Makovecz Imre öt évtizedes munkássága alatt több mint ötszáz épületet tervezett. A tervek közül több mint kétszáz megvalósult – ezek közül ötven kapott műemléki védettséget 2011 óta. A védetté nyilvánított épületeknek korábban átfogó bemutatása még nem készült, így cikksorozatunkkal ezt a hiányt kívánjuk pótolni.
„A meglévő épületet a 30-as évek elején építették. A jobboldali szárnyat, a templomot a II. világháborúban bombázták le. A megmaradt falakból kolumbárium épült. A középső, öt helyiségből álló épületrészt alakítottuk át tágasabbra. Az elülső folyosót a szertartástermekhez csatoltuk. Az épület külsején nem változott semmi. Az I. jelű ravatalozó belsejét ember mellkasának belsejéhez hasonlóvá akartam alakítani. A »bordák« keményfából készültek. A halott a szív helyén fekszik.”(1)
A Farkasréti köztemető 1894. április 1-én nyílt meg, a főváros legnagyobb köztemetőjeként. A megnyitást követően folyamatosan napirenden volt, hogy kápolnát, ravatalozót és halottasházat kell építeni a temető területén. Ezekre 1899-ben készültek az első tervek (tervező: Hegedűs Ármin), megvalósulásuk azonban elmaradt.(2) 1923-24-ben a Magyar Mérnök és Építész Egylet, 1931-ben pedig a főváros írt ki pályázatot az együttes egy vagy több elemére. Végül 1936-ban Módos (Merxbauer) Ferenc (az 1931-es pályázat nyertese) és Krassói Virgil (az 1923-24-es pályázat nyertese) építészek kaptak megbízást az 1931-es nyertes pályamunka továbbtervezésére. Az 1936 novemberére elkészült terveken templom, harangtorony, ravatalozó, árkádos kriptasor és bejárati épület szerepelt.(3)
„A templom megoldása lehetővé teszi ennek a temetőtől független használatát is (…). A nagy fokú szintkülönbséget a tervezők (…) szellemesen használták fel.
Az öt helyiséget magába foglaló ravatalozó alatt nyert elhelyezést a hullahűtő (…). Az említett öt ravatalozó helyiség közül a középső három, ünnepélyes, nagy temetések alkalmával összenyitható.
A templom oldalán és a különállóan elhelyezett árkádos kriptasor, valamint a fenti ravatalozó épület, a tervezők ügyes elgondolása szerint egy zárt udvart keretez körül, melynek hangulatát kellemesen festi alá a szerencsésen elhelyezett kampanille.” – írta az együttesről a Tér és Forma folyóirat 1938-ban.(4)
Az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus ünnepségsorozatának keretében átadott együttes épületei 1944-ben, a bombázások és ostromok során jelentős károkat szenvedtek el, a kápolna romos állapotúvá vált. Utóbbi helyére 1957-ben a BUVÁTI a templom alapfalainak és a mellékhajóknak a felhasználásával urnatemetőt tervezett. Ugyanebben az évben a romos ravatalozóépület átépítése is folyamatban volt. Az új plébániatemplom 1975-1977 között épült meg a temetőn kívül, Szabó István tervei szerint. (5) (6)
Ugyanebben az évben (1975) kapott megbízást a ravatalozók átalakítására a VÁTI munkatársaként Makovecz Imre. A köznyelv a kilencvenes évek óta a középső ravatalozót emlegeti „Makovecz-ravatalozóként”, azonban fontos tudnunk, hogy a hetvenes évekbeli felújítás mind az öt, akkor még meglévő ravatalozóhelyiséget magában foglalta. Az épület tömegét az átalakítás annyiban érintette, hogy az addig a homlokzat előtt futó fedett-nyitott előteret beépítette, így meghosszabbítva a szűkös ravatalozótereket, melyeket egyforma, szárnyas kapukkal zárt le. A középső ravatalozó kiemelt szerepet kapott, a jól ismert, emberi mellkast idéző bordás kialakításával. Kevesebb szó szokott esni a másik négy helyiségről, melyekbe szintén sötétre pácolt faburkolat került, négyzetes, felfelé koncentrikusan szűkülő álmennyezettel, ami a legmagasabb és legszűkebb pontját a ravatal fölött érte el, és ezen a pontont krómozott acélcsövek együttese világította meg erős fénnyel a helyiséget. A ravatalozókhoz mozgatható jelek is készültek – a szertartás jellegétől függően kereszt és életfa. Ezek azonban rövid időn belül eltűntek.
A középső, emberi mellkast idéző ravatalozótérnek legalább olyan fontos elemei voltak a bútorok, mint a „bordarendszer”. Ezeket Mezei Gábor belsőépítész, Makovecz Imre állandó munkatársa tervezte. Mezei Gábor így emlékezett a közös munkára: „Az volt a cél, hogy olyan berendezés kerüljön az épületbe, hogy azt lehessen gondolni, ugyanaz tervezte ezt is, azt is. [A belsőépítészetet és a bútorokat – megjegyzés a szerzőtől.] Egy olyan munkánk volt, ahol különböző véleményeket hallottam arról, hogy mit terveztem én, és mit Imre: ez volt a farkasréti ravatalozó. Ott nem terveztem én mást, csak az üléseket a bordák között. De annyira passzolt az egészhez, hogy volt, aki azt hitte, én terveztem az egészet, és fordítva.”(7)
A ravatalozót 1991-ben újra átépítették. A középső teret az átalakítások nem érintették, azonban a két-két szélső ravatalozót összenyitották, azok belsőépítészetét elkerülhetetlenül megsemmisítve (bár a makoveczi stílusjegyeket az új kialakításnál valamennyire megidézve). 2017-ben kapott műemléki védettséget a farkasréti épületegyüttes, köztük a Makovecz Imre életművéhez tartozó ravatalozó.(8) Utóbbi 2025-ben teljes körű felújításon esett át.
Farkasréti temető – ravatalozók
Helyszín: Budapest
Tervezés éve: 1975
Átadás: 1977
Munkatárs: Várlaki Erzsébet
Belsőépítészet: Mezei Gábor
Védetté nyilvánítás éve: 2017
Szöveg: Harmath-Gyetvay Enikő
Képek, tervek: Sáros László György DLA, Csernyus Bence, Makovecz Imre Alapítvány
1938-ban készült fotó: Tér és Forma, 1938. XI. évf. 10. sz.
Az épületről a szerzőnek korábban megjelent kutatási anyaga a Budapest100 honlapján.
A cikksorozat előző része ITT olvasható.
Források:
(1) Makovecz Imre: Napló II. (jelekről, épületekről). A Hamburger Jenő Művelődési Központban rendezett építészeti kiállítás katalógusa. Zalaszentgrót, 1980.
(2) Tóth Vilmos: A Farkasréti temető története. In: Budapesti Negyed. 2003. XI. 2. 37-45. o.
(3) Fabó Beáta: Budapest katolikus templomépítészete a két világháború között. Budapest, 2021. 202-207. o.
(4) A budapesti farkasréti temető kápolnája és ravatalozója. In: Tér és Forma. 1938. XI. 10. 293. o.
(5) Fabó Beáta: Budapest katolikus templomépítészete a két világháború között. Budapest, 2021. 202-207. o.
(6) Budapest Főváros Levéltára. HU BFL XXIII.212.a.2 – 20. kötet
(7) Harmath-Gyetvay Enikő: Együttműködés – Sárospataktól Felső-Krisztinavárosig. In: Országépítő. 2022. XXXIII. 1. 38. o.
(8) 7/2017. (III.7.)
