Új MCC épület: Építészeti jelkép és jelentős közpark

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) a munkásőrség terhelt múltú épületét elbontja és új tehetséggondozó központot épít a Gellért-hegyre – hangzott el az MCC által szervezett szakmai konferencián. A terveket ismertetve elhangzott: az új épület oktatási helyszín és diákkollégium is lesz, a telken a mostani lebetonozott felület helyett egy egy hektárnál nagyobb közpark is helyet kap. Az MCC a magyar építészeti hagyományokat megjelenítő építészeti jelképet épít a Somlói úton.

A rendezvényen az új épület terveit az intézmény vezetői és a meghívott építész szakemberek mutatták be, így a többi között Ferencz Marcel, Kálmán Ernő és Erhardt Gábor Ybl-díjas építészek, Sulyok Miklós művészettörténész, valamint Stephen Sholl az MCC vendégoktatója is. Az eseményen Szalai Zoltán főigazgató szólt arról is, hogy az MCC Építészeti Műhelyt hoz létre, amelynek vezetésére Erhardt Gábor Ybl-díjas építészt kérte fel.

Méltó központot kíván létrehozni a Mathias Corvinus Collegium annak a szellemi és infrastrukturális építkezésnek, amelyet Közép-Európa legnagyobb tehetséggondozó intézménye végez – hangsúlyozta Orbán Balázs. Az MCC kuratóriumának elnöke kiemelte, a mostani Gellért-hegyi épületegyüttes történelmileg rendkívül terhelt, hiszen a Munkásőrség egykori főhadiszállása volt, amelynek állapota súlyosan leromlott, így egy új épületet létrehozása lehetett csak a cél. Orbán Balázs rámutatott, hogy az új komplexum alkalmas lesz az MCC tehetséggondozó központjának és a telken lévő zöld felület jelentős növelésével befogadóbb lesz elődjénél. Szerinte a program egy „építészeti stíluskísérlet”, amely meghatározó nyomot hagyhat a környezetében és az építészetről szóló tankönyvekben, hiszen a magyar hagyományokból építkezik és a legmodernebb elvárásoknak is megfelel.

Az új épület elsődleges feladata, hogy alkalmas legyen az MCC egyedülálló tehetséggondozó és pedagógiai munkájának elvégzéséhez – hívta fel a figyelmet Szalai Zoltán. Az MCC főigazgatója rámutatott, az épületek, amelyekben a mindennapjainkat töltjük, meghatározzák fejlődésünket, gondolkodásunkat és a tanulást. Az új komplexumnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy általános iskolás kortól az egyetemig és azon is túl teret biztosítson a tanulásra, közösségi tereket, kollégiumi szállást, rendezvényhelyszíneket, irodákat kell biztosítania – tette hozzá a főigazgató.

Térbe írt költészetnek nevezte az építészetet Ferencz Marcel. Az Ybl Miklós díjas építész és az MCC leendő központjának tervezője kiemelte, a mostani túlépített telken, egy épület és egy egyhektáros, szabadon látogatható park fog állni. Az épület és környéke a Gellért-hegy más ikonikus helyeihez hasonlóan tiszta eleganciát kíván hordozni – tette hozzá a NAPUR építész iroda vezető tervezője.

Az épített környezet identitásunkat is meghatározza – hívta fel a figyelmet az MCC amerikai vendégoktatója. Stephen Sholl kiemelte, emiatt van annak jelentősége, hogy építészeti hagyományokra támaszkodó épületek szülessenek. Sholl a projekt átláthatóságát, társadalmasítását is dicsérte előadásában.
Társadalmi és szakmai konszenzus szükséges ahhoz, hogy egy nagyszabású építési projekt megvalósuljon – hívta fel a figyelmet Kálmán Ernő. A nyílt tervpályázattal, az átlátható folyamatokkal, nyilvános rendezvényekkel és a kerület képviselőinek bevonásával az MCC biztosította mindezt – emlékeztett az Ybl Miklós díjas építész.
A cél, hogy a funkciókat ellátó, jó épületeket tervezzenek és építsenek, ezt követően válik az épület magyar épületté – világított rá Sulyok Miklós művészettörténész.

Újabb műhellyel bővül az MCC iskolarendszere: hamarosan az építészet iránt érdeklődő fiataloknak is kínál speciális képzéseket és programokat a tehetséggondozó intézmény. Szalai Zoltán kiemelte, az építészet nemcsak mérnöki tudomány, ún. technológiai diszciplína, hanem van társadalomtudományi és bölcsészettudományi aspektusa is, hiszen egyfajta művészetet jelenít meg, nevel, szépérzéket fejleszt. A főigazgató szerint ennélfogva fontosnak, hogy a diákok e tudományterülettel, annak jelentőségével, társadalmi fontosságával is megismerkedjenek. Az Építészeti Műhely vezetését Erhardt Gábor Ybl-díjas építész látja majd el, aki a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán diplomázott. Önálló építésztervezőként 2001 óta tagja az AXIS Építész Irodának. Tervezési munkáinak többsége Tokaj-Hegyaljához kötődik, ahol 2017 óta három település – Abaújszántó, Erdőbénye és Tállya – főépítészi feladatait is ellátja. Megbízásai a belsőépítészeti átalakításoktól borászatok és kisebb középületek tervezésén át a műemléki rekonstrukciókig terjednek.

További részletek: https://mcc.hu/hir/uj-mcc-epulet-epiteszeti-jelkep-es-jelentos-kozpark