Véget ért az idén 42. alkalommal megrendezett Visegrádi Építésztábor. Az idei tábor fő feladata a Visegrádi Sporttelepen 2018-ban épített Cet kihasználhatóságának javítása volt. Két oldalszárny hozzáépítésével megnöveltük az építmény alapterületét, amely már egy nagyobb társaság közös időtöltéséhez remek helyszínt tud nyújtani.
A tábor elején véglegesítettük a terveket, majd első lépésként visszabontottuk a cet meglévő fedésének alsó szakaszát, hogy helyet adjunk az új csatlakozó szerkezeteknek. Mindeközben folytak a faanyagok előkészítési munkái, csiszolás festés és a méretre vágás. Az oldalszárnyak belső szelemenei gáncsfákra ülnek, a külsők pedig a meglévő pontalapokra terhelő ferde lábakra. Az oldalszárnyak enyhén lejtenek hátrafelé, ezzel is követve a meglévő épület eredeti dinamikáját. Az új szarufákra stafliváz került, valamint deszkafedés, amik mind követték a meglévő épület szerkezeteit.
Az idei év másik feladata egy pihenési funkciók kiszolgálására alkalmas „utcabútor” volt, amelyet a gát Duna felőli oldalára építettünk. A „pad” terméskőből készült, amely mozgatása komoly fizikai munkát igényelt.
A tábor során volt lehetőségünk ellátogatni Péterffy László szobrászművész visegrádi otthonába, műtermébe és beszélgetni vele a kertjében. Részt vehettünk Gróf Péter előadásán, amelyet a 700 éves Visegrád történelméről és tárgyi emlékeiről tartott. A harmadik előadónk, Jakab Csaba iparművész a Sporttelepen látogatott meg minket és mesélt nekünk az építésztáborral kapcsolatos emlékeiről és a Velencei Biennálén szerzett tapasztalatairól. Utolsó este Erhardt Gábor építész tartott előadást az építészet és idő kapcsolatáról.
Fotó és Szöveg: Erhardt Anna