Visegrádi Építésztábor 2019-2020 – avató

Kedves Barátunk!

Október utolsó napjaiban egy közel 2 éves közös munka végére értünk: elkészült a 2019-2020-as
Visegrádi Építésztábor résztvevői által épített Filagória, valamint az őt kiegészítő asztal és pad.
Nagy szeretettel várunk 2020. november 6-án, pénteken 18 órakor a Visegrádi Sportcentrumban, hogy
együtt emlékezzünk meg a közös vállalás könnyebb-nehezebb pillanatairól, valamint átadjuk az
építményt új gazdáinak, Visegrád Város lakosainak.
Az avató ünnepség az otthonról hozott enni-innivaló elfogyasztásával folytatódik, majd reményeink
szerint hajnalig tartó zenés-táncos mulatságba torkollik (ezen a ponton igyekszünk majd próbára tenni
az asztal teherbírását is).
Messziről jött vendégeink számára a Sportcentrum öltözőiben tudunk kevéssé kényelmes szállást
biztosítani.
Feltétlenül számítunk arra, hogy részvételeddel Te is emeled majd az (egyébként gyertyafényesre
tervezett) ünnep és a társaság hangulatát!
Szeretettel várunk!

A Többiek nevében:
Vidovics Réka

Fotó: Erhardt Gábor és Erhardt Dénes