Trianon 100 – Székely csűrök újrahasznosítása. Esztány Győző előadása

„Trianon 100” – tudományünnepi emlékülés Miskolcon – az előadások videó anyaga.
Az Épített Környezet Szakbizottság Bodonyi Csaba DLA és az akkori elnök dr. Roósz András kezdeményezésére alakult a Miskolci Akadémiai Bizottság keretein belül 2018-ban. Szakbizottságunk azóta évente a novemberi tudomány hónapja alkalmából konferenciát szervez, más munkabizottsági – Építészeti, belsőépítészeti, képző- és iparművészeti, településmérnöki-építészeti, tájépítészeti-közterületi, valamint műemléki, építészettörténeti és régészeti – műhelykonferenciák mellett.
A 2020-as emlékévben szerették volna megrendezni a Trianon 100 emlékülést, azonban a világjárvány okozta nehézségekre miatt 2021. november 29-ére tolódott ez az alkalom. A trianoni, jubileumi emlékév kapcsán a leszakadt határon túli építészet bemutatása volt a cél. Hogy a bemutatás visszatekintő, vagy kortárs jellegű legyen, azt az előadók belátására bízták.
A rendezvényt Molnár Katalin építész szervezte, a házigazda Rudolf Mihály DLA volt.
A konferenciára négy régió építészeit sikerült meghívni, akik nagyon gazdag anyagot tártak az érdeklődők elé. Az emlékülést Bodonyi Csaba DLA nyitotta meg.

Erdélyből négy előadó jött Miskolcra, az ötödik online tartotta meg vetítését. Esztány Győző előadásában a székelyföldi csűrök újrahasznosításáról beszélt.