XXIV. Országos Főépítészi Konferencia

Az idei évben, szeptember 4-6. között Tihany ad helyet a Magyar Főépítészek– Országos Főépítészi Kollégium – Egyesület, valamint Tihany Község Önkormányzata által közösen szervezett konferenciának.

A mottó: Élni és élni hagyni, azaz ikonikus település a védelmek tengerében.
A Konferencia arra keresi a választ, hogyan biztosítható a helyi és a nemzeti érdekek összhangja a különleges, ikonikus – ma már – kifejezetten turisztikából élő üdülő településen, hogyan kell a hatalmas értékeket felelősséggel megőrizni úgy, hogy közben a település is élhető legyen és kiszolgálja a korszerű igényeket. A főépítész egyik legfontosabb feladata ebben, hogy mindkét oldal érdekeit tisztán átlássa és képviselje az érzékeny egyensúlyt a helyi és a szakmai érdekek között, miközben hidat képez a nemzeti szintű értékek megőrzése felé is.

A konferenciára főépítészeket valamint a szakma más képviselőit várják a szervezők: tervezőket, építéshatóságok munkatársait, örökségvédőket, régészeket, minisztériumok, főhatóságok, kormányhivatalok munkatársait, önkormányzati szövetségeket, helyi és országgyűlési képviselőket, szociológusokat, közgazdászokat, a szakmai, társadalmi szervezetek vezetőit/munkatársait egyaránt.

Jelentkezni az alábbi elérhetőségen lehet.

Egyúttal a szervezők várják a jelöléseket az idei Év Főépítésze Díjra.

A szakmai programok között tematikus élményséták, épületlátogatások, illetve előadások, szekcióülések lesznek.
Az előadók között lesz
– Korzienszky Richárd emeritus perjel
– Füleky Zsolt helyettes államtitkár, Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Államtitkárság
– Félegyházi András építész, Visegrád polgármestere
– Salamin Ferenc az Országos Főépítészi Kollégium elnöke és
– Krizsán András DLA, a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke.

A részletes program a www.foepiteszek.hu oldalon olvasható.