A Visegrádi Építésztábor 1981 óta várja az építeni és épülni vágyó fiatalokat, 2014 óta a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karának Szerves építészet című tantárgyára jelentkezett hallgatók részvételével. 2018-ban a féléves feladat egy fedett-nyitott pihenőhely megtervezése volt a Visegrádi Sportcentrum területére. A győztes pályaművet, Mikecz Barnabás “Cet”-nek keresztelt tervét a fiatalok augusztus folyamán, valamint néhány őszi hétvégén építették meg. A Cet munkálataival párhuzamosan épült a Sportcentrum fogadókapuja is, Félegyházi András építész, polgármester tervei alapján.
Az építési folyamatokról és a táborról Zajti Ferenc készített filmet, bemutatója február 7-én volt a Bercsényi 28-30 Kollégiumban.
Hamarosan kiírásra kerül a 2019-es tábor ötletpályázata, amelynek helyszíne a 4 évvel ezelőtti lesz, azaz az Apátkúti-patak partja.