2020. november 16-30. között volt látható a Vándorokból Építőművészek kiállítás a MÉSZ Székház Kós Károly termében.
A kiállítás a pendémia helyzet miatt korlátozottan volt látogatható, ezért honlapunkon bemutatjuk – a Magyar Építőművészek Szövetségének engedélyével – a kiállított tablókat. A 24 tablón húsz építész alkotásai és ars poeticája látható, olvasható. Illetve bemutatásra kerülnek a Kós Károly Egyesülés Makovecz Vándoriskolájának főbb eseményei, tevékenységei.
Az alábbiakban Salamin Ferencnek, a Vándoriskola korábbi vezetőjének, egyik mesterének bevezető gondolatait olvashatják.
Tisztelt Megjelentek!
A Vándoriskola több mint harminc éves története számomra fényes események, tehetséges fiatalok sora. Ha végignézzük a kiállított tablókat, a háttérben futó képeket, gazdag, eredményekkel és történetekkel teli évtizedeket látok.
Ez a mesterképző nem a semmiből született. Már az 1970-es évek elején Makovecz Imre elindította magán mesteriskoláját, amely a saját lakásán építészek, gondolkodó értelmiségiek részvételével zajlott. Különböző tervezési, alkotói munkákat készítettek és adtak elő, mutattak be egymásnak. Ez a folyamat a hetvenes évek végén a Tokaji Közösségi épülettel folytatódott, ahol építészek és fiatal népművészek egy tábor keretében építették fel saját kézzel közösségük házát. Ezt követte a nyolcvanas és kilencvenes években a mester és építészhallgatók szervezésében a Visegrádi Táborok húsz éves története, ahol minden nyáron egy kisebb építményt készítettek a hallgatók az egyik visegrádi volt kőbánya területén.
A szabad szellemi élet és szabad közösségi élet lehetősége a nyolcvanas évek végén jött el, akkor indították el a Vándoriskola nevű építész mesterképzőt a Kós Károly Egyesülés alapító cégének vezetői: Makovecz Imre, Kampis Miklós, Kálmán István, Dévényi Sándor, Jankovics Tibor, Deák László. A felvett fiatal építészek ezeknél – és később további – mestereknél dolgozva tanulták az építészet szellemi és gyakorlati oldalát, természetesen az élő építészet tág horizontú világában. A felvettek minden építész mesternél fél évet eltöltve, és egyiktől a másikhoz vándorolva dolgoztak és tanultak az előírt időtartamban. A Vándoriskola a mai napig hasonló alapokon működik, a három év végén saját tervezésű, saját művezetésű és megvalósult épületet kell bemutatniuk mestermunkaként, melynek elfogása esetén a végzettek diplomát kapnak a mesterektől.
De miért is fontos ez a céhrendszerhez hasonló gyakorlati tapasztalatszerzés?
Mikor a nyolcvanas években Visegrádon a hegyoldalban minden évben építettünk egy kis objektet, Makovecz mondta egyszer: „Azért van a Visegrádi Tábor, hogy ne vágjátok egymás lábába a baltát.” És valóban, utólag még jobban látni, hogy a legfontosabb az együtt dolgozás, az egymásra figyelés, az erőnk kipróbálása, a közösség létrejötte és formálása volt. Akik ambicionálták, hogy egy mester mellett közösségben dolgozzanak, azok a mai napig együtt maradtak. Ez a közösségépítés, együtt gondolkodás ma is egyik fontos eleme a Vándoriskolának.
A magán mesteriskolák után 1989-ben indult el intézményként a fiatal építészek mesterré képzése, a Vándoriskola. Első időkben az irodai léten, a mestertől tanuláson volt a hangsúly, de hamar elkezdődött a kurzusok, a konferenciák, tanulmányutak és pályázatok sora a vándoriskolások részére, majd az építészeti tervezési táborok, és később részvétel az árvízi helyreállításokban. A közös tevékenységek, előadásra készülések, a pályázatokból megvalósuló épületek, a kirándulások összekovácsolták a társaságot, akik a végére közel azonos nyelvet beszéltek.
Makovecz mondta egyszer: „Azért van a Vándoriskola, hogy legyen kivel beszélgetni az országban.” És valóban, ma egyre inkább érzékelhető, hogy a kiállító volt vándorépítészek munkálkodása, a közös történet, a hasonló alapokon lévő gondolkodásmód lehetőséget teremt arra, hogy ismerősként találkozzanak különböző generációk, hogy megértsük egymást az ország különböző pontjain élő nagyszerű emberekkel, hogy azonos célokért tevékenykedjünk.
Egyes elméletek hosszú évtizedek óta a folyamatos fejlődésről zengenek. Nekem kétségeim támadnak efelől, mikor egy 1856-os budapesti kertészeti árjegyzékben 181 féle almafát és 140 féle körtefát kínálnak eladásra, szemben a mai 30-40 fajtával. De az általános fejlődés másutt is kérdéses, mikor demokrácia címén embereket térdeltetnek le ordító tömegek, mikor tolerancia és szabadság nevében templomokat firkálnak össze és szertartásokat zavarnak meg, mikor egy új népvándorlás akarja átvenni Európát, mikor a Mammon szabadon éli fel a Föld erőforrásait, nyomorítja az ember belső természetét, s a szellem helyett továbbra is a pénz irányítja az embert.
A boltokban a legtöbb élelmiszer mérgezett tartósítóval, hormonnal, vagy ízfokozóval, ehető paradicsomot már szinte nem termelnek. A kamerák és egyéb információ gyűjtők szinte minden percünkről tudnak és jelentenek, a nemzetközi informatikai hálózatok KGB-s alapossággal cenzúrázzák véleményünket, a szabadság jelszava alatt. A mesterünk által emlegetett személytelen intelligencia egyre inkább irányítása alá vonja életünket. A rendeletek, szabályozások túlburjánzása lassan kezelhetetlenné teszi az építészek tevékenységét is, a gyártói lobbyérdekek energetikai környezettudatosságnak álcázva kényszerítik ránk műanyag termékeik ezer és ezer tonnáit.
Mit tehetünk ebben a mai helyzetben? Életünkben – és a Vándoriskolában – továbbra is legfontosabb a tabuktól és dogmáktól mentes gondolatok szabadsága, a szabad szellemi élet, a nyitottság. Fontos a belső erő, az összefogás, a közös cselekvés. Fontos a jelenlét, a problémákra adott praktikus és egyedi válasz, és elengedhetetlen a személyesség. Fontos a szellem és a lélek funkcionális szempontjainak érvényesítése az anyagé mellett, a kultúra, a helyi építészeti kultúra továbbvitele, a megérzések, a szellemi világ, a hagyományok, az ősök megjelenítése az építészetben. És fontos a főépítészi gazdaszerep gyakorlása, a megismerő szeretet, az érdeklődés az ember és az általa hordozott kultúra, történelem iránt. Ilyen körülmények között öröm látni a Makovecz Vándoriskola mesterképzőt végzett építészek munkáit, tevékenységét. A szabadságot látom bennük, a saját gondolatot, az egyéniséget, a jelenlétet, az ősi magyar és egyetemes kultúra felismerését, a megismerő szeretet eredményeit. Szabadok a megszokottságtól, a kötelező trendektől, a fehér négyzet, a semmi igézetétől.
Jelen világunk megmentéséhez ilyen elfogulatlan, gondolkodó és szabad egyéniségekre van szükség, és ami a legfontosabb, összefogásra, együttdolgozásra.
Úri jókedvünkből, Isten gyönyörködtetésére.
Budapest, 2020. november 16.