amelynek segítségével a különböző alkalmazások felhasználóinak adatai egy központi helyen, egységesen tárolhatóak, de a felhasználók az egyes alkalmazások eléréséhez az arra vonatkozó jogszabályoknak vagy szerződési feltételeknek megfelelően kapnak jogosultságot.
Lényeges, hogy az önkormányzat vagy a hatóság az adott intézmény felhasználóit kezelő adminisztrátorokat nevesítsen az alkalmazásokhoz, így „helyi szintre” kerül a felhasználókkal kapcsolatos karbantartás.
A projekt további eredménye lesz még az Állami Középület Kataszter, az Építőipari Tételes Költség Adatbázis, a Nemzeti Fejlesztési Potenciál Térkép és az építésügyhöz kapcsolódó irányelvek digitális egyeztetését támogató Műszaki Irányelv Program is. Az elektronikus építésügyi szakrendszerek fejlesztése az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00037 azonosítószámú „3D alapú adat infrastruktúra kialakítása” című projekt keretében történik.