Ma ünnepli 79. születésnapját Jankovics Tibor keszthelyi építész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Ez alkalomból az Országépítő folyóirat aktuális, 2023/3-as számában szereplő, általa tervezett borszéki fürdőépületet mutatjuk be.
Mindig gond nagy épületek elhelyezése egy harmonikus, kis léptékű épületekkel gazdálkodó kultúrtájban. Ebből a szempontból a Jankovics Tibor és két építészkollégája által tervezett fürdőkomplexum betartja a monumentális épületeknél ilyen esetben alkalmazható, általam ismert összes szabályt: az épület messzebb kerül a nálánál nagyságrendekkel kisebb épületektől, úgy, hogy az épület sziluettje a települést körülvevő hegyekre vetül, és ezáltal kisebbnek tűnik. Az építmény átlátszó, átjön rajta a táj, illetve az ég: jelen esetben az épülettetőzet csúcsai áttörtek, ezáltal oldódik az épület a környezetében. A létesítmény pavilonokra van bontva (nem egy tömbben jelenik meg) – így ismét kisebbnek tűnik. Sötétszürke fedőanyaga – bár első látásra idegennek tűnik − tulajdonképpen folytatja a hagyományos dránica- és deszkatetők színvilágát, szürke eminenciásként maradva csendben a tájban. És a homlokzati burkolat az a magában megöregedő, szürkülő/barnuló/sárguló deszka, ami lételeme Székelyföld hagyományos építészetének. Eddig a „recept”, ami a nagy, általános illeszkedésről szól. Mert ami utána következik, az az a Borszék, amit a települést jól ismerő építész visz bele az épület külső megjelenésébe: a főútvonalak mentén perspektívazáró elemként a tájban feltűnő épület aszimmetrikus, toronnyal kiegyensúlyozott oldalát mutatja, míg közelebb érve az úttal párhuzamos homlokzatai szimmetrikus érzést keltő tömegkompozíciót alkotnak.
A fentiek alapján azt gondolná az ember, hogy a külső illeszkedéssel le is zárta a tervezőcsapat a témát. De nem… Kós Károly a székely építészet, a székely ház kapcsán fogalmazza meg, hogy az idegen nem lesz székely, bármennyire is székely népviseletbe öltözik, illetve a székely akkor is székely marad, ha pantallót vesz.4 Be kell menni az épületbe ahhoz, hogy megértsük: a pavilonokat összekötő hosszú folyosótengelyre úgy vannak felfűzve a funkcionális modulok, hogy velük szemben mindig a tájra nyit az épület. Így akarva-akaratlanul is a tájban sétál a fürdővendég, miközben kíváncsiságától (is) hajtva megérkezik a folyosó végpontján elhelyezkedő szakrális fürdőhöz. Ez az egyetlen tér, ami bezárul, és befelé fordulva kapcsolata látszólag megszakad a külvilággal. Ezt a helyzetet egy dimenzióváltás, a kúp alakú tető fenyőburkolatán felfutó spirál oldja, ami a felülvilágítón keresztül az égre tereli a figyelmet. Az összes többi kezelő és publikus tér élvezi a pavilonos elrendezésből adódó, de itt jól kigondolt tájra nyitást: a fürdővendég így a kezelés/ szórakozás mellett csendben el tud mélyülni a tájban – visszatérve a fürdőtelep eredeti, 1900-as koncepciójához − vagyis itt sem csak a (bor)víz gyógyít…
Építész vezető tervező: Jankovics Tibor DLA
Szöveg: Köllő Miklós
Fotó: Szász István és Jankovics Tibor
A cikk teljes szövege az Országépítő 2023/3-as számában olvasható, amely beszerezhető ITT.
