Visegrádi Építésztábor – Jelentkezés 2020

A korábbi évek hagyományaihoz híven, idén is megrendezésre kerül a Visegrádi Építésztábor.
A 2020. évi építőtáborban az Apát-kúti patak partjára – ahová korábban már megépült a gyerekek nagy örömére a Sárkány, a tavalyi évben pedig megépítettünk a helyiekkel közösen egy filagóriát és több kavics mozaikot – idén a tavalyi építményünket tesszük a közösség számára használhatóvá a filagória lefedésével és paddal/asztallal történő berendezésével.

A tábor időpontja: 2020.08.09. (vasárnap) – 08.22. (szombat).
A tábor fontos része a közösség építése, építés örömének testközelből történő megismerése és a gyakorlati szemléletformálás.

Egy átlagos nap a táborban munkával telik, közös étkezésekkel, esténként pedig izgalmas előadások, beszélgetések keretében ismerkedünk meg elismert építészek munkásságával, Visegrád történelmével, idén a tábor kitűzött célja, hogy gyakorlati ismereteket kapjunk előadóinktól. A szabad estéinket éjszakába nyúló társasozás és beszélgetés színesíti, de a tábortűz is elmaradhatatlan része a közösségi élménynek.
A két hét során egy délutáni túrára is sor kerül majd a város környékén.

A tábor ideje alatt a Visegrádi Sportcentrumban van lehetőségünk sátrazni. A tisztálkodást igényes környezetben, kulccsal zárható közösségi zuhanyzókban dalolva és beszélgetve van lehetőség letudni. A napi háromszori étkezést vendéglátóink, a Bártfai család tagjai biztosítják. A büfé teraszáról kilátás nyílik egész Visegrádra és Nagymarosra. Reggeli és kora esti napfényben egészen különleges látvány az olykor tényleg fellegek közé bújó vár.

Jelentkezési határidő: 2020. július 30.

Bármely felmerülő kérdésetekkel keressetek minket bátran a visegraditabor@gmail.com e-mail címen.
Pontos programot és minden fontos információt eljuttatunk hozzátok e-mailben, illetve a facebookon.

A tábor facebook oldala: Szerves építészet