Cikkemben egy módfelett jól sikerült épület bemutatása kapcsán azt szándékozom megvizsgálni, hogy milyen belső hagyománya van az oktatási épületek tervezésének a hazai szerves építészeti szcéna mesterek és tanítványok kapcsolatán alapuló belső hierarchiájában. Illetve elgondolkodom azon, hogy ez a saját történet milyen önmagán túlmutató, jövőt is orientáló következtetések levonására ad lehetőséget.
A szerencsi Gyöngyszem Óvoda elhelyezkedésére furcsa kettősség jellemző: telke egy fél évszázada kialakult kertvárosias területbe ékelődik, rejtett kapcsolódási lehetőséggel a Rákóczi Zsigmond Általános Iskola nyolcvanas években épült együttese felé. Salamin Ferenc, aki több, mint harminc éve a város főépítésze egy kisvárosi alközpontot álmodott ide, amely rendezetté, átláthatóvá, a lakosok számára biztonságossá és kényelmessé tenné Szerencs ezen részét. A Világörökségi Kapuzat szomszédságában egy leendő sétányt tervezett, ahol a családok a mindennapokban járnak-kelnek, jelen vannak, tevékenykednek. E belső sétány északi végpontja a Kassa utca, a cikkünk témáját képező óvoda telke.
Az eredeti elképzelések szerint egy nagyobb telken hangsúlyos keretet, zárómotívumot adott volna az óvodaépület. Ezt azonban a telekegyesítés jogi problémái miatt végül módosítani kellett egy szűkebb telekre, ám az eredeti elvárásoknak megfelelő épület elhelyezésével. Ettől függetlenül a kezdet ideálisnak volt mondható: adott volt a főépítész településfejlesztési koncepciója és hozzá a református egyház építési szándéka egy két csoportszobás óvodára. (Erről a léptékről annyit tudni kell, hogy bizonyos szempontból a „legszerencsétlenebb”, mivel a két csoportszobához majdnem ugyanannyi kiegészítő helyiség (és alapterület) szükséges, mint egy négy vagy akár hat foglalkoztatóval épülőhöz. A sok kiszolgálóhelyiséghez sok közlekedő kapcsolódik, ami a belső térszervezésre is rányomja a bélyegét és jellemzően a fajlagos építési költségeket is megemeli…)
Szempontunkból megemlítendő, hogy a telepítési koncepciót kidolgozó főépítész egy ponton elengedte a feladatot és azt egyik tanítványának, Füzes Andrásnak adta tovább. Füzes András élve és nem visszaélve a főépítész két nagyvonalú gesztusával (vagyis a telepítési koncepció megálmodásával és a tervezési feladat átengedésével) szervesen folytatta mind a telepítési koncepciót, mind az abból felsejlő építészeti formavilágot. Az említett racionális körülményekhez igazítva átdolgozta a telepítést. Így az nem a főhomlokzatával fordul a sétány felé, hanem az udvarával, amelybe a tervezett sétány betorkolhat, a Kassa utcáig való kivezetést lehetővé téve. Ezt a beforgatást az is indokolta, hogy bár a racionalitás az óvoda északi, Kassa utca felőli megközelítését sugalná, a déli oldalon a Zeneiskola és a már említett Rákóczi Zsigmond Általános Iskola közös parkolója és zöldterülete felé szerencsésebb orientálni az épületet. Így az északi, utcai oldal a gazdasági funkcióké, a déli, zöldre néző rész pedig az óvodásoké.
Ez a kettősség a külső megjelenést is uralja: a Kassa utca felől hagyományos, már-már kisvárosias karaktert kapott az épület, utcával párhuzamos tengelyével, zártsorúsodó jellegével. Ez fokozatosan oldódik át a délkeleti oldali foglalkoztatóknál a funkcióra érzékenyen reagáló játékos architektúrába. A déli oldalt a tornaszobának a közeli iskolaépület(ek) gesztusaira természetesen reagáló, fegyelmezett tömege és a bejáratot kijelölő „torony” uralja, rajta egy gyöngyszem (készítője Dobány Sándor keramikus), önkéntelenül felemelve a szemlélő tekintetét.
Az épület közepét, lelkét elfoglaló csoportszobák keletre néző oromzatai az északi, utcával párhuzamos gazdasági épületrész lefűződő továbbgondolásai, funkcionálisan tökéletesen megoldva: szabadon formált alaprajzzal, mégis jól koordinált szerkezettel, megfelelő bevilágítással és fedett terasszal. Mégis éppen ez a három „kunyhó” egy, az épületen messze túlmutató gondolatsort indított el bennem, elsősorban a tervező építészi magatartása kapcsán.
A cikk teljes terjedelemben az Országépítő 2024/4-es számában olvasható, amely beszerezhető ITT, előfizetni pedig ITT lehet.
Szöveg: Erhardt Gábor
Fotók: Salamin Ferenc, Illés Zsuzsanna, Szántó Tamás, Bognár Benedek
Stáblista:
építtető: Tiszáninneni Református Egyházkerület
építészet: Salamin Ferenc, Füzes András
statika: Pataki Zoltán
épületgépészet: Skrobák László
elektromos terv: Münnich Gábor
tűzvédelem: Farkas Gábor