Ha Makoldi Sándor festői erényeit méltatni kívánjuk, célszerű visszapörgetni az időt a múlt század hetvenes éveinek elejéig. Hosszú szorongásos évtizedek után ekkortájt lehetett először kimondani, igaz, csak halkan és inkább csak magunk között, hogy a magyar művészetnek jó lenne végre, legalább néhány szó erejéig, magyarul is megszólalni. A nemzetközi hírű és rangú, és éppen engedélyezett példa a zene világából érkezett: akkoriban sűrűn hivatkoztak hivatalosnak tekinthető szájak a „bartóki modellre.”
A Cantata profana valóságos himnuszává vált az akkori művésznemzedéknek. Ezzel mindjárt az a kérdés is tisztázódni látszott, milyen forrásból meríthet az éppen magyarul szólni kívánó magyar művészet. Ha Bartókra figyeltünk: „Csak tiszta forrásból.” És ha Kodályra? Álljon itt egy tanulságos és ma is időszerű szöveg egy jóval később publikálódott írásából.
„A civilizátorok iskolája azt mondta a népnek: amit te tudsz, az semmi, verd ki a fejedből, majd én megtanítlak különbekre, műveltségre. (…) Mi azt mondjuk: amit te tudsz, mérhetetlen kincs, őseid hagyták rád, ezer meg ezer éve. Becsüld meg, ápold, mert ez az alapkő, amire magaskultúrád fellegvárát fel lehet építeni. Másra nem építhetsz, mert az nem a tied, s ha ezt a sziklatalajt ki engeded húzni a lábad alól, elsüllyedsz menthetetlenül a népek tengerében.
Ezért kell ápolni a népkultúrát, hogy állandó legyen a vérkeringés a nemzet alsóbb és felsőbb rétegei közt. Mihelyt ez megszűnik, a felső réteg azonnal idegen istenek után fut, az alsó réteg magára marad és fejlődésében elakad.”
Ennél pontosabban nehéz lenne megfogalmazni, hogyan, milyen útjelzők mentén kereste a maga útját az a nemzedék, amely még mert is, tudott is magyarul gondolkozni ezidőtájt. Köztük Makoldi Sándor. És hogy szélesedjék a tájékozódásunk köre, további figyelmeztetést a kiváló néprajztudóstól, Lükő Gábortól kaptunk, valahogy így: „Egy nyelven beszél a népdal és a pásztorfaragás.” Ennyi útravalóval már bátran neki lehetett vágni az eget ostromló meredek útnak.
A cikk teljes terjedelemben az Országépítő 2025/4-es számában olvasható, amely beszerezhető ITT, előfizetni pedig ITT lehet.
Szöveg: Pap Gábor
Fotók: Makoldi Archívum, Vadász György és Gyöngy János
